Haley Joel Osment (Los Angeles, Kalifornia, 1988. április 10. –) amerikai színész.

Az 1990-es években gyermekszínészként számos filmben és televíziós műsorban feltűnt, köztük az 1994-es Forrest Gump című filmdrámában, melyben a címszereplő fiát alakította. Hírnevet az 1999-ben M. Night Shyamalan által megrendezett Hatodik érzék című thrillerrel szerzett, ebben egy halottakkal kommunikálni tudó médiumot játszott. Szerepléséért Oscar-díjra jelölték legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A Hatodik érzék után olyan, nagy költségvetésű hollywoodi filmekben kapott szerepeket, mint A jövő kezdete (2000) és az A. I. – Mesterséges értelem (2001).

2008-ban debütált a Broadwayen David Mamet Amerikai bölény című színdarabjával. Szinkronszínészként számos alkalommal kölcsönözte hangját, többek között a Kingdom Hearts című videójáték-sorozatban.

Gyermekkora és családja Los Angelesben született, a tanárnő Theresa (leánykori nevén Seifert) és a színpadi, illetve filmszínész Michael Eugene Osment első gyermekeként. Nála majdnem négy évvel fiatalabb húgával, a később szintén színészi hivatást választó Emilyvel együtt római katolikus családban nőtt fel és Alabamából származó szüleit idézve „régimódi, jó déli neveltetést” kapott.

Színészi pályafutása bélyegkép|balra|200px|Gyermekszínészként 2001-ben

Pályafutása színészként négyéves korában kezdődött, amikor édesanyjával ellátogattak egy újonnan nyílt IKEA üzletbe. Itt iratkozott fel egy fiatal színészeket kereső tehetségkutató programba, melynek keretén belül később meghallgatásra hívták és rövid szereplést nyert egy Pizza Hut reklámban. A reklámfilm indította be karrierjét, első televíziós szerepét a Thunder Alley című szitcomban kapta. Legelső filmes szereplésére az 1994-es Forrest Gumpban került sor, melyben a címszereplő Tom Hanks fiát játszhatta. Az 1990-es évek folyamán számos tévéműsorban feltűnt, köztük a Walker, a texasi kopó, az Angyali érintés, az Ally McBeal és a Chicago Hope Kórház című sorozatokban. A televíziózás mellett filmekben is szerepeket vállalt, az 1996-os Segíts, mumus! című fantasyfilmben Whoopi Goldberg és Gérard Depardieu színésztársa volt.

A hírnevet az 1999-es Hatodik érzék mellékszerepe hozta el számára. Bruce Willis oldalán egy természetfeletti képességekkel megáldott kisfiút alakít, aki médiumként képes halott emberekkel kommunikálni. Osment a szerepért Szaturnusz-díjat nyert legjobb fiatal színész kategóriában. A legjobb mellékszereplőnek járó Oscarra is jelölték, de végül alulmaradt Michael Caine-nel szemben.

Következő, A jövő kezdete (2000) című filmjében Kevin Spacey és Helen Hunt mellett szerepelt. 2001-ben Steven Spielberg A. I. – Mesterséges értelem című rendezésében Osment kritikai sikert aratott és fiatal színészként megnyerte második Szaturnusz-díját is. Roger Ebert filmkritikus szerint „Osment, aki szinte minden jelenetben szerepel, a jelenleg aktívan dolgozó legjobb színészek egyike”. 2002 és 2003 között a színész a hangját kölcsönözte olyan Walt Disney Pictures-filmekben, mint A házimaci, A Notre Dame-i toronyőr 2. – A harang rejtélye és a A dzsungel könyve 2.. 2002-től a Kingdom Hearts című videójáték-sorozat több részében is szinkronszínészként dolgozott. A filmvászonra 2003-ban tért vissza a Leharcolt oroszlánok című dráma-vígjátékkal.

A 2000-es évek során még olyan filmekben szerepelt, mint a Ki nyeri a bajnokságot? (2007) és a Montana Amazon (2010). Utóbbiban a színészet mellett vezető producerként is közreműködött. 2013-ban és 2014-ben az Amazon cég Alpha House című, politikai szatíra témájú websorozatában volt látható. 2014-ben főszerepet játszott a Sex Ed című vígjátékban. Kevin Smith két filmjében is szerepet kínált Osmentnek: a 2014-es Agyar című horrorfilmben, valamint a 2016-os Yoga Hosers című horror-vígjátékban. 2017-től a színész a HBO Szilícium-völgy című vígjáték-sorozatában visszatérő szereplő.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1994 Forrest Gump Forrest Gump Forrest Gump, Jr. Szalay Csongor Segítség, karácsony! Mixed Nuts kisfiú 1995 Holtomiglan, holtodiglan For Better or Worse Danny 1996 Segíts, mumus! Bogus Albert Franklin Szalay Csongor 1997 A Szépség és a Szörnyeteg: Varázslatos karácsony Beauty and the Beast: The Enchanted Christmas Csészike (hangja) Előd Álmos 1999 Hatodik érzék The Sixth Sense Cole Sear Kováts Dániel Áprilisi emlékek I'll Remember April Peewee Clayton 2000 A jövő kezdete Pay It Forward Trevor McKinney Stukovszky Tamás Spot the Dog Spot kutya (hangja) 2001 A. I. – Mesterséges értelem A.I. Artificial Intelligence David Gacsal Ádám Az úr morzsái Edges of the Lord Romek 2002 A Notre Dame-i toronyőr 2. – A harang rejtélye The Hunchback of Notre Dame II Zephyr (hangja) Baradlay Viktor A házimaci The Country Bears Beary Barrington (hangja) Baráth István 2003 Leharcolt oroszlánok Secondhand Lions Walter Caldwell Gacsal Ádám A dzsungel könyve 2. The Jungle Book 2 Maugli (hangja) Baradlay Viktor 2007 Ki nyeri a bajnokságot? Home of the Giants Robert 'Gar' Gartland 2010 Montana Amazon Womple Dunderhead 2012 Sassy Pants Chip Hardy 2013 Tiszta lappal I'll Follow You Down Erol 2014 Agyar Tusk Teddy Craft Czető Roland Sex Ed Ed Cole 2015 Wrestling Isn't Wrestling (rövidfilm) színházi néző The World Made Straight Shank Törtetők Entourage Travis McCredle Szabó Máté 2016 Me Him Her Haley Jógamánia Yoga Hosers Adrien Arcand Almost Friends Ben 2017 Izzy Gets the F*ck Across Town Walt CarGo Danny (hangja) 2019 Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány Extremely Wicked, Shockingly Evil and Vile Jerry Thompson Szalay Csongor 2020 Bad Therapy Reed Jó utat a tudatmódosítók világában! Have a Good Trip: Adventures in Psychedelics Gabe 2022 A tini nindzsa teknőcök felemelkedése: A film Rise of the Teenage Mutant Ninja Turtles: The Movie Casey Jones (hangja) Csiby Gergely 2023 Ismerős a múltból Somebody I Used to Know Jeremy Láng Balázs Lego Marvel Bosszúállók: Vörös kód Lego Marvel Avengers: Code Red Taneleer Tivan / A Gyűjtő (hangja) Hamvas Dániel 2024 Drugstore June Davey Vészjelzés Blink Twice Tom Szalay Csongor Happy, a flúgos golfos 2. Happy Gilmore 2 Billy Jenkins Szalay Csongor

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1994 The Larry Sanders Show kisfiú 1 epizód Lies of the Heart: The Story of Laurie Kellogg Kyle tévéfilm 1994–1995 Thunder Alley Harry Turner 27 epizód 1995–1997 The Jeff Foxworthy Show Matt Foxworthy 35 epizód 1997 Walker, a texasi kopó Walker, Texas Ranger Lucas Simms 2 epizód Végállomás a Saber folyónál Last Stand at Saber River Davis Cable 1997–1998 Murphy Brown Avery Brown #2 6 epizód 1998 Chicago Hope Kórház Chicago Hope Nathan Cacaci 1 epizód Angyali érintés Touched by an Angel John Henry 1 epizód A Kaméleon The Pretender Davey Simpkins 2 epizód A rettegés tava The Lake Dylan Hydecker tévéfilm Ransom of Red Chief Andy Dorset tévéfilm Taxival Kanadába Cab to Canada Bobby tévéfilm 1999 Ally McBeal Ally McBeal Eric Stall 1 epizód Hé, Arnold! Hey Arnold! Curly Gammelthorpe (hangja) 1 epizód 2000 Buzz Lightyear of Star Command Myka (hangja) 1 epizód 2000–2001 Family Guy Family Guy több szereplő hangja 3 epizód 2005 Immortal Grand Prix Takeshi Jin (angol hangja) 26 epizód 2013–2014 Alpha House Shelby Mellman 12 epizód 2014 The Spoils of Babylon Winston Morehouse 3 epizód 2015 The Spoils Before Dying Alistair St. Barnaby-Bixby-Jones 5 epizód Tömény történelem Drunk History Kid Blink 1 epizód 2015–2016 Comedy Bang! Bang! Slow Joey 10 epizód 2016 The Eric Andre Show vendég 1 epizód 2017 Oasis Sy próbaepizód Szilícium-völgy Silicon Valley Keenan Feldspar 3 epizód 2017–2019 Pedagógerek Teachers Damien 2 epizód Future Man Future Man Dr. Stu Camillo 2018 Swedish Dicks Dave 1 epizód X-akták The X-Files Davey James / fiatal John James 1 epizód Rob Riggle's Ski Master Academy Gaston Lebone 1 epizód 2019 A fiúk The Boys Mesmer 2 epizód 2019–2021 A Kominsky-módszer The Kominsky Method Robby 7 epizód 2020 Robotcsirke Robot Chicken Kevin Jonas / Tim Murphy (hangja) 1 epizód Star Trek: Lower Decks O'Connor (hangja) 1 epizód The George Lucas Talk Show önmaga 1 epizód 2020–2023 Hétköznapi vámpírok – A sorozat What We Do in the Shadows Topher Delmonico 2 epizód 2021 Góliát Goliath Dylan Zax 6 epizód Awkwafina is Nora from Queens Amos 1 epizód 2021–2022 Jurassic World: Krétakori tábor Jurassic World Camp Cretaceous Kash D. Langford (hangja) 4-5. évad Űrkutyák Dogs in Space Vacak (hangja) 2022 Macitesók We Baby Bears Teddi, Bear 3 (hangja) 1 epizód Az út vége a paranormális parkban Dead End: Paranormal Park Danny (hangja) 1 epizód A Titokzatos Benedict Társaság The Mysterious Benedict Society One Two 1 epizód 2022–2023 DreamWorks Dragons: The Nine Realms Buzzsaw (hangja) 2-6. évad 2023 Star Wars: Fiatal Jedik kalandjai Star Wars: Young Jedi Adventures Raxlo (hangja) 3 epizód 2024 Batman: A köpenyes lovag Batman: Caped Crusader Anton Night(hangja) 1 epizód Jimmy Kimmel Live! J. D. Vance 1 epizód 2025 Marvel: Póki és csodálatos barátai Spidey and His Amazing Friends Vízember (hangja) 1 epizód Poker Face Poker Face Kirby Kowalczyk 2 epizód Wednesday Wednesday Chet LaTroy / Kansas City-i skalpoló 3 epizód

Videójátékok Év Cím Szerep 2002 Kingdom Hearts Sora 2004 Kingdom Hearts: Chain of Memories Sora (archív felvétel) 2005 Kingdom Hearts II Sora 2007 Kingdom Hearts Re:Chain of Memories 2009 Kingdom Hearts 358/2 Days Sora (archív felvétel) 2010 Kingdom Hearts Birth by Sleep Vanitas 2010 Kingdom Hearts Re:coded Sora' 2012 Kingdom Hearts 3D: Dream Drop Distance Sora / Vanitas 2013 Kingdom Hearts HD 1.5 Remix Sora (archív felvétel) 2014 Kingdom Hearts HD 2.5 Remix Sora / Vanitas 2017 Kingdom Hearts HD 2.8 Final Chapter Prologue 2018 Kingdom Hearts III 2020 Kingdom Hearts: Melody of Memory Sora

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:Los Angeles-iek