Biró Marcell (Budapest, 1978 –) magyar jogász. 2015-2018 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda, majd 2018-2021 között a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára. 2021-2024 között a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága és a Koncessziós Tanács elnöke. 2024-től a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.

Végzettsége 2002-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerzett jogász diplomát. Az Európa jogi szakjogász végzettséget 2005-ben szerezte meg. 2010-ben tette le a jogi szakvizsgát.

Szakmai pályafutása 2003-2005 között az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott gyakornokként, majd 2005-2008 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársa volt. 2008-ban rövid ideig a Fővárosi Gázművek Zrt. előadója.

2008-2010 között az Országgyűlés Hivatala jogi munkatársa. 2010-2011 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárának titkárságvezetője, majd 2011-2014. júniusa között közigazgatási államtitkár volt.

2014. júniusa és októbere között Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd 2015. októberéig a Belügyminisztérium miniszteri kabinetfőnöke.

2015. október 21-től az újonnan megalakult Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára.Közigazgatási államtitkár kinevezésről szóló 428/2015. (X. 21.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2015. évi 157. szám, 20819. oldal (2015. október 21., szerda)

2018. május 22. és 2021. július 31. között – a negyedik Orbán-kormány megalakulását követően felállított – Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.Közigazgatási államtitkári tisztség megszűnésének megállapításáról és közigazgatási államtitkári kinevezésről szóló 215/2018. (V. 22.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2018. évi 71. szám, 3659. oldal (2018. május 22., kedd)Közigazgatási államtitkári felmentésről szóló 390/2021. (VII. 30.) KE határozat. In.: Magyar Közlöny. 2021. évi 145. szám, 6773. oldal (2021. július 30., péntek)

2021. október 1. és 2024. március 14. között – a még 2021 tavaszán létrehozott, és a miniszterelnök közvetlen irányítása alá tartozó – Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnöke.Szlavkovits Rita: Nem ilyen bányalovat akartak. In.: HVG. XLIII. évfolyam, 2021/42. (2206.) szám, 16. oldal, ISSN 1217-9647

2021. november 19. és 2024. március 14. között a Koncessziós Tanács elnöke is.

2024. március 14-től a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója.Kiderült, ki lehet Orbán Viktor nemzetbiztonsági főtanácsadója Index.hu 2024. március 12.

Közéleti megbízatásai 2006-tól a Magyary Zoltán Közigazgatási Törzsasztal tagja és titkára, 2012-2014 között pedig a Magyar Triatlon Szövetség elnöke.

Családja Nős, két gyermek édesapja.

Jegyzetek

Források Életrajza a Kormány.hu-n Ritkán fogjuk látni Orbán új jobbkezét, Index.hu, 2018. május 3.

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyarország államtitkárai

Kategória:Nemzetbiztonsági főtanácsadók

Kategória:Magyar jogászok

Kategória:Élő személyek