A Bibó-emlékkönyv a magyar szamizdat irodalom egyik meghatározó dokumentuma a késői magyar kommunista rendszer idejéből, amely 76 írásban emlékezett meg Bibó István szellemi hagyatékáról.
A könyv jelentősége, hogy az ellenzéki önmeghatározás és a demokratikus politikai kultúra jelképeként meghatározva Bibót egybegyűjtötte a korabeli ellenzéki, vagy kvázi-ellenzéki gondolkodók egy jelentős csoportját.
Szerkesztőbizottságának tagjai voltak: Bence György, Csoóri Sándor (helyette később Tornai József), Donáth Ferenc, Göncz Árpád, Halda Alíz, Kenedi János, Kis János, Réz Pál, Szűcs Jenő, Tordai Zádor.
Kezdetben 200 értelmiségitől szerettek volna kéziratot kérni, végül 75 írás készült el és a kötetbe került Horváth Barna, Bibó István egyik tanítómesterének egy írása is.
A könyv 1980 októberében készült el. Kezdetben nem szamizdatnak szánták, de kiadását a Gondolat Könyvkiadó visszautasította.
Vajda Mihály értékelése szerint az emlékkönyv gyakorlatilag a Kádár-rendszer hazugságokra épült közmegegyezésének nyílt felmondása volt, mások – mint Dalos György – a magyar értelmiség történelmi tudatának felébredését látják benne.
A kötet szerzői
Andrásfalvy Bertalan (1931) néprajzkutató (Pécs) Bali Sándor (1923–1982) szerszámlakatos Beke László (1944–2022) művészettörténész Bence György (1941–2006) filozófus Berkovits György (1940–2018) szociológus Bertalan László (1941–2001) szociológus Bojtár Endre (1940–2018) irodalomtörténész Csalog Zsolt (1935–1997) író, szociológus Csoóri Sándor (1930–2016) író Csurka István (1934–2012) író Csűrös Miklós (1944–2015) irodalomtörténész, kritikus Dalos György (1943) író Domokos Mátyás (1928–2006) kritikus Donáth Ferenc (1913–1986) közgazdász Duray Miklós (1945–2022) geológus (Pozsony) Éliás József (1914–1995) református lelkész (Debrecen) Endreffy Zoltán (1944–2005) filozófus Eörsi István (1931–2005) író Erdei Sándor (1915–1984) újságíró, kritikus Erdélyi Ágnes (1944) filozófus Fazekas László (1924–1982) költő Fekete Gyula (1922–2010) író Fodor András (1929–1997) író Fügedi Erik (1916–1992) történész Gáli József (1930–1981) író Gelléri András (1938–1980) vegyész Göncz Árpád (1922–2015) író Granasztói György (1938–2016) történész Granasztói Pál (1908–1985) építész, író Halda Alíz (1928–2008) tanár Haraszti Miklós (1945) író Hegedűs László (1936–2007) műszaki szerkesztő Horváth Barna (1896–1973) jogász Illyés Gyula (1902–1983) író Juhász Pál (1944) szociológus Kántor Lajos (1937–2017) kritikus, irodalomtörténész (Kolozsvár) Kenedi János (1947) kritikus Képes Géza (1909–1989) író Kis János (1943) filozófus Kiss Ferenc (1928–1999) irodalomtörténész, kritikus Kiss Gy. Csaba (1945) irodalomtörténész Kodolányi Gyula (1942–) irodalomtörténész, író Komlós Aladár (1892–1980) irodalomtörténész, író Konrád György (1933–2019) író Kovács András (1947) szociológus Kovács István (1945) irodalomtörténész, író Krokovay Zsolt (1946) filozófus Lakatos István (1927–2002) író Litván György (1929–2006) történész Márványi Judit (1927–2018) szerkesztő Mérei Ferenc (1909–1986) pszichológus Mészöly Miklós (1921–2001) író Molnár Gusztáv (1948) filozófus (Bukarest) Németh Lajos (1929–1991) művészettörténész Niederhauser Emil (1923–2010) történész Oltványi Ambrus (1932–1983) irodalomtörténész Perjés Géza (1917–2003) történész Petri György (1943–2000) író Rácz Pál (1912–?) mezőgazda Radnóti Sándor (1946) kritikus, irodalomtörténész Réz Pál (1930–2016) műfordító, kritikus Szalai Pál (1935–2003) kritikus Szántó Piroska (1913–1998) festő Szász János (1927–2006) író (Bukarest) Szilágyi Sándor (1954–2025) kritikus Szűcs Jenő (1928–1988) történész Tamás Gáspár Miklós (1948–2023) filozófus Tordai Zádor (1924–2010) filozófus Tornai József (1927–2020) író Vályi Nagy Ervin (1924–1993) református lelkész Vajda Mihály (1935–2023) filozófus Varga Domokos (1922–2002) író, szociológus Vargyas Lajos (1914–2007) népzenekutató Vas István (1910–1991) író Vezér Erzsébet (1915–2003) irodalomtörténész Weöres Sándor (1913–1989) költő
A Kornidesz–Knopp-jelentés Az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága számára 1981. március 2-ára született meg az emlékkönyvről az úgynevezett Kornidesz–Knopp-jelentés (vagy Knopp–Kornidesz-jelentés) a Politikai Bizottság ellenzékről szóló 1980. december 9-ei határozata alapján. A jelentés nagyrészt Huszár Tibor szociológus tanulmányán alapult.
A jelentés szerint Bibó személye csak ürügy volt a politikai mondanivaló előadásához és Bibóban az ellenzéki szerzők az 1945 utáni fejlődési út elutasítóját látták. Az ellenzéki szerzők a jelentés szerint illegitimnek tekintették a szocializmust, és forradalomként határozták meg 1956-ot. A könyv újdonságaként kiemelte az itt szereplő ellenzék koalíciós jellegét és belpolitikai irányultságát. A jelentés feladatként jelölte meg, hogy az ellenzéki szerzőket el kell bocsátani munkahelyükről (ez akkor nem történt meg), illetve hogy a különböző csoportokat el kell választani egymástól.
A Kornidesz–Knopp-jelentés a következő szerzőket jelölte meg ellenzékiként: Bence György, Donáth Ferenc, Eörsi István, Gáli József, Haraszti Miklós, Kenedi János, Kis János, Konrád György, Kovács András, Krokovay Zsolt, Molnár Gusztáv, Radnóti Sándor, Réz Pál, Szalai Pál, Szilágyi Sándor, Tamás Gáspár Miklós, Vajda Mihály.
Jegyzetek
További információk Csizmadia Ervin: A szamizdat szubkultúrája Murányi Gábor: A (Huszár–)Knopp–Kornidesz-jelentés 1. rész 2. rész 3. rész Réz Pál: A Bibó-emlékkönyv elé Világosság, 2013.
Kategória:Magyar könyvek Kategória:Rendszerváltás Magyarországon