Rufus McGarrigle Wainwright (Rhinebeck, New York, 1973. július 22. –) amerikai-kanadai énekes, dalszerző, zeneszerző. Hét saját albuma jelent meg, és számos felvétele került fel válogatáslemezekre, illetve filmzenei albumokra. Klasszikus operákat is írt, és Shakespeare-szonetteket zenésített meg Robert Wilson színházi darabjához.
Élete
Wainwright 1973. július 22-én született a New York állambeli Rhinebeckben. Szülei Kate McGarrigle és Loudon Wainwright III, mindketten folkzenészek voltak. Apja Peter Stuyvesant, New Amsterdam (később: New York) 17. századi kormányzójának egyenesági leszármazottja. Szülei három éves korában elváltak, gyermekkorának nagy részét anyjával töltötte Montréalban. Amerikai-kanadai kettős állampolgár. A New York-i Millbrook Schoolba járt, majd a montréali McGill Egyetemen tanult zongora szakon.
Zongorázni hatéves korában kezdett, 13 évesen már anyjával, nagynénjével és húgával The McGarrigle Sisters and Family néven turnéztak. I'm a-Runnin című dalával, amelyet a Trükkös Tomi és a bélyegutazás című filmben 14 évesen adott elő Genie Díjra jelölték. 1990 Juno Díjra jelölték.
Húszas éveinek elején a montréali Cafe Sarajevóban koncertezett. Pierre Marchand segítségével demóanyagot rögzített, amely elnyerte apja tetszését, és beajánlotta fiát barátjának, Van Dyke Parksnak. Parks továbbküldte a felvételeket Lenny Waronkernek, a DreamWorks vezetőjének, aki leszerződtette Wainwrightot.
1996-ban New Yorkba, majd Los Angelesbe költözött, ahol elkezdett dolgozni az 1998-ban megjelent, Rufus Wainwright címet viselő albumán. Az album elnyerte a kritikusok tetszését, a Rolling Stone az év egyik legjobb albumának nevezte, és Wainwrightot az "Év felfedezettjének" választotta. Az album azonban kereskedelmileg nem teljesített jól: egyetlen ország slágerlistájára sem került fel, a Billboard Top Heatseekers listájának 24. helyéig jutott.
Poses című második albuma szintén elnyerte a kritikusok tetszését, de kevesen vették meg: a Billboard 200-as lista 117., a Top Heatseekers lista 1. helyéig jutott. 2001 és 2004 között Tori Amosszal, Stinggel turnézott.
2003-ban jelent meg Want One.Rufus Wainwright discography . allmusic. 2004-ben pedig Want Two című albuma. Ötödik stúdióalbuma Release the Stars címmel jelent meg 2007. május 15-én. Az album a brit albumlista 2. helyéig és a Billboard 200 lista 23. helyéig jutott.
2007–2008-as turnéját követően kezdett bele első operája megírásába, amely a Prima Donna címet kapta. Az operát a Manchesteri Nemzetközi Fesztivál keretében mutatták be 2009. július 10-én.
Hatodik stúdióalbuma, az All Days Are Nights: Songs for Lulu 2010 tavaszán, az Out of the Game címet viselő hetedik stúdióalbuma pedig 2012 tavaszán jelent meg.
Hadrianus című második operája a Kanadai Operatársulat 2018-as évadnyitó előadása volt.
2024-ben Párizsban mutatták be Dream Requiem (Álmorekviem) című darabját, melynek Meryl Streep volt a narrátora. A 2020–2021-ben írt mű George Byron Sötétség című versének felhasználásával állít emléket a Covid19-pandémia során elhunytaknak.
Magánélete Wainwright már tizenévesen tisztában volt melegségével. 1999-ben egy a Rolling Stone magazinnak adott interjúban azt nyilatkozta, hogy apja nagyon korán felismerte homoszexualitását, szülei mégsem tudtak mit kezdeni melegségével, sohasem beszéltek róla otthon.
14 évesen szexuálisan bántalmazta egy férfi a londoni Hyde Parkban, akivel korábban egy bárban ismerkedett meg. Wainwright csak úgy menekült meg a támadástól, hogy epilepsziás rohamot színlelt. Az eset után öt-hét évig nem élt szexuális életet.
2010 végén Wainwright eljegyezte partnerét, Jörn Weisbrodtot. A pár 2012 elején Torontoba költözött, mivel Weisbrodtot a Luminato Fesztivál művészeti igazgatójának nevezték ki. 2012. augusztus 23-án házasodtak össze a New York állambeli Montaukban.
Wainwright 2011-ben bejelentette, hogy gyerekkori barátjával Lorca Cohennel, Leonard Cohen lányával gyermeket vállalnak. Viva Katherine Wainwright Cohen 2011. február 2-án Los Angelesben született meg.
Diszkográfia Rufus Wainwright, 1998 (DreamWorks) Poses, 2001 (DreamWorks) Want One, 2003 (DreamWorks) Want Two, 2004 (Geffen Records) Release the Stars, 2007 (Geffen Records) All Days Are Nights: Songs for Lulu, 2010 (Decca Records) Out of the Game, 2012 (Decca Records) Prima Donna, 2015 (Deutsche Grammophon) Take All My Loves: 9 Shakespeare Sonnets, 2016 (Deutsche Grammophon) Unfollow the Rules, 2020 (BMG) Folkocracy, 2023 (BMG) Dream Requiem, 2025 (Warner Classics) I'm a Stranger Here Myself: Wainwright Does Weill, 2025 (Rock and Roll Credit Card)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1973-ban született személyek Kategória:Holland-amerikaiak Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Kanadai énekesek Kategória:LMBT zenészek Kategória:New York államiak