Johann Hedwig (Brassó, 1730. december 8. – Lipcse, 1799. február 18.) erdélyi szász orvos és természettudós.
Élete 16 éves volt, amikor apja, a város kültanácsának tagja meghalt, mire 1747-ben elhagyta szülővárosát, és Bécsbe ment; innét azonban csakhamar Pozsonyba tért vissza, ahol két évig folytatta tanulmányait. Azután Zittauban tanult három évig. 1752. január 14-étől a Lipcsei Egyetemen az orvostudományt hallgatta, s 1759-ben orvosdoktorrá avatták. 1762-ben mint gyakorló orvos Chemnitzben telepedett le, ahol mellékesen kedvenc foglalkozását, a füvészetet folytatta s különösen a moháknak górcsövi tanulmányozása útján szerzett kiváló ismereteket. Fölfedezéseit koronként közzétette a német szakfolyóiratokban.
1781-ben Lipcsébe költözött. 1786-ban az egyetem orvosi karában rendkívüli tanár lett és 1789-ben a botanika rendes tanára. 1791-ben a lipcsei tanács a Tamás-iskolánál orvosnak alkalmazta. A mohák tanulmányozásával korszakot alkotott. Fölfedezte 1774-ben a mohák ivaros szaporodását és ezzel a szentpétervári egyetemtől a virágtalanok szaporítószerveinek fölfedezésére kitűzött 1783. évi pályadíjat kapta. Korszakos botanikai fölfedezéseiért a londoni, stockholmi s más tudós társaságok tagul választották.
1792-ben a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjává választották.A Leopoldina tagkönyvtára
Művei Vorläufige Anzeige meiner Beobachtungen von den wahren Geschlechtstheilen der Moose und ihrer Fortpflanzung durch Saamen. Leipzig, 1718 (Sammlungen zur Physik und Naturgeschichte I. 3.) Fundamentum historiae naturalis muscorum frondosorum, concernens eorom flores, fructus, seminalem propagationem, adjecta dispositione methodica iconibus illustrata. Leipzig, 1782–83, két kötet Theoria generationis et fructicationis plantarum cryptogamicarum Linnaei... St. Petersburg, 1784, két rész 37 tábla rajzzal (2. kiadás. Lipcse, 1798) Sammlung meiner zerstreuten Abhandlungen. St. Petersburg, 1793–97, két kötet Hedwig species muscorum frondosorum descriptae et tabulis aeneis 77 coloratis illustratae. Opus posthumum ed. a Friderico Schwaegrichen. St. Petersburg, 1801 Lumnitzer. Flora Posoniensis cz. munkája számára H. a mohákat dolgozta ki. A mohákat ábrázoló kézi rajzainak egy része a m. n. múzeumba került.
Jegyzetek
Források
Constantin von Wurzbach: Hedwig, Johann. In: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. 8. Theil. Kaiserlich-königliche Hof- und Staatsdruckerei, Wien 1862, S. 190–193 (Digitalisat). Heinrich Wilhelm Reichardt: Hedwig, Johann. In: Allgemeine Deutsche Biographie (ADB). Band 11, Duncker & Humblot, Leipzig 1880, S. 230 f. Helmut Dolezal: Hedwig, Johann. In: Neue Deutsche Biographie (NDB). Band 8, Duncker & Humblot, Berlin 1969, , S. 191 f. (Digitalisat). Anonym: Kurze Lebensgeschichte des Professors Johann Hedwig, S. 440ff. in: Der Gesellschaft naturforschender Freunde zu Berlin, Neue Schriften. 2. Bd., 1799, (online)
Kapcsolódó szócikkek
Kategória:Erdélyi szász orvosok Kategória:Erdélyi szász természettudósok Kategória:Brassóiak Kategória:1730-ban született személyek Kategória:1799-ben elhunyt személyek Kategória:Botanikusok Kategória:Szakírók Kategória:Német egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagjai Kategória:A Royal Society tagjai Kategória:Lipcseiek