A Ferrari SF16-H egy Formula–1-es versenyautó, melyet a Ferrari csapat a 2016-os Formula–1 világbajnokság során használt. Pilótái az előző évi páros, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel maradtak. Az autó beceneve "Margherita" lett, Savoyai Margit olasz királyné után elnevezve. A típus nevében a "T" (turbó) megjelölést "H" (hibrid) megjelölésre cserélték.

Áttekintés Festésében lényeges változás volt, hogy sokkal több lett az autón a fehér rész, illetve az olasz zászlónak megfelelően helyenként zöld csíkok is felkerültek. Ezt a fajta festést használta korábban a Ferrari 312T és a Ferrari F93A is.

Az előző évi ígéretes teljesítményt ebben az évben visszaesés követte. Egyetlen győzelmet sem sikerült aratniuk, legjobb eredményük a második hely volt, de többször lecsúsztak még a dobogóról is. Így a bajnokságban meg kellett elégedniük a harmadik hellyel. Vettel, aki a jobb eredményeket érte el, sem volt versenyben a bajnoki címért érdemben, csak a negyedik helyen zárt.

Fejvédő keret balra|bélyegkép|Sebastian Vettel a fejvédő kerettel Miután az autósportokban több halálos baleset (Jules Bianchi, Justin Wilson) történt fejsérülések következtében, az FIA elhatározta, hogy a biztonságot a következő években növelni fogja. A Ferrari volt az, amelyik a többféle megoldás közül a fejvédő keretet (közkeletű magyar nevén glóriát) tesztelte a brit nagydíj szabadedzésén. A titán kompozit anyagból készült eszközt végül 2018-tól lett kötelező alkalmazni a Formula–1-ben.

Eredmények Év Csapat Motor Gumik Pilóták Nagydíjak Pont HelyezésAUSBHRCHNRUSESPMONCANEURAUTGBRHUNGERBELITASINMALJPNUSAMEXBRAABU 2016 Scuderia Ferrari Ferrari 061 Sebastian Vettel 3 NI 2 KI 3 4 2 2 KI 9 4 5 6 3 5 KI 4 4 5 5 3 398 3. Kimi Räikkönen KI 2 5 3 2 KI 6 4 3 5 6 6 9 4 4 4 5 KI 6 KI 6

Fordítás

További információk A Scuderia Ferrari hivatalos honlapja

Kategória:2016-os Formula–1-es autók Kategória:Scuderia Ferrari