bélyegkép|Fülke egy internetkávézóban A netkávézó-menekültek (ネットカフェ難民 netto kafe nanmin) vagy kiberhajléktalanok (サイバーホームレス szaibá hómureszu) vagy netcafé-menekültek,http://www.origo.hu/nagyvilag/20070911-netcafekban-ejszakaznak-a-japan-hajlektalanok.html a hajléktalanok egy csoportja Japánban, akiknek nincs saját lakása, sem albérletük (így állandó lakcímük sincs) és a 24 órán át nyitva tartó internetkávézókban vagy mangakávézókban alszanak. Bár ezek a kávézók eredetileg csak internet-hozzáférést biztosítottak, később néhány bővítette a szolgáltatások körét, ideértve az étel-, italfogyasztást és a zuhanyzás lehetőségét. Sokszor használják ezeket a helyeket az ingázók, akik lekésték az utolsó vonatot, azonban a netkávézó-menekült irányzata igen elterjedt, sok ember használja őket úgy, mintha az otthonuk lenne.

Előfordulás A japán kormányzat becslése szerint több mint 5400 ember legalább a hét felében netkávézóban alszik. Állítólag a növekvő vagyoni egyenlőtlenség ennek az oka, holott történelmük során büszkék voltak ennek alacsony voltára.bélyegkép|Érmés értékmegőrző, ami napi 100 jenbe kerül

Közgazdaság A japán kormány felmérése szerint, az itt tartózkodókat főként nem a mangák és az internet-hozzáférés érdekli, sokkal inkább a többi ideiglenes szálláshoz képest olcsóbb alvás lehetősége. Szintén ezen felmérések szerint az itt tartózkodók felének nincs állása, míg a csoport másik felének rosszul fizető részmunkaidős állása van, ami 100 000 jenes havi fizetést takar - ez kevesebb mint amennyi az albérlet és a közlekedési költségek fedezésére szükséges egy Tokióhoz hasonló városban.

Szolgáltatások Néhány internetkávézó biztosít ingyenes zuhanyzási lehetőséget, illetve árul fehérneműt és egyéb személyes tárgyakat, lehetővé téve, hogy az emberek hotel vagy hostel módjára használják a helyet.

Kiberhajléktalan Másik szó a netkávézó-menekültre a kiberhajléktalan, egy angol eredetű japán szó. Tipikusan ezek a kiberhajléktalanok munkanélküliek vagy alulfoglalkoztatottak, akik még a legolcsóbb albérletet sem engedhetik meg maguknak, ami többe kerülne, mint naponta bérelni egy internetes fülkét. A kiberhajléktalanok egyes esetekben az internetkávézó címét tüntetik fel az önéletrajzukban, ha el akarják rejteni az aktuális szállásformájukat.

Egy éjszaka 1400 és 2400 jen között van – ami tartalmazhat ingyenes üdítőfogyasztást, TV-t, képregényeket és internetelérést – ami kevesebb, mint a kapszulahoteleké. Néhány kIberhajléktalan freeter is lehet.

Jelenség Japánon kívül Dublinban és Írországban is vannak olyan internetkávézók, amelyek megengedik, hogy a hajléktalanok a székekben vagy az asztalon aludjanak, tipikusan 6-10 euróért.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Travel Video - The Cyber-Homeless of Japan

Kapcsolódó szócikkek Kamagasaki McMenekült Freeter Salaryman Hikikomori Gairaigo és wasei-eigo kifejezések listája NEET Parazita szingli Twixter Bumeráng-generáció Flop ház Hostel

Kategória:Japán társadalma Kategória:Munkanélküliség Kategória:Japán szubkultúrák