Michael Joseph Dudikoff II (Redondo Beach, Kalifornia, 1954. október 8. –) amerikai színész.

Pályafutása során túlnyomórészt akciófilmekben szerepelt, fontosabb filmjei közé tartozik az Amerikai nindzsa és annak folytatásai (1985–1990), a Lőj a vadászra! (1986), a Szakaszvezető (1988), a Halálfolyó (1989), a Dögcédulások (1995), a Vérdíj (1996) és a Vérdíj 2. – A nagy robbanás (1997).

Fiatalkora és színészi pályafutása A kaliforniai Redondo Beachen született. Apja id. Michael Dudikoff New York-i illetőségű orosz emigránscsaládból származott, míg édesanyja, a francia nemzetiségű Rita T. Girardin a kanadai Québecből.

A Torrance-i West High School középiskola befejezése után a Harbor Főiskolán tanult gyermekpszichológiát. Tanulmányai közben pincérként dolgozott, ahol Max Evans, az Esquire magazin divatszerkesztője fedezte fel, mint modellt. Dudikoff ezután divatbemutatókon szerepelt és olyan cégeket képviselt, mint a Calvin Klein vagy a GQ. Ezt követően televíziós reklámokban is munkát vállalt.

Filmes karrierjét kisebb szerepekkel indította, 1978-ban debütált a Dallas című sorozatban. Egy évvel később az Out of the Blue című sorozatban szerepelt. 1984-ben Tom Hanks mellett kapott szerepet a Legénybúcsú című vígjátékban. 1985-ben következett talán legismertebb filmje, az Amerikai nindzsa, melyben Joe Armstrongot játszotta. 1986-ban az Észak és Dél című minisorozat hat epizódjában szerepelt. 1987-ben elkészült az Amerikai Nindzsa második része, ezt követte 1990-ben a negyedik rész is (a harmadik részben David Bradley vette át a főszerepet). 1988-ban Jeff Knight hadnagy alakját ölti magára a Szakaszvezető című háborús drámában. 1993-ban ő játszotta a rövid életű Cobra című sorozat főszerepét. Ezek után olyan filmekben láthattuk még, mint az 1994-es Harc az olajért, az 1996-os Vérdíj és annak 1997-es folytatása. A 2002-es Hurrikán zóna című thrillerben negatív szerepet játszott.

2004 és 2013 között egyetlen filmes szerepet sem vállalt. Ebben az időszakban elsősorban különféle harcművészeti rendezvények díszvendégeként lehetett látni. Tíz év kihagyás után, 2013-ban szerepelt ismét a Zombie Break Room című internetes sorozatban, majd további – kevésbé emlékezetes – akciófilmekben, illetve horrorfilmekben is feltűnt.

Magánélete 2004-ben nősült, Belle nevű feleségétől két gyermeke született: Joseph Stephen Michael és Nancy.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1980 The Black Marble Millie inasa 1981 Bloody Birthday Willard A nindzsa színre lép Enter the Ninja Venarius embere Kautzky Armand 1982 Making Love fiatalember a bárban I Ought to Be in Pictures fiú a buszon Tron, avagy a számítógép lázadása Tron katona 1983 Különleges küldetés Uncommon Valor Blaster asszisztense 1984 Legénybúcsú Bachelor Party Ryko Lippai László Hujber Ferenc 1985 Radioaktív álmok Radioactive Dreams Marlowe Hammer Amerikai nindzsa American Ninja Joe Armstrong közlegény Holl Nándor 1986 Lőj a vadászra! Avenging Force Matt Hunter százados Borbély László Forgács Péter 1987 Amerikai nindzsa 2. – A leszámolás American Ninja 2: The Confrontation Joe Armstrong őrmester Kautzky Armand Selmeczi Roland 1988 Szakaszvezető Platoon Leader Jeff Knight hadnagy Szakácsi Sándor Rékasi Károly 1989 Halálfolyó River of Death John Hamilton Jakab Csaba Rékasi Károly 1990 Éjféli stoppos Midnight Ride Lawson Csankó Zoltán Amerikai nindzsa 4. – Az új küldetés American Ninja 4: The Annihilation Joe Armstrong Jakab Csaba Nagy Ervin 1992 Élő pajzs The Human Shield Doug Matthews Jakab Csaba Viczián Ottó 1993 Ments meg Rescue Me Daniel 'Mac' MacDonald Both András Harc az olajért Chain of Command Merrill Ross Vass Gábor Forgács Péter 1995 Cyberjack Cyberjack Nick James Vass Gábor Dögcédulások Soldier Boyz Howard Toliver őrnagy Szabó Sipos Barnabás 1996 Vérdíj Bounty Hunters Jersey Bellini Vass Gábor 1997 Célpontban Moving Target Sonny Epres Attila Bevetési parancs Strategic Command Dr. Rick Harding Forgács Péter Halálos merülés Crash Dive James Carter Vass Gábor Vérdíj 2. – A nagy robbanás Bounty Hunters 2: Hardball Jersey Bellini Vass Gábor Mesterlövész The Shooter Michael Atherton Rékasi Károly 1998 Atomcsapás Freedom Strike Tom Dickson Nesztelen ragadozó Black Thunder Vince F. Nagy Zoltán Halálos merülés 2. Counter Measures Jake Fuller százados Vass Gábor Ringmaster Rusty Mindörökké muskétás Musketeers Forever d’Artagnan Széles Tamás 1999 Játék a törvénnyel In Her Defense Andrew Garfield Vass Gábor Szökevény elme Fugitive Mind Robert Dean Rékasi Károly 2000 Szemtanúk nélkül The Silencer Quinn Simmons Forgács Péter 2001 A tűz markában Ablaze Daniels 2002 Hurrikán zóna Gale Force Jared Vári Attila Ördögi összeesküvés Quicksand Bill Turner 2004 Űrbázis végveszélyben Black Horizon/Stranded Ed Carpenter Forgács Péter 2015 Elit alakulat a zombik ellen Navy SEALs vs. Zombies Sheer parancsnok Vass Gábor The Bouncer Samuel James 2018 Fury of the Fist and the Golden Fleece Superboss

Televízió Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1978 Dallas Dallas Joe Newcomb 1 epizód 1979 Out of the Blue Lenny 1 epizód 1979–1980 Happy Days Jason / Jim 2 epizód 1982 Star of the Family Douggie Krebs 10 epizód 1983 Gimme a Break! Greg Hartman egy epizód 1986 Észak és Dél North and South, Book II Rudy Bodford hadnagy 6 epizód 1991 Bűnös asszony The Woman Who Sinned Evan Ganns 1993–1994 Cobra Robert "Scandal" Jackson, Jr. 20 epizód 1994 Historias de la puta mili speciális megjelenés 1 epizód 2013 Zombie Break Room Tank Dempsey

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai harcművészek Kategória:Kaliforniaiak