William "Bill" Holden, (O’Fallon, Illinois, 1918. április 17. – Santa Monica, Kalifornia, 1981. november 12.) Oscar- és Emmy-díjas amerikai színész. Az 1950-es évek egyik legkeresettebb amerikai színésze volt. 1953-ban Oscar-díjat nyert A 17-es fogolytáborban nyújtott alakításáért, és 1974-ben Emmy-díjjal jutalmazták a Blue Knight tévéfilmben megformált szerepéért. Hatszor került fel az év legtöbb bevételét hozó színészek listájára (1954-1958 között és 1961-ben), 1956-ban az első helyet is elérte. Az Amerikai Filmintézet Minden idők legjobb színészei listáján a 25. helyet kapta meg.

Fiatalkora Holden 1918. április 17-én született az Illinois állambeli O’Fallonban William Franklin Beedle Jr. néven. Édesapja, William Franklin Beedle (1891–1967) ipari vegyész és édesanyja, Mary Blanche Ball (1898–1990) iskolai tanár volt. Két öccse volt: Robert Westfield "Bobbie" Beedle (1921–1944) és Richard P. Beedle (1924–1964). William és testvérei nagyon szigorú neveltetésben részesültek, mind apjuk, mind mélyen vallásos anyjuk felől. Idősebb William Beedle vegyész hivatása mellett rövid ideig hivatásszerűen, majd hobbiból sportolt is, így később ifjabb William számára is fontossá vált a sport szeretete.

Hároméves korában William és családja a Kalifornia állambeli South Pasadenába költözött, Hollywood szomszédságába. Mivel Hollywood hírhedt volt orgiáiról és erkölcsi züllöttségéről, így a szülők próbálták minél távolabb tartani a fiúkat attól. William itt járt középiskolába, és itt került közelebb a színészkedéshez az iskolai színjátszókörben. Miután leérettségizett, egy rövid ideig az apjának dolgozott, eközben elvállalt egy kisebb színházi szerepet, ahol egy nyolcvanéves öregembert kellett eljátszania. Egy hollywoodi „tehetségvadász” itt csapott le rá, meghallgatásra hívta a Paramount filmstúdióba, amit elsőre William visszautasított elfoglaltságai miatt, de második felkeresésre végül elment a stúdióba és azonnal szerződést ajánlottak neki. Szülei rosszallása ellenére az épphogy csak 20 éves fiú tenni akart egy próbát a filmszínészettel, így elfogadta a szerződést és hamarosan Hollywoodba költözött.

Karrierje

Korai karrierje (1938-1949)

Kezdeti sikerek: Golden Boy bélyegkép|Lee J. Cobb-bal (Golden Boy) (1939) bélyegkép|Martha Scott-tal A mi kis városunkban (1940)

Holdent eleinte nem igazán foglalkoztatták a Paramount filmstúdióban, leginkább promóciós fotózásokon és más színészek próbafelvételein vett részt. Később tagja lett a stúdió által létrehozott „Golden Circle” nevezetű, a stúdió fiatal és ígéretes színészeit tömörítő társaságnak, amelynek tagja volt Susan Hayward is. 1938-ban két filmben ajánlottak fel statiszta szerepet a fiatal színésznek. Az egyik filmben szövege sem volt, a másikban is csak annyit kellett mondani, hogy „Köszönöm”.

Azonban nem kellett sokat várni az első főszerepre, mivel a Columbia filmstúdióban egy másik színész próbafelvételén kiszúrták őt a sikeres színdarab, a Golden Boy filmes adaptációjának főszerepére Barbara Stanwyck és Lee J. Cobb mellé. Ekkor nevezték át William Beedleről William Holden névre. A Holden nevet egyesek szerint Gloria Holden színésznőről, mások szerint William Holden rovatvezetőről kapta. Holden nem kezdett túl jól az első próbákon és szóba került, hogy lecserélik, de Stanwyck kiállt a fiú mellett, és a film sikeres is lett a mozikban. Holden és Stanwyck életre szóló barátságot kötöttek ekkor. Holden hálája jeléül élete végéig minden egyes évben a Golden Boy első forgatási napjának évfordulóján egy csokor rózsát küldött Stanwycknek. 1978-ban, az 50. Oscar-gálán Holden és Stanwyck együtt léptek díjátadóként a színpadra, amikor Holden eltérve szövegétől köszönetet mondott a színésznő 39 évvel azelőtti nagylelkű segítségéért. Négy évvel később, az 54. Oscar-gálán Stanwyck Életműdíjat vehetett át és ezt mondta a pár hónapja elhunyt Holdenről: "Nagyon szerettem őt és hiányzik. Mindig azt szerette volna, ha kapok egy Oscart. És ma este, Golden Boyom, teljesült a kívánságod”.

A Golden Boy sikere után Holden egyik napról a másikra ígéretes hollywoodi sztárrá emelkedett. Második filmjében, az Invisible Stripesban olyan befutott sztárokkal játszhatott együtt, mint Humphrey Bogart és George Raft, harmadik filmjében (Those Were the Days!(1940)) neve már a film címe fellett jelent meg. Az 1940-es A mi kis városunk, amelyben a főszereplő George Gibbs szerepét játszotta el, óriási kasszasiker lett és hat Oscar-díj jelölést kapott. Azonban a stúdióvezetők Holdenben leginkább csak a „jóképű szomszéd fiú” karakterét látták, így nagyobb kihívást jelentő szerepeket nem igazán kapott. Még két jelentősebb, Oscar-jelöléseket szerző filmben szerepelt: Arizona (1940), I Wanted Wings (1941).

II. világháborús szolgálat 1942-ben William Holden bevonult az Amerikai Egyesült Államok haderejébe és a haderő első filmes szakaszában (First Motion Picture Unit) szolgált hadnagyként, majd főhadnagyként. Mivel Holden híres filmsztár volt, így nem engedték neki, hogy bevetésben vegyen részt, helyette kiképző filmekben szerepeltették, mint például a Reconnaissance Pilotban (1943). Amíg Holdent és a bevonult filmsztárokat Texas állam egyik bázisán „elrejtették” a nyilvánosság elől, addig Holden öccse, Bobbie az amerikai légierő pilótájaként életet vesztette bevetés közben, ami miatt a színész először kezdte szégyellni hivatását.

Visszatérés a filmvászonra 1945-ben szerelt le Holden hadseregtől, azonban visszatérése a filmiparba közel sem volt zökkenőmentes. Mivel Holden három év kihagyás után nemcsak „szomszéd fiús” kinézetét vesztette el, de rajongótábora is jórészt megfeledkezett róla, így a stúdió vezetői nem igazán tudtak neki szerepeket ajánlani. A negyvenes évek végén jellemzően a mosolygós, jóképű férfi szerepét játszotta el, főként másodkategóriás filmekben, de akadtak sikeres filmjei is, mint a Dear Ruth (1947), a Rachel and the Stranger (1948) és az Apartment for Peggy (1948). Első jelentősebb színészi kihívását a Golden Boy után a Dark Past (1948) jelentette, ahol egy pszichopata gyilkost kellett játszania. A felajánlott szerepek folyamatos javulása ellenére Holden karrierje nem akart újra beindulni és úgy tűnt, hogy kisebb költségvetésű vígjátékok, romantikus és westernfilmek fő- és mellékszerepeivel kell beérnie.

Karrierjének csúcspontja (1950-1960)

Alkony sugárút bélyegkép|Gloria Swanson-nal (Alkony sugárút) (1950)

bélyegkép|Holden és felesége, mint esküvői tanúk Ronald Reagan házasságkötésén (1952) Az igazi áttörést a Billy Wilder rendezte Alkony sugárút (1950) hozta meg, amelyhez szerencsére is szüksége volt a színésznek, mivel a főszerepre eredetileg Montgomery Cliftet válogatták be, de a forgatás megkezdése előtt váratlanul visszalépett és így esett Wilder választása végül Holdenre. A film óriási szakmai és nézői sikert aratott, összesen 11 Oscar-díjra jelölték, amelyből az egyik jelölést William Holden kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjra.

1950-ben egy másik kasszasiker filmben, a George Cukor rendezte Born Yesterdayben is szerepelt Holden, amelynek női sztárja, Judy Holliday játékáért elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. Az Alkony sugárút sikere és az Oscar-jelölés nem hozta el Bill Holden számára a várva várt fellendülést karrierjében, de a felajánlott szerepek immár kicsivel nagyobb kihívást jelentettek számára és egyre inkább drámákban kapott főszerepeket, vígjátékok helyett. Az Alkony sugárút sikeréből adódóan még három filmben párosították Holdent Nancy Olsonnal: Union Station (1950), Force of Arms (1951), Submarine Command (1951).

A 17-es fogolytábor és az Oscar-díj

William Holden karrierjének újabb löketét ismét egy Billy Wilder által rendezett film, A 17-es fogolytábor hozta el, amelyben alakított szerepéért 1954-ben a legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat vehette át, olyan színészeket utasítva maga mögé, mint Marlon Brando, Burt Lancaster, Montgomery Clift és Richard Burton. 1953-ban a nagy indulatokat kavaró, Otto Preminger rendezte The Moon Is Blueban is főszerepet játszott, amelynek vetítését három, akkoriban cenzúrázás által tiltott szó (szerető, elcsábít, szűz) miatt több amerikai államban betiltották, de éppen emiatt óriási nézői sikert aratott.

Hollywood első számú férfi színésze bélyegkép|Grace Kelly-vel a Toko-ri hídjaiban (1954)

Az Oscar-díj elnyerése és a blockbuster The Moon Is Blue után Holden Hollywood legkeresettebb férfi színészévé vált. Nem sok filmszínésznek sikerült egymás után zsinórban annyi kasszasikert hozó filmben játszania mint Holdennek. Az egymás után bemutatott a Vezetői lakosztály (1954), Sabrina (1954), A vidéki lány (1954), A Toko-Ri hídjai (1954), A szerelem nagyon ragyogó dolog (1955) és a Piknik (1955) mind óriási kasszasikereket értek el. Utóbbi két romantikus film sikerének köszönhetően Bill Holden az 50-es évek egyik férfi szexszimbólumává emelkedett. 1954-ben a Life magazin címlapjára is felkerült és 1956-ra ő lett a legnagyobb bevételt hozó filmsztár, letaszítva a trónról John Wayne-t. Az 50-es évek népszerű sorozatában, az I Love Lucy egyik epizódjában is felbukkant a sztár, amelyet a mai napig a sorozat egyik legemlékezetesebb epizódjának tartanak.

1957-ben a Híd a Kwai folyón jelentette Holden karrierjének legjövedelmezőbb filmjét. A színésznek sikerült olyan előnyös fizetést kiharcolnia, amire addig nem volt példa, így Holden 750 ezer dollárt és a film bevételeinek 10%-át tehette zsebre. Mivel a film óriási kasszasiker volt és még évekig jövedelmezett, ezért a színész a film bevételeinek 10%-ából multimilliomossá vált az évek során. Holden karrierjének prosperáló időszakát az 1960-as Suzie Wong világa zárta, amely nagyon jól teljesített a mozikban és Holden 1961-ben ismét a tíz legtöbb bevételt generáló sztár közé emelkedett.

Karrierjének lassú hanyatlása (1961-1968) A negyven év feletti Holden karrierje az 1960-as évekre lejtmenetbe kapcsolt és filmjei egymás után buktak meg a mozikban. Az első bukása a Satan Never Sleeps volt, amit követett a The Lion, a A hetedik nap és az Audrey Hepburnnel forgatott Párizsi mesék. Egyedül az 1962-ben bemutatott kémdráma, a Hamis áruló ért el szolidabb szakmai és nézői sikereket. Holden filmes bukásaihoz nagyban hozzájárult amerikai közmegítélésének megromlása, amiatt hogy a színész családjával együtt 1959-ben Hollywoodból Svájcba költözött és sűrűn vállalt USA-n kívül forgatott filmekben szerepet. A 60-as évek végére Holden egyre kevesebbszer szerepelt filmekben és a színészi karrierjének befejezése is felmerült benne.

Karrierjének újbóli fellendülése (1969-1976)

A vad banda bélyegkép|Sam Peckinpah-val a Vad banda forgatásán (1969) bélyegkép|Megtorlók forgatásán (1972) bélyegkép|Clint Eastwood-dal a Szerelem korhatár nélkül forgatása alatt (1973) Holden karrierjét Sam Peckinpah újító westernje, a Vad banda élesztette fel. William alakítását méltatták a kritikusok, azonban a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia egy ilyen erőszakos filmben való alakításáért még csak hajlandó sem volt megfontolni a díjra való jelölés lehetőségét. Hogy a Vad bandában róla kialakult erőszakos képet enyhítse, a színész elvállalta a francia-olasz családi film, a Pascal karácsonyfája egyik főszerepét, amit ma a 60-as évek „legkönnyfakasztóbb” filmjének tartanak. Ezután a színész leginkább western szerepeket kapott, amik meg sem közelítették a Vad banda sikerét.

The Blue Knight Mivel karrierje ismét hamar lejtmenetbe váltott át, így Bill Holden úgy látta érdemes kipróbálnia magát az egyre népszerűbbé váló televíziós filmek világában, ezért elvállalta a Joseph Vambaugh bestseller regényén alapuló The Blue Knight kiöregedő utcai rendőrjének szerepét. A The Blue Knightot az amerikai televíziózás egyik első minisorozataként tartják számon, amelyet négy egymást követő estén, 45 perces epizódokban sugároztak a televízióban. A minisorozat óriási sikert aratott a nézők körében és 1974-ben Holden legjobb férfi főszereplőnek járó Emmy-díjat vehetett át alakításáért.

Hálózat