A Daihatsu Hijet a motor felett elhelyezett vezetőfülkével rendelkező teherautó (cabover), amelyet a Daihatsu japán autógyártó cég állít elő és forgalmaz 1960 óta. Furgonok terén a Toyotával való hasonló névadási rendszer ellenére, a „Hijet” nevet a Daihatsu már az 1960-as évektől kezdve használta, több mint 2 évtizeddel azelőtt, hogy a Toyota átvette volna az irányítást (Hiace és Hilux). Ha a „Hijet” szót átbetűzzük japánul, akkor hasonló eredményt kapunk a „Midget” szóhoz, amely szintén a Daihatsu egy másik mini furgonja. A Hijet Japánban a Honda Actyval, a Subaru Sambarral, a Mitsubishi Minicabbel, a Suzuki Carryvel és a Nissan Clipperrel verseng leginkább.

Története Az első Hijet egy 360 köbcentiméteres, kétütemű motort kapott az akkori kei autókra vonatkozó törvényeknek megfelelően. A Hijet fejlődése hosszan lekövette a kei autókkal kapcsolatban hozott japán szabályozásokat: így például 1976-ban 550 köbcentiméterre, majd azt követően 1990-ben 660 köbcentiméterre növelték a motorokat. A külső méretek szintén növekedtek: re . Az exportált verziók gyakran rendelkeztek valamivel nagyobb lökhárítókkal és szélesebb testtel.

Első generáció (L35/L36)

Az első jármű, amely magán viselhette a Hijet nevet a Daihatsutól egy 1960-as kei teherautó volt. Az első generációs Hijet a már jól megszokott első motoros, hátsókerék-meghajtású formát alkalmazta, hasonlóan a kisteherautók stílusához. Ekkor vezetői ülés még a motor mögött volt megtalálható. A bemutatáskor a külső méretek és a motor hengerűrtartalma megfeleltek a Japánban lévő kei osztályozásnak, ám ez egyben a tehervivő képesség lecsökkenését is jelentette.

A Hijetnek, egy keményebb funkciókat is betöltő modellje, a New-Line (L50P/L50V) 1963 januárjában jelent meg. Mintegy fél méterrel volt hosszabb és a nagyobb motornak (800 cc) köszönhetően akár 500 kg-ot is el tudott szállítani. Ugyanakkor ez a váltás az akkori kei autók alapvető jellemzőivel való szakítást is magába foglalta. Eladások terén még így kis számokat generált ez a modell egészen addig, amíg le nem cserélték 1966 februárjában.

Második generáció (S35/S36)

A Daihatsunál egyszerre szerették volna maximalizálni a szállítási teret, de ugyanakkor meg kívánták őrizni a kei osztályba való besorolást is, ezért 1964-ben egy új megoldással rukkoltak elő: a vezetői fülkét a motor fölé helyezték, ezzel megadva a vásárlóknak a választási lehetőséget, hogy maradnak a régebbi, első generációs stílusnál vagy áttérnek az újra. A korábbi L50-es New Line éra leváltójaként is reklámozták a Daihatsu „New Line Cabet”, ennek a generációnak a zászlóshajóját. Ami pedig az elődöt illeti, a motorját felhasználták a Daihatsu Compagnoban. A New Line Cabet 1966 februárjától 1968 márciusáig gyártották.

Az új stílus megjelenése egyébként az 1950-es Volkswagen Type 2-vel vette kezdetét, amit aztán az 1961-es Ford Econoline, Chevrolet Greenbrier és Dodge A100 folytatott.

Harmadik generáció (S37)

Ezek a modellek az előző generációhoz képest apróbb fejlesztésekben részesült. Többek között megfordították az ajtók nyílásának irányát, ezzel átállva a hagyományos nyílásirányra. A külalak jobban hasonlított egy dobozra, amely együtt járt egy élesebb megjelenéssel. Ez az évjárat továbbá átállt a teljes mértékben elektromos ellátású teherautókra, vagyis a működéshez szükséges energiát többé már akkumulátor biztosította.

Negyedik generáció (S38/S40)

1971 szeptemberében újfajta fémlemezekkel jelent meg a Hijet negyedik generációja, amelyek eleinte csak teherautókon voltak elérhetők. Megmaradt a ZM 360 cc kétütemű, kéthengeres motor, azonban a hátsó felfüggesztés visszatért az eleven lemezrugós gépegységek alkalmazásához. A piacon csak „Slide Van” néven futott az az új furgon, amelyet 1972-ben mutattak be. A kifejezés önmagáért beszélt, hiszen az ajtók a jármű mindkét oldalán elcsúsztathatóak voltak, sőt a gyártónak felnyitható hátsóajtókat is sikerült beszerelnie a felülre rögzített csuklópántnak köszönhetően. Mivel a kei autók az átlagnál kisebb rendszámtáblákkal voltak felszerelve, így hozzájuk kellett igazítani mindent 1974 szeptemberében. Ez leginkább az első bilincsek és a hátsó lökhárítóra jutó fények szabályozásában nyilvánult meg.).

A friss, kei autókat érintő szabályozásokat követően 1976 októberében megjelent az új Hijet 550, amely a legújabb négyütemű 550 cc AB20-as motorral volt felszerelve. A nagyobb lökhárítók egyben azt jelentették, hogy innentől kezdve minden Hijet egy csöppet hosszabb volt, mint ahogy egyidejűleg a 360 is megkapta ugyanezeket a külsőségi változtatásokat, beleértve az új első bilincseket is.Kobori, at xv Az új motorra válaszolva pedig az 550-es új „S40-el” ellátott alvázszámot is kapott. Külföldre való szállításokkor Daihatsu 550 Cab és Cab-Van néven árulták a járműveket. Az új motor -vel rendelkezett 5500 percenkénti fordulatszámon míg -re volt képes négyezres fordulatszám esetében. Az 550-esek ennek köszönhetően előnyre tettek szert a 360 Vanhez képes szállítási teljesítőképesség tekintetében.

Kevesebb, mint egy évvel az 550-es bemutatása után megjelent a Hijet Wide 55 (S60), amely szélesebb és hosszabb volt, viszont az eredeti Hijet 550-es gyártása továbbra is folytatódott olyannyira is, hogy egy kisebb ráncfelvarráson esett át 1979 áprilisában: a továbbiakban feketére festett rácsozattal készültek a járművek. 1981 áprilisában a négyütemű S40-es Hijet 550-t gyártását megszüntették, viszont a háromütemű S38 még továbbra is elérhető volt egészen 1981 augusztusáig, mint olcsóbb megoldás. (Ekkor már a Hijet hatodik generációját is árulták.) Kobori, p. 113 A későbbi ZM típusú motorok -sek voltak. A kétütemű megoldás meglehetősen népszerű volt számos délkelet-ázsiai piacon, mivel a forgalomba való hozatalról szóló szabályozások lazábbak voltak és az olcsóbb árak is erősebb ösztönző hatással voltak az emberekre.

balra|bélyegkép|Daihatsu Hijet 360 furgon (S38) balra|bélyegkép|Daihatsu Hijet 360 kamion (S38)

Ötödik generáció (S60)

1977 áprilisában kezdődött meg az ötödik generációs teherautók gyártása.Kobori, p. 112 Hijet Wide 55 névre keresztelték az autókat és annak érdekében, hogy felhívják a nagy közönség figyelmét a szélesebb testre és a nagyobb 550 cc motorra, ez volt az első Hijet modell, amelyet külföldre is exportáltak nagy számban. Az 547 cc AB20-as egy négyütemű, kéthengeres, vízhűtésű egység volt, amely rendelkezett egy vezérműtengelyes felülvezérelt motorral és kiegyenlítő tengellyel. A teljesítménye 5500 percenkénti fordulatszámnál, míg a maximális forgatónyomaték háromezer-ötszázas fordulatszámnál egy perc alatt. Az exportálásra készített típusoknak a kibocsátási követelmények kevésbé voltak szigorúak, így ezek -t tudtak nyújtani ugyanazon motorfordulatszámon és négyezres fordulatszámon pedig -t. Az egyetlen erőátviteli berendezést egy 4 sebességes, padlólemezre szerelt, kézi sebváltó jelentette. A külföldre szánt típusok végsebesség tekintetében a volt a csúcs.

A motort pontosan a mellső tengely mögé helyezték, azaz középmotoros megoldást alkalmaztak a tervezők. Ez pusztán azzal érték el, hogy megemelték az első üléseket. Az alvázszámként az „S60” volt felírva, amit a P, a T és a V betűk követtek. A P a „pickup” kifejezésre utalt egy nyílt csappantyúval. A T takarta a háromirányú lehajtható oldalfalakkal (three-way dropside) rendelkező nyitott platós kistehergépkocsikat. Végül a V jelentette a furgont (van).

1977 júniusában, vagyis 3 hónappal a pickupok bemutatás után forgalomba hoztak olyan típusokat is, amiket ablakokkal szereltek fel és egyben csúsztatható ajtajuk is volt. Valamint jelentek még meg úgy nevezett „panel furgonok” is. Ezeket egy hétköznapi furgonnal szemben annyiban tértek el, hogy a jármű hátulsó része dobozszerűnek nézett ki. Az ilyen modelleket viszont már nem exportálták. A külföldre szánt gyártmányok esetében hátsóülés és (hátsó) ablak nélküli megoldást részesítették leginkább előnyben. 1978 szeptemberében némi kozmetikázáson esett át a formatervezés. Ezen változások a lökhárítók és lámpákat körülvevő rész színének megváltoztatására korlátozódtak, valamint a fémrácsot is megváltoztatták, hogy egy nagyobb „D” emblémát is elhelyezhessenek. Minden típus elérhető volt Standard illetve Super DeLuxe állapotban is, de 1979 márciusában egy viszonylag fényűző „Custom EX” verzió is elérhetővé vált.

1979 szeptemberében a Hijet Wide 55 még több külső ápoláson esett keresztül. A legnyilvánvalóbb változás ezúttal az új első bilincsekben volt keresendő, az immár egy darabból álló ráccsal karöltve. A belteret újraformálták, valamint a korábbiaknál kényelmesebb üléseket raktak bele, amiknek már állítható volt a háttámlájuk. A kétmilliomodik Hijet egy S60-as volt, melyet 1980-ban szereltek össze. A gyártás pedig nem is fejeződött be egészen 1981-ig, amíg el nem jött a Hijet hatodik generációja.

Hatodik generáció (S65, S70)

1981 márciusában megjelent a vadonatúj Hijet S65-ös egy picikét hosszabb tengelytávval, de még ugyanazzal az AB20-as motorral. Új választási lehetőségként szolgált a laposabb padló és a magasított tető a furgonok életében. A teljesítmény ezúttal volt 5500 percenkénti fordulatszámnál, míg a maximális forgatónyomaték volt háromezer-ötszázas fordulatszámnál. A gépjárművek működéséért felelős részek eredetileg ugyanazok maradtak, mint korábban, viszont 1982 márciusában az S66 egy új megoldással,Kobori, p. 70 a négykerék-meghajtással jött ki a futószalagról. (1983-tól tetszőlegesen választható volt a szabadonfutó, első kerékagyakkal ellátott és első kerekeknél elhelyezett tárcsafékes megoldás is.) 1982-től a külföldre szánt verziókat a három hengeres 843 cc motorral (CD20) látták el, amiket innentől kezdve Daihatsu 850 Cab néven emlegettek. 1983-ban az egy literes típusok is elérhetőek voltak. Nem katalizált állapotok között, ahogy azt eladták az export piacon, ez a modell képes volt -nyi teljesítményt kisajtolni magából ötezer-hatszázas percenkénti fordulatszámnál. (JIS – „Just-in-Sequence”)

Továbbá készült az S65-ösből egy S70-es széria is. Az Indonéziában épített Hijetek (a P.T. Astra International által) hosszabb testtel, de ugyanazzal a tengelytávval rendelkeztek. Ezek a modellek továbbá számos, helyben fejlesztett karosszériával is elérhetőek voltak. Az indonéziai kormány olyan rendeletet hozott, amely szerint 1985-re az országban a legkisebb, autókba szerelhető motornak egy literesnek kell lennie. Ennek következtében a Hijeteket is ilyen egy literes erőforrásokkal szerelték fel. Az autó hátulsó részét helyben készítették, valamint a festőanyagokat is gyárilag Indonéziában állították elő. Ezáltal lehetett csökkenteni a licencdíjakat és az importálást. Így ez a Hijet vált az egyik legsikeresebb modellé a piac leggyorsabban növő szektorában. 1983-ban a helyben gyártott járművek közül minden nyolcadik egy ilyen Hijet volt.

balra|bélyegkép|1985–1986 Daihatsu Hijet (S76) 600 4WD (Australia)

Szintén 1983-ban jelent meg a Hijet Jumbo, amely egy magasított tetejű, bővített fülkével rendelkező pickup volt. Mindez azt jelentette, hogy több férőhelye volt az üléseknek, ezáltal azok még kényelmesebbé váltak. Számottevően több utazó és lehajtható üléstámlával is kibővült a belső tér. Az eredményező hátsó rekesz kisebb csomagoló teret, egy összehajtható ülést és felül poggyásztartót kínált. A Jumboból elérhető volt kétkerekű, ötsebességes megoldás is, hasonlóan az Atrai szállító furgonok néhány típusához. Mindezek mellett létrehoztak egy Hijet Climber szériát is (kettő vagy négykerék-meghajtású opciók álltak fenn). Ezen széria termékeit nagyobb terepjáró kerekekkel és önzáró differenciálművel szerelték fel.ハイゼット [Hijet] (brochure), p. 10