Behár György (Budapest, 1914. március 3. – Budapest, 1995. március 3.) Erkel Ferenc-díjas és Huszka Jenő-díjas magyar zeneszerző, karnagy, rádiós és televíziós szerkesztő.

Életpályája 1936-ban szerzett diplomát a Zeneakadémián. Mesterei Siklós Albert, Weiner Leó és Molnár Antal voltak. Sokoldalú művészként, a zenei stílusok többféle műfajában alkotott. Zenei érdeklődése leginkább a könnyebb műfajok felé vezette, írt népszerű slágerzenét, rádió- és tv-játékhoz, filmekhez kísérőzenét, de klasszikus zenei gyökereihez hű maradt, komponált szimfonikus és kamaraműveket is. Musicalszerzőként is sikeres volt. 1951 és 1957 között a Hanglemezgyártó Vállalat művészeti vezetőjeként dolgozott. majd a Magyar Rádió és a Magyar Televízió zenei szerkesztője. 1967 és 1974 között a Miskolci Nemzeti Színház karmestere volt. Számos daloskönyve, kottája jelent meg. 1965-ben Erkel Ferenc-díjat, 1994-ben Huszka Jenő-díjat kapott.

Műveiből válogatás A Doktor úr meggyógyul (rádió operett) Fogad 3-5-ig (zenés vígjáték) Tersánszky Józsi Jenő: Kakuk Marci (kísérőzene) Klasszikus zenéiből: Bolero Diverimento Magyar képek Színpadi művei: Játsszunk valami mást! – Főszerepben: Lakatos Gabriella (Tarka Színpad) Fekete rózsa (Kaposvári Csiky Gergely Színház) Éjféli randevú (Pécsi Nemzeti Színház; Kecskeméti Katona József Színház; Szolnoki Szigligeti Színház; Miskolci Nemzeti Színház; Debreceni Csokonai Színház) Toledói szerelmesek (Fővárosi Operettszínház) Susmus (Békés Megyei Jókai Színház; Pécsi Nemzeti Színház; Kaposvári Csiky Gergely Színház; Kecskeméti Katona József Színház) Professzor az alvilágban (Békés Megyei Jókai Színház) Ismertebb slágerei, táncdalai: Szemembe nézz Néha az kell, hogy dédelgess Szállnak a darvak Egy, velem ugye könnyen megy Túl minden bolondos álmon Úgy szeress

Filmográfia Az alábbi filmek zeneszerzője: Férjhez menni tilos! (1964) Közbejött apróság (1966) A férfi egészen más (1966) Barbárok (1966) Othello Gyulaházán (1966) Sárga rózsa (1968) Ami szívemen, a számon (tv műsor) A halálraítélt (1990) Lemezei Hungarian Suite – KPM 217A-223B (A-oldal) (1966) Music Of The Nations Volume 1 – Hungary (LP) KPM 1023 (1968) Zerkovitz dalok – Az Állami Hangversenyzenekart Behár György vezényli – (LP) Qualiton – LPX 16561 (1969) Woodwind (LP) KPM 114 (1974) Gemini Suite – Russian Suite – Rumanian Suite (LP) KPM 1184 (1976) Ami szívemen, a számon (Behár György Dalai) (LP) Pepita SLPM 17793 (1983)

Források Behár György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karnagy 100 éve született Magyar vagyok – Behár György Nemzeti Sírhelyek – Behár György Discogs – Behár György

Jegyzetek

További információk

Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Erkel Ferenc-díjasok Kategória:Huszka Jenő-díjasok Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1995-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Születésnapjukon elhunytak