Karsai Ildikó (Makó, 1954. május 15. –) magyar grafikusművész. Édesanyja, K. Volent Irén rajztanár volt.

Életpályája 1972–1976 között Szegeden tanult a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola grafika szakán, ahol Magos Gyula tanítványa volt, de hatást gyakorolt rá Kopasz Márta, Szalay Ferenc és Fritz Mihály is. A Tanárképző Főiskolán Lelkes István, Szathmáry Gyöngyi és Dér István oktatta. 1976-ban egy adriai utazáson vett részt. A tenger látása rendkívül mély benyomást tett rá; ebből születtek a tenger ihlette rajzok. 1977 óta kiállító művész. 1977–1988 között a Makói Grafikai Művésztelepen dolgozott. A Képzőművészeti Főiskola (1978–1982) 4 éves művésztanári szakán Bráda Tibor, Patay László, Czifka Péter és Kocsis Imre egyengették pályáját. 1984-ben egy hónapot töltött a kőszegi művésztelepen. 1989–2006 között a Makói Művésztelep tagja volt. 1993-ban Olaszországban járt. 1996–2005 között a Makói Grafikai Alkotótelepen tevékenykedett. 2007-től a Natura Marosmenti Művésztelep vezetője. 2017-ben nyugdíjba vonult.Delmagyar.hu

Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Magyar Védjegy Egyesületnek.

bélyegkép|jobbra|200px|Igási emlékoszlop (2006) bélyegkép|jobbra|200px|Rákosi emlékoszlop (2007)

Kiállításai Egyéni 1977, 1981, 1987, 1991-1993, 1995-1996, 1998, 2000-2004, 2007 Makó 1981, 2003 Budapest 1982 Szombathely 1983, 2004, 2008 Szentes 1994 Szeged, Balassagyarmat 2003-2004, 2008 Szeged

Válogatott, csoportos 1977-1983, 1986, 1988-2003, 2007-2010 Makó 1983, 1994, 2003, 2005, 2009 Szeged 1984 Budakalász 1991-2006 Makói Művésztelep munkkiállításai (Makó) 1994-1995 Makói Grafikai Művésztelep retreospektív kiállításai 1994 Pécs 1995 Miskolc 1996-2005 Makói Grafikai Alkotótelep munkakiállításai (Makó) 1997, 2000, 2002 Budapest 2002, 2005, 2007 Hódmezővásárhely

Köztéri munkái Ivókút (Szent István tér, Makó; 2002) Városkapu (Makó; 2004) Igási emlékoszlop (Igás; 2006) Rákosi emlékoszlop (Makó-Rákos; 2007)

Díjai Pedagógus Képzőművészek megyei kiállítása I. díj (1979) Csongrád Megyei Tanács művészeti ösztöndíja (1989) I. Városnapi Kiállítás Makó, Alkotói díj (1992) Eötvös József Alapítvány művészeti ösztöndíja (1992) Makói Művésztelep, Alkotói díj (1995, 1997) Csongrád Megyei Közgyűlés, Alkotói díj (1996) „Makó városért” Alkotói díj (2006) Csongrád-Csanád Vármegye Alkotói Díja (2026)

Jegyzetek

Források Karsai Ildikó hivatalos oldala Artportal.hu Karsai Ildikó, a vizuális kultúra művelője - Sulinet.hu Tóth Ferenc: Makói képzőművészek – képzőművészek Makón; Bába Kiadó, Makó–Szeged, 2010.

További információk Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. Nyíregyháza, Kállainé Virágh Irén, 1997.

Kategória:Magyar grafikusok Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Makóiak