Brazília zászlaja Brazília egyik nemzeti jelképe.
Leírása
jobbra|bélyegkép|250px|Tengerészeti orrárbóc-zászló
Brazília zászlaján egy zöld mező közepén egy sárga rombusz van. A rombuszon belül egy kék kör található, rajta 27 kisméretű fehér csillag és egy hajlított fehér szalag. A szalagra az ország mottója – „Ordem e Progresso” („Rend és Haladás”) – van írva nagy betűkkel (a zöld ugyanazon árnyalatában, mint a mező).
A zászlót Auverde-nek is nevezik, aminek a jelentése "arany és zöld".
A modern zászlót hivatalosan 1889. november 19-én vezették be. A koncepciót Raimundo Teixeira Mendes dolgozta ki Miguel Lemos és Manuel Pereira Reis együttműködésével. Az ötlet alapján a zászlót Décio Vilares alkotta.
A jelenlegi nemzeti zászló és felségjelzés ugyanezt a dizájnt követi apróbb változtatásokkal. Ezt a 27 csillagos változatot 1992. május 12-én vezették be.
Története
bélyegkép|250px|20px Barbosa terve, 1889. november 15–19. között használták Az Első Köztársaság kikiáltása után, a folyamat egyik fő személye, az ügyvéd és nem sokkal azelőtt kinevezett igazságügyi miniszter Ruy Barbosa, az Egyesült Államok köztársasági modelljének lelkes híve, egy az Egyesült Államok zászlaján alapuló nemzeti zászlót indítványozott. Ezt a zászlót csupán öt napig használták 1889. november 15-ét követően.
1889. november 19-én, a "Köztársaság atyja" és az átmeneti elnök, Deodoro da Fonseca megvétózta a tervezetet, azt állítva, hogy az túl nagy mértékben másolta egy másik állam zászlaját. Fonseca – aki egész életében monarchista volt, és csupán azért vezette a köztársaság kikiáltásával járó puccsot, mert úgy érezte, hogy II. Péter császár veszélybe sodorta az ország stabilitását – azt javasolta, hogy az új köztársasági zászló hasonlítson a birodalmi zászlóra, csupán a királyi címer lecserélésével változtassák meg (idővel a kék ég a csillagok és a pozitivista mottó mellett döntött). Barbosa zászlóterve ugyanakkor alapját képezte Goiás állami zászlajának. bélyegkép|jobbra|Goiás állam zászlaja
Szimbólumok Gyakran mondják, hogy Brazília nemzeti színei, a zöld és sárga, az ország természeti gazdagságát jelképezik. A zöld az Amazonas őserdő burjánzó erdőit, az Atlanti dzsungelt és a Pantanát, míg a sárga rombusz az ország arany tartalékait: valaha Brazíliának voltak a legnagyobb aranybányái a világon és 1500 és 1900 között több aranyat termeltek Brazíliában, mint amennyi előtte létezett az egész világon.
Brazília jelenlegi zászlaját az egykori Brazil Birodalom zászlaja inspirálta: bélyegkép|250px|20px A birodalmi zászló, 1822. szeptember 18. – 1889. november 15. A birodalmi zászlón a zöld I. Péter – Brazília első uralkodója – Bragança-dinasztiáját jelképezte. A sárga pedig Péter első feleségének Leopoldina hercegnőnek Habsburg származását. Így a zöld és a sárga voltak az első királyi párt – a Brazil monarchia alapítóit – alkotó családok színei. A volt királyi zászló közepén a királyi címer látható.
A modern köztársasági zászlón a címert lecserélte a kék kör, mely a Rio de Janeiro feletti eget mutatja 1889. november 15-én, a napon amikor a Brazil Köztársaságot kikiáltották. A kép az éggömbön kívülről ábrázolja a csillagokat (más szóval a kép tükrözve van).
Évekkel a köztársaság kikiáltása után, miután az ország egy államszövetséggé konszolidálódott az USA mintáját követve, eldöntötték, hogy a csillagok a nemzeti zászlóban (ahogy az Egyesült Államok zászlajában is) a tagállamok számát kellene jelölnie. Így sok csillagtól megváltak, de a megmaradt csillagok megőrizték pozíciójukat, mely a helyüket mutatja Rio de Janeiro egén 1889. november 15-ének éjszakáján.
Napjainkban, mind a 27 csillag egy államot és a Szövetségi Körzetet (aminek csillagja egyben a brazil területekhez is tartozik) jelöl. A csillagok száma változott az új államok megalakulásával, és a köztársaság korai napjaiban lévő 21-ről felemelkedett 27-re.
A Szövetségi Körzetet jelölő csillag a Sigma Octantis, egy olyan csillag amelynek a közelsége a Déli Égi Pólus láthatóvá teszi szinte az egész országban, az egész évben. Ezen felül, a sarki helyzetének köszönhetően, az összes többi zászlón szereplő csillag a Sigma Octantis körül látszik forogni. Ez a csillag így Brazília fővárosának jelölésére különösen alkalmas (bár sokkal halványabb, mint a többi csillag bármelyike).
A mottó Ordem e Progresso („Rend és Haladás”) August Comte pozitivista mottója inspirálta: "L'amour pour principe et l'ordre pour base; le progrès pour but" ("A szerelem mint elv és rend mint alap; haladás mint cél"). Annak a ténynek köszönhetően rakták be, hogy többen a monarchia elleni katonai puccs végrehajtói és a köztársaság kikiáltói közül Comte filozófiájának követői voltak.
A csillagok A Dél Keresztje konstelláció a meridiánon fekszik. Tőle délre van a Polaris Australis (Sigma Octantis) a Szövetségi Körzetet jelölve. Pará állam csillagja van legfelül.
A brazil államokat képviselő csillagok (a Sigma Octantis kivételével, ami a Szövetségi Körzet fővárosát jelöli). A brazil zászlón lévő csillagok|bélyegkép|450px|középre
ÁllamCsillagCsillagképMéretAmazonasAlpha Canis Minoris (Procyon)Canis Minor, Kis Kutya1Mato GrossoAlpha Canis Majoris (Szíriusz)Canis Major, Nagy Kutya1AmapáBeta Canis Majoris (Mirzam)Canis Major, Nagy Kutya3RondôniaGamma Canis Majoris (Muliphen)Canis Major, Nagy KutyaRoraimaDelta Canis Majoris (Wezen)Canis Major, Nagy Kutya2TocantinsEpsilon Canis Majoris (Adhara)Canis Major, Nagy Kutya2ParáAlpha Virginis (Spica)Virgo, Szűz1PiauíAlpha Scorpii (Antares)Scorpius, Skorpió1MaranhãoBeta Scorpii (Graffias)Scorpius, Skorpió3CearáEpsilon ScorpiiScorpius, Skorpió2AlagoasTheta Scorpii (Sargas)Scorpius, Skorpió2SergipeIota ScorpiiScorpius, Skorpió3ParaíbaKappa ScorpiiScorpius, Skorpió3Rio Grande do NorteLambda Scorpii (Shaula)Scorpius, Skorpió2PernambucoMu ScorpiiScorpius, Skorpió3Mato Grosso do SulAlpha Hydrae (Alphard)Hydra, Északi Vízikígyó2AcreGamma HydraeHydra, Északi Vízikígyó3São PauloAlpha Crucis (Acrux)Crux, Dél Keresztje1Rio de JaneiroBeta Crucis (Becrux)Crux, Dél Keresztje2BahiaGamma Crucis (Gacrux)Crux, Dél Keresztje2Minas GeraisDelta CrucisCrux, Dél Keresztje3Espírito SantoEpsilon CrucisCrux, Dél Keresztje4Rio Grande do SulAlpha Trianguli AustraleTriangulum Australe, Déli Háromszög2Santa CatarinaBeta Trianguli AustraleTriangulum Australe, Déli Háromszög3ParanáGamma Trianguli AustraleTriangulum Australe, Déli Háromszög3GoiásAlpha Carinae (Canopus)Carina, Hajógerinc1Distrito FederalSigma Octantis (Polaris Australis)Octans, Oktáns5
Egyéb brazil zászlók és címerek
Az alábbi lista a köztársaság kikiáltása előtt Brazíliában használt zászlókat és címereket mutatja:
További információk Brazília A világ zászlói a Flags of the World nevű oldalon Brazil Hadsereg (portugál nyelvű oldal)
Kapcsolódó szócikkek
A Brazil államok zászlói Portugália zászlaja
Kategória:Nemzeti zászlók Zaszlo