A napisten egy égi istenség, aki a Napot képviseli vagy egy aspektusát. A napkultusz különböző formákban felfedezhető az egész történelem során.
Az európai kultúrkörben a Napot néha a latin Sol vagy a görög Héliosz nevén említették.
Történelem A Nap a Földön kialakult, sok millió formában létrejött életnek a fenntartója, és valószínűleg a szülője is volt. Az összes élőlényt a Nap energiája, fénye és melege tartja életben; ezért tisztelete már ősidőktől fogva kimutatható; a Napot istenségként tisztelték és a napkultusz a Föld minden táján elterjedt, egyes régiókban pedig meghatározó kultuszként működött. Az, hogy a világosság legyőzi a sötétséget, egyfajta szimbólum volt arra, hogy az élet folyamatos és végtelen, így minden kultúrába beépült az e jelképet fizikailag hordozó Nap. Ünnepei gyakran a téli napfordulóhoz kapcsolódtak, amikortól már az éjszakák megrövidülnek, a nappalok pedig hosszabbak lesznek. A Nap istenkénti tisztelete nemcsak a kezdeti közel-keleti társadalmakban terjedt el, hanem lényegében globálisan, az egész történelem folyamán kimutatható. Számos istenséget azonosítottak a Nappal. Tiszteletére, kegyeinek elnyerésére és megtartására helyenként emberáldozatokat is bemutattak.
Ókori Közel-Kelet A sumer napisten, Utu kultusza az i. e. 4–3. évezredben jelent meg, szerepét később az akkád Samas vette át. Samas keleten, a hegyek ormán kel fel, fénylő szekerén járja végig útját az égen; ő segíti a harcosokat a győzelemhez, ő oltalmazza a királyokat. Egy mezopotámiai relief egy templomban ülve ábrázolja az emberalakot öltött istent (lásd a kép).
Hammurapi babiloni király híres törvénysztéléjén Samas napisten, a törvény és igazságosság legfőbb őre diktálja a királynak törvényeit.
Nergál is eredetileg napisten volt; néha Samassal azonosították.
A föníciai istenségnek, Melkartnak napisteni szerepköre is volt, éppúgy december 25-én ünnepelték újjászületését, mint a többi szoláris jellegű keleti isten, például Mithrász esetén.
Egyiptom
bélyegkép|215px|A szárnyas Nap, Hórusz egyik ősi szimbóluma
Egyiptomban a Napot különböző alakokban időtlen idők óta imádták. Ré az égitest neve volt, Aton a napkorongé.A "napkorong"-ként ismert meghatározás nem pontos. Az Ahet-Aton-i (Amarna) domborműveken gömb formájúra vésték ki a Napot. Más alakjai a hasonlóságokon alapuló következtetésekből születtek. Hórusz sólyom szüntelenül ott lebegett az egyiptomi égbolton, mintha társa lenne a Napnak, akivel hamarosan azonosította is a néphit.
Ré napkultusza az óbirodalomtól kezdve fontos szerepet játszott a politikai életben. A IV. dinasztia fáraói Ré fiainak nyilvánították magukat,Ekkor a fáraó már nem isten, „csak” isten gyermeke, Ré fia. hivatalos megszólításuk két utolsó szavát kártusba, ovális, a végén egyenes vonallal lezárt gyűrűbe íratták, amely az uralkodókkal azonosított égitest útjának univerzalitását jelképezte. Az istent fedetlen templomokban imádták. Az udvaron állt az obeliszk, annak a szent kőnek a jelképe, amelyen a Nap megpihent a világ első hajnalán. A piramis tetején az arany piramidion az ég felé mutatott; a megkövült napfénypászma alakja lehetővé tette, hogy a halott király könnyebben feljuthasson "apjához, Réhez", akivel közös jövőjét a piramisszövegek szavatolják. Egy legenda szerint a IV. dinasztia uralkodóit tevőlegesen is Ré nemzette egyik papjának feleségével.
Ámon kezdetben a thébai körzet istene volt. Később azonosították Ré-vel, és elnevezték Ámon-Ré-nek. A középbirodalomtól Ámon-Ré uralkodott a vallási és politikai életben az újbirodalom végéig. Ő volt az, aki az egész Földet alkotta.Himnusz Ámon-Ré-hez - papirusz II. Amenophisz idejéből Ember képében ábrázolták, akinek a fejét sólyomtoll ékesíti, olykor (Luxor) szorosan bepólyált, itüfallikus alaknak, vagy kosnak, ami az isten szent állata volt. Ámon papsága félelmetes tekintélyre tett szert. Ellensúlyozására a 18. dinasztia közepe táján az uralkodók a héliopoliszi papsághoz közeledtek, előnyben részesítve a régi Ré-t. Úgy tűnik, hogy III. Thutmózisszal kezdődően a királyok Rét akarták megtenni a hatalmas birodalom összes országát egyesítő szellemi kötelékké.
Ehnaton fáraó határozott célja volt, hogy egyetlen istennel helyettesítse a teljes régi istenvilágot. Az egyedüli és kizárólagos istennek Atont, a napkorongot tette meg.Az általában "napkorong"-ként ismert meghatározás nem pontos. Az Ahet-Aton-i (Amarna) domborműveken gömb formájúra vésték ki a Napot. Az Aton-kultusz jellegzetes ikonográfiai eleme a napkorongból eredő sugarak, mint áldó kezek ábrázolása. Az Aton-kultusz gyökerei régebbi időkre nyúlnak vissza. Sem a kép (napkorong sugárkezekkel), sem a név (Aton) nem teljesen új az egyiptomi vallásban. A sokkezű napistent már a Középbirodalom koporsószövegei is említik. Ugyancsak már a Középbirodalom idején is szerepel az Aton szó is a Nap neveként. Az Újbirodalom korában egyre gyakrabban tűnik fel, annak jeleként, hogy a Nap-vallásban átalakulási folyamat ment végbe.Kákosy László: Ré fiai. Gondolat, Budapest, 1979 "Ő adja az erőt a földön, a megdicsőülést az alvilágban, a lélek kijövetelét, hogy az felüdüljön a ká házában" - olvasható Meriré amarnai sírjában.
Ehnaton törvénybe foglalta az egyistenhitet, amely haláláig állt fenn. Az Aton-himnusz az egy-isten vallás művészi összefoglalása.
Perzsia A perzsa vallásban a mágusok fehér lovakkal áldoztak a Napnak. Egyértelmű, hogy a lóáldozat a Nap tiszteletével állt kapcsolatban, és az is valószínű, hogy a csodatevő Nap lovait jóslásokra is használták, innen a táltos ló kifejezés.Szabó Mária: A magyarok csillagai, 59. o., 2005.
A szárnyas napkorong volt az egyik legfőbb isten, Ahura Mazdá hatalmának legfőbb jele (ez jelenik meg pl. a perszepoliszi palota egyik domborművén). Az Aveszta a Napot Ahura Mazdá különleges szemének tartja, és Ahura Mazdát úgy ábrázolják, amint félig kiemelkedik a szárnyas napkorongból. Azt mesélik a „sugárzó"Jimáról, hogy azt kívánta, hogy alattvalói istenként tiszteljék, amiért is büntetésül az alvilág uralkodója (halott napisten) lett. Lent ugyanis nem láthatta többé a Nap fényét, azaz megfosztották szeme világától.
Hérodotosz alapján a Napot Mithrász alakjában tisztelték. Zarathusztra reformja előtt Mithra-Mithrász Ahura Mazdá után a második helyet foglalta el az iráni panteonban. Az iráni vallással egy tőről fakadt ind vallás Rigvédájában Varunával, az iráni Avesztában Ahura Mazdával alkot párt. A perzsa királyok Mithrász védencének tartották magukat; ő általa győzedelmeskedtek és ő szentesítette uralmukat az alattvalóik felett.
Európa Neolitikum Az i. e. 3. évezredben felállított angliai Stonehenge-ről sokan úgy vélekednek, hogy a napkultusz egyik helyszíne volt. Legalább két egyértelmű csillagászati tájolás szerint épült: a nyári napforduló napfelkeltéje és a téli napforduló naplementéje. Az ír Newgrange-i halom 20 méter hosszú folyosója szintén keskeny napsugarat enged be a téli napforduló napfelkeltekor, ami egykor az ide temetett emberek csontjaira vetült.Allan Chapman: Istenek az égen, 65. old., 2001. Akik egyszer ide temetkeztek, talán abban hittek, hogy az „újjászülető Nap” sugarai nemcsak bearanyozzák, hanem új életre is keltik a halottakat. Számtalan ehhez hasonló kőkori építmény található Európában.
Ókor
Sztyeppei kultúrák A szkíta népek természethívők voltak. Napistenük hímnemű volt, és a görögök hallása szerint lejegyzett Goitoszürosz (Γοιτοσυρος) illetve Oitoszürosz (Οἰτόσυρος) névvel illették; istenségüknek Sztrabón szerint lovat áldoztak. Vallásukat a korai proto-indo-iráni vallással kapcsolatban állónak feltételezik, amely befolyásolta a későbbi szláv, magyar és török mitológiákat is.
Az eurázsiai nomád, sztyeppei népekre jellemző volt a naptisztelet. Az ázsiai hunok, de a mongolok és más közép- illetve belső-ázsiai népcsoportok között is szokás a napüdvözlet, azaz hajnali napimádat. A szertartás során az ember egy magaslati helyre vonul, majd rangjeleit letéve meghajol a felkelő nap előtt, így adva hálát az életért, az erőért, a jó(l)létért, az új reggelért. Bizonyos elképzelések szerint a hun, illetve kun törzsnevek az ótörök kün ’nap’ szóra vezethetők vissza.Cey-Bert Róbert Gyula: Hun-magyar ősvallás, 78. o., 2018.
A Nap-tiszteletnek a Krisztus születése körüli időkben a Kárpát-medencében is kiemelkedő szerepe volt.Szabó Mária: A magyarok csillagai, 66. o., 2005. bélyegkép|balra|Az ókori világ hét csodájának egyike, a rodoszi kolosszus, amely Héliosz hatalmas szobra volt
Görög-római vallás Hellaszban Héliosz napistent korán azonosították a művészetek, a jóslás és gyógyítás istenével, majd később egyre inkább Apollónnal, az egyik főistennel. A késő ókorban több misztériumvallás központja a minden nap meghaló és újjászülető Nap lett (ld. Mithrász, Elagabalus istene, vagy az Aurelianus által tisztelt Sol-Héliosz).
Mithrász tisztelete a rómaiaknál korán, már a köztársaság utolsó éveiben is elterjedt, de erősen keverve különféle elő-ázsiai kultuszrészletekkel.Pallas Hélioszt Solnak nevezték a rómaiak, és gyakran összekeverték Apollónnal vagy luppíterrel. Varro római történetíró alapján Titus Tatius mitikus király hozta még Rómába a napisten kultuszát, de tisztelete csak a császárkorban, részben keleti, részben görög hatásra, Héliosz, Sol és Mithrász összeolvadása nyomán bontakozott ki.
A görög-római mitológia napistene Héliosz-Sol az ábrázolásokon négylovas hintóján haladt át az égen. Apollón, mint a fény istene szintén rendelkezett szoláris jelentéssel.
Heliogabalus császár a római panteon élére – a szíriai arabok által tisztelt – Elagabal napistent állította, és rangban Jupiter fölé helyezte, ezzel sok rómait megdöbbentve.Icks, Martijn (2011). The Crimes of Elagabalus: The Life and Legacy of Rome's Decadent Boy Emperor. London: I.B. Tauris & Co. Ltd.
A napisten kultuszát összekapcsolták a császárkultusszal. A római császárok állították, hogy a Naptól kapták erényességüket, ő rendelte ki az uralkodókat a kormányzásra, akik haláluk után a Napba repülnek, és örökké együtt élnek vele. A földön ők a Nap képviselői, osztoznak istenségében. Ezért nevezték magukat piusnak, (jámbor), felixnek (boldog) és invictusnak (legyőzhetetlen). Invictus volt a napisten neve is, urukat és mesterüket a Mithrász-hívők a „Sol Invictus"sal a császárok „Legyőzhetetlen Nap" istenével azonosították.
Aurelianus császár a római államvallást a napkultusszal összeegyeztette. 274-ben egy város ostromakor látomása volt: maga a legyőzhetetlen napisten (Sol Invictus) jelent meg előtte, és nyújtotta neki a győzelmi koszorút. Hazatérve a napistent a római istenek közé iktatta és a „Sol Invictust” a Római Birodalom urának és a világ üdvözítőjének nyilvánította.Adriányi Gábor: Az egyháztörténet kézikönyve A napisten (és egyben Mithrász) születésnapját, december 25-ét állami ünnepnek nyilvánította, és négyévenként visszatérő ünnepi játékokat szervezett a tiszteletére.
Diocletianus (284-305) Iuppitertől származónak vallotta magát, és a Birodalom oltalmazó istenének Mithrász-Sol Invictus-t nyilvánította ki. I. Constantinus az "első keresztény császár" is eredetileg a "Sol Invictus" kultusz híve volt.
Kereszténység, gnoszticizmus A korai keresztények az egyházatyák leírása alapján maguk is úgy beszéltek Jézusról, mint az Igazság Napjáról. Egyes keresztény írók már 200 körül a Naphoz hasonlították Krisztust, amint kocsiját irányítva feltűnik az égen.Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma II. A hermetikusok a Napot az Atyaistennek feleltették meg, világosságát a Fiúnak, melegét a Szentléleknek.
Középkor A magyar ősvallás és a kereszténység is összekapcsolódik a kozmológiával, és elsősorban annak legfőbb szereplőjével, a Nappal. A magyar nép kialakulása idején a Nap-tisztelet megtalálható volt az egész Kaszpi- és Fekete-tenger menti térség vallásaiban és művészetében egyaránt. Antonio Bonfini még Mátyás király korában is azt írta a masszagétákról, hogy lovat áldoznak a Napnak.