A Karangahape Road (a helyi köznyelvben gyakran K' Road) Új-Zéland legnagyobb városának, Aucklandnak egyik nagy múltra visszatekintő főutcája, merőleges a Queen Streetre. A szűkebben vett aucklandi belváros, az Auckland Central Business District (Auckland CBD) déli peremén, egy vulkáni eredetű magaslat gerincén húzódik nagyjából kelet-nyugati irányban. Az 1960-as évekig a város egyik fő bevásárló utcája volt, majd amikor megkezdődött a tehetős lakosság kiköltözése az elővárosokba, kissé marginalizálódott, piroslámpás negyeddé változott. Az 1980-90-es években az utca társadalmi státusza újra emelkedni kezdett, megindult a dzsentrifikációnak nevezett folyamat, és divatos kulturális negyeddé alakult.
Az utca nyugaton, a városközpontot körülvevő sztrádák felett átívelve, a Ponsonby utcai kereszteződéstől a Great North Road nevet veszi fel. Keleten ugyancsak a sztrádák feletti Grafton Bridge hídnál ér véget.
Története Az út alapját képező magaslati gerincen már a maorik idejében egy gyalogút húzódott, ezért ez az utca tekinthető a város legrégibbjének. A maori név jelentését illetően számos, egymástól erősen eltérő elmélet létezik. A gyarmati időkben több kísérlet is történt az utca angol elnevezésére, hiszen sokáig ez volt az egyetlen maori nevű utca a városban, de ezek a kísérletek kudarcot vallottak. Az utca népszerű, rövid neve a köznyelvben „K' Road” lett.
Az út és környezete része volt annak a 3000 acre nagyságú területnek, amit a helyi maoriktól a gyarmati kormányzat megvásárolt 1841-ben. A Karangahape gerinc alkotta ebben az időben a város déli határát. 1882-ben aztán az úton kívül eső települések, Newton, Ponsonby, Grafton arra szavaztak, hogy csatlakoznak a nagyvárosi közigazgatáshoz.
A századfordulótól az 1960-as évek elejéig a K' Road volt Auckland legforgalmasabb bevásárló utcája, ruházati és cipőboltokkal, áruházakkal. A legtöbb üzleti láncnak volt itt boltja, sok esetben előnyben részesítették a tulajdonképpeni főutcával, a sugárirányú Queen Streettel szemben is. A két háború közötti időszakban megjelentek itt a bútorüzletek, hangszerboltok, a rádiókat és háztartási gépeket árusító üzletek is.
1908-ban a gázvilágítást elektromos közvilágításra cserélték. 1935-ben az egész utca, az üzletekkel együtt, egységes kivilágítást kapott a késő esti bevásárlás népszerűsítése érdekében. 1948-ban a városban itt hozták létre a második jelzőlámpás közúti kereszteződést. 1949-ben, az országban először, a hagyományos utcai lámpákat neonvilágításra cserélték.
A bevásárlás mellett az utca látogatói a szórakozási lehetőségekben is válogathattak, mert a 20. század közepén az utcában már öt mozi és számos táncos szórakozóhely is működött. Az 1980-as évek előtt az üzletek szombat-vasárnap zárva tartottak, de a K' Road ekkor sem ürült ki. A környék tucatnyi kisebb-nagyobb templomában tartották az esküvők nagy részét, a fényképész szalonokban készültek az esküvői fotók, és ezek az események sok érdeklődőt vonzottak. A templomlátogatás is társadalmi esemény volt, ahol sokat számított, hogy ki mit viselt.
1965 után az aucklandi városfejlesztések hátrányosan érintették az utca kereskedelmi forgalmát. A nagy autóutak városi bevezető szakaszainak kiépítése miatt mintegy ember költözött ki a belvárosból az elővárosokba. Sok üzlet bezárt, a bérleti díjak csökkentek, és a 70-es évekre itt alakult ki a város piroslámpás negyede. Az 1990-es évekre ez a trend megváltozott, modern lakóépületek épültek a közelben, de az utca korábbi jó híre nem állt teljesen helyre. Az éjszakai élet továbbra is élénk, változatos üzletek, kávéházak, klubok, éjjeli mulatók működnek itt. A K' Road a bohém művészek és az LMBT közösség egyik kedvenc helye is lett.
A 2000-es években újabb jelentős összegeket költött a város az utca szanálására, felújítására, az utcabútorzat kiteljesítésére, aminek révén sikerült sok színvonalas üzletet visszacsalogatni a területre.
Jegyzetek
Fordítás
Források
További információk The Lively Capital, Auckland 1840–1865 Una Platts, Avon Fine Prints Limited New Zealand 1971. The Heart of Colonial Auckland, 1865–1910. Terence Hodgson. Random Century NZ Ltd 1992. Colonial Architecture in New Zealand. John Stacpoole. A.H & A.W Reed 1976 Decently And in Order, The Centennial History of the Auckland City Council. G.W.A Bush. Collins 1971. Auckland Through A Victorian Lens. William Main. Millwood Press 1977. Heritage Walks – The Engineering Heritage of Auckland. Elizabeth Aitken Rose. Tourism Auckland & IPENZ; Auckland Heritage Engineering Committee. I2005
Kategória:Auckland Kategória:Utcák és terek