Baróti Lajos, 1884-ig Grünn Lajos (Haulikfalva (Perjámos), 1856. augusztus 26. – Balatonalmádi, 1933. március 13.) irodalomtörténész, történész, polgári iskolai tanár.

Életútja Apja katolikus néptanító volt. Gimnáziumi tanulmányait 1868 és 1875 között Szegeden és Temesvárott végezte. 1875 őszén Pestre ment az egyetemre és jogot hallgatott, két évre rá a bölcseleti karhoz ment át. 1879-ben letette a középiskolai tanári vizsgálatot történelemből és földrajzból, 1880-81-ben a magyar- és német nyelv és irodalomból. 1880-ban fővárosi polgár-iskolai tanár lett. Eleinte ideiglenes minőségben az V. kerületi polgári leányiskolánál működött, miután már előbb négy éven át a Röser-féle kereskedelmi iskolában tanított. 1882-ben a várbeli polgári leányiskolához a magyar és német nyelv és irodalom tanárának választatott meg. 1894 és 1905 között Budapesten volt felsőreáliskolai tanár. Miután nyugalomba vonult, Balatonalmádiban élt súlyos betegen.

1882-től Petőfi Sándor tanulmányozásával foglalkozott és az élete és költészetére vonatkozó adatokat gyűjtötte. Az erre vonatkozó cikkek megjelentek a Fővárosi Lapokban (1883), Vasárnapi Ujságban (1884-85. 1890.) és Nemzetben (1884.)

Munkái Petőfi ujabb reliquiái. 1838-49. (Budapest, 1887) Online Perjamos. (Gross-Becskerek, 1889. Ez a monográfia előbb a Torontaler Zeitungban 1888-89-ben jelent meg.) A bánsági legrégibb német település története (Temesvár, 1892) Adattár Délmagyarország XVIII. sz.-beli történetéhez (I-III., Temesvár, 1896–1907) A magyar nemzet története (Átdolgozás Szalay József után, Bp., 1896–98) Petőfi adomák. (Budapest, 1908) Online

Források

További információk

Irodalmi lexikon. Szerk. Benedek Marcell. Bp., Győző A., 1927. Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz. Ezer magyar biográfia a délszláv országokból. Újvidék, Fórum Könyvkiadó, 2002. Das geistige Ungarn. Biographisches Lexikon. Hrsg. Oscar von Krücken, Imre Parlagi. Wien-Leipzig, W. Braumüller, 1918.

Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998.

Kategória:Magyar irodalomtörténészek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1856-ban született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek