A Barbra Streisand című dal az amerikai-kanadai Duck Sauce 2010. szeptember 10-én megjelent kislemeze, mely Ausztráliában, Belgiumban, Finnországban, Hollandiában, Norvégiában, Skóciában és Svájcban előkelő helyezést ért el a slágerlistákon. A dal 2011. november 30-án megkapta a legjobb dance felvétel kategóriában Grammy-díjat nyert az 54. Grammy-díj kiosztó gálán. A dal szerepelt a Just Dance 3, Nintendo Wii, és Xbox Kinect játékokban.
Előzmények
A Barbra Streisand névre keresztelt dal zenei alapjait a Nighttrain együttes 1973-ban megjelent Hello Bimmelbahn című német nyelvű dalából merítették, de felhasználták ennek átiratát is, az 1979-es Boney M. Gotta Go Home féle változat zenei alapjait is.
A dal kislemez borítóját Streisand 1980-ban megjelent Guiltyhttps://www.discogs.com/Streisand-Guilty/release/613646 albuma ihlette, ahol Barry Gibbel látható eredetileg. A borítón Gibb és Streisand arcát eltávolították, és kacsacsőrökkel helyettesítették.https://www.discogs.com/Duck-Sauce-Barbra-Streisand/release/2579989
Videóklip
A videóklipet New Yorkban vették fel, és olyan ismert előadók szerepelnek benne, mint Kanye West, Pharrell Williams, André 3000, Ryan Leslie, Buckshot, Smif-n-Wessun, DJ Premier, Todd Terry, Chromeo DJ Mehdi, So Me (aki szintén részt vett a videóklip rendezésében), valamint Diplo, Questlove, Ezra Koenig, Santigold, Yelawolf, The Roots és Fafi, valamint a Team Facelift hiphopcsapat.
Megjelenések
12" Németország Ministry Of Sound – MOS104 A Barbra Streisand (Original Mix) 5:00 B Barbra Streisand (Afrojack Meat Mix) 5:08
CD Single Egyesült Királyság All Around The World – CDGLOBE1472https://www.discogs.com/Duck-Sauce-Barbra-Streisand/release/2506958 Barbra Streisand (UK Radio Edit) 2:21 Barbra Streisand (Extended Mix) 4:54 Barbra Streisand (Afrojack Ducky Mix) 5:09 Barbra Streisand (Afrojack Meat Mix) 5:08
Felhasználás más médiákban
A dal szerepelt a Glee című sorozat 2. szezonjában, a Born This Way című sorozatban. A dalt felhasználták a Calgary Flames gól dalaként a 2011-2012-es szezonban. A dalt a Fülöp-szigeteki Idegenforgalmi Minisztérium Reklámkampányaként is használták 2012-2013 között. A dal szerepelt a 2012-es Szeka-túra című filmben, amikor Seth Rogen és Barbra Streisand együtt hallgatják a dalt egy autóban. A refrén közben Barbra felpattan, és mondja, hogy róla szól a dal.https://www.youtube.com/watch?v=6xwEw6q8y1A&feature=youtu.be
Slágerlisták Heti összesítések Slágerlista (2010–11) Legjobbhelyezések Ausztrália ARIAhttp://www.australian-charts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s9 Ausztria Ö3 Austria Top 40http://www.austriancharts.at/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s1 Belgium Ultratop 50 Flandershttp://www.ultratop.be/nl/song/ab3fb/Duck-Sauce-Barbra-Streisand1 Belgium Ultratop 50 Walloniahttp://www.ultratop.be/fr/song/ab3fb/Duck-Sauce-Barbra-Streisand1 Brazilian Singles Chart (ABPD)40 Kanada (Radio Top 100) 35 Csehország (Radio Top 100)http://www.ifpicr.cz/hitparada/index.php1 Dánia (Tracklisten Top 40)2 European Hot 100 SinglesEuropean Hot 100 Billboard2 Finnország (Singlet Top 20)1 Franciaország (Single Top 100)http://www.lescharts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s 3 Németország (Media Control Charts)3 Magyarország (Dance Top 40)http://zene.slagerlistak.hu/archivum/kereso-lista-es-datum-szerint1 Magyarország (Rádiós Top 40)https://hu.wikipedia.org/wiki/Mahasz_R%C3%A1di%C3%B3s_Top_4033 Írország (IRMA)2 Izrael (Media Forest)3 Olaszország (FIMI)http://www.italiancharts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s4 Litvánia (European Hit Radio)13 Luxemburg Luxembourg Digital Songs (Billboard) 1 Hollandia (Top 40)2 Hollandia (Single Top 100)http://www.dutchcharts.nl/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s1 Új-Zéland (Recorded Music NZ)http://www.charts.org.nz/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s11 Norvégia (VG-lista)http://www.norwegiancharts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s1 Lengyelország (Polish Airplay Top 20)1 Lengyelország (Dance Top 50)6 Lengyelország (Video Chart) 3 Románia (UPFR)8 Skócia Official Charts Companyhttp://www.officialcharts.com/charts/scottish-singles-chart/1 Szlovákia Radio Top 100http://www.ifpicr.cz/hitparadask/index.php?hitp=R8 Spanyolország PROMUSICAEhttp://www.spanishcharts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s6 Spanyolország (Airplay Chart)9 Svédország Sverigentopplistanhttp://www.swedishcharts.com/showitem.asp?interpret=Duck+Sauce&titel=Barbra+Streisand&cat=s9 Svájc Schweizer Hitparadehttp://www.swisscharts.com/song/Duck-Sauce/Barbra-Streisand-7014351 UK Official Charts Companyhttp://www.officialcharts.com/charts/singles-chart/20101017/7501/ 1 UK Official Charts Companyhttp://www.officialcharts.com/charts/dance-singles-chart/3 US Billboard Hot 10089 US Billboard Billboard Dance Club Playhttps://www.billboard.com/music/Duck-Sauce/chart-history/dance-club-play-songs1
Év végi összesítések Slágerlista (2010)Helyezések Ausztrália Australian Singles Chart57 Hollandia Dutch Singles Chart15 Európa European Hot 100 Singles91 Németország German Singles Chart27 Olaszország Italian Singles Chart91Slágerlista (2011)Helyezések Ausztria Austrian Singles Chart32 Németország German Singles Chart59 Lengyelország Polish Dance Singles Chart19 Spanyolország Spanish Singles Chart33 Svájc Swiss Singles Chart22
Megjelenések a világban RégióDátumFormátumLabel Belgium2010. szeptember 10.Digitális letöltésARS Luxemburg Ausztráliahttps://itunes.apple.com/au/album/barbra-streisand-single/id3923025152010. szeptember 24.etcetc Egyesült Királyság2010. október 10.https://itunes.apple.com/gb/preorder/barbra-streisand/id3931353992010. október 17.https://www.amazon.co.uk/dp/B0044WWLNECD single Amerikai Egyesült Államok 2010. október 12.Digitális letöltésDowntown Dánia2010. október 22.disco:waxNémetországhttps://www.amazon.de/dp/B0046VKSRE/2010. október 29.Embassy of Music Hollandiahttps://itunes.apple.com/nl/album/barbra-streisand-all-mixes-ep/id4030451032010. október 6.Digitális letöltésSpinnin'
Díjak, eladások OrszágMinősítésEladások Ausztrália ARIAhttp://www.aria.com.au/pages/httpwww.aria.com.aupageshttpwww.aria.com.auSINGLEaccreds2011.htm2x platina140.000 Ausztria IFPIhttps://www.ifpi.at/?section=goldplatinplatina30.000 Belgium BEAhttp://www.ultratop.be/nl/goud-platina/2011platina30.000 Kanada Music Canadahttps://musiccanada.com/gold-platinum/?fwp_gp_search=Barbra+Streisand%20Duck+Sauceplatina80.000 Dánia IFPI Denmarkhttp://www.ifpi.dk/?q=content/duck-sauce-barbra-streisand-dwplatina30.000 Finnország Musiikkituottajatarany5.878 Németország BVMIhttp://www.musikindustrie.de/nc/datenbank/?action=suche&strTitel=Barbra+Streisand&strInterpret=Duck+Sauce&strTtArt=alle&strAwards=checkedplatina300.000 Olaszország FIMIplatina30.000 Új-Zéland RMNZarany7.500 Spanyolország PROMUSICAE arany20.000 Svédország GLFhttp://www.sverigetopplistan.se/netdata/ghl002.mbr/artdata?dfom=20110722&sart=402720platina40.000 Egyesült Királyság BPIarany400.000
Jegyzetek
Kategória:2010 kislemezei Kategória:Duck Sauce-kislemezek