A japán középfokú oktatás intézményileg és tananyagilag kettéoszlik alsó-középiskolákra (中学校, csúgakkó), illetve felső-középiskolákra (高等学校, kótógakkó, rövidülve 高校, kókó). Alsó-középiskola
Az alsó-középiskola a hetediktől a kilencedik osztályig, korban a tizenharmadik évtől a tizenötödik esztendőig tartó képzés. Habár már elvégzése után is lehetőség nyílik munkavállalásra, az 1980-as évek vége óta a diákok kevesebb, mint 4%-a élt a jogával, hogy tanulmányait a felső-középoktatás megkezdése előtt félbehagyja.
1980-ban az alsó-középiskolák legnagyobb része már állami iskolaként funkcionált, a létesítmények mindössze 5% működött magánintézményként. A magániskolák tandíja igen drágának tekinthető (évi 552,592 japán jen), költségben négyszerese a tandíjt elengedő, állam által finanszírozott alsó-középiskolák árának (évi 130,828 jen).
A tanítás időtartama évi minimum 210 napban van meghatározva (ez a szám Magyarországon és az Egyesült Államokban mindössze 180 nap), azonban ez rendszerint a különböző mellékprogramokkal (a tanév jelentősebb részét kitöltő sportnapokkal, kirándulásokkal) elérheti a 250 napos határt is. A magyar oktatási tematikához hasonlóan szintén minden tanárnak megvan a maga külön szakterülete, eltérően az általános iskolákban alkalmazott pedagógusok több tantárgyat egyszerre lefedő végzettségétől. Minden osztály rendelkezik egy tanácsadói szerepet betöltő osztályfőnökkel is. Japánban az osztályoknak saját, külön termeik vannak, a pedagógusok pedig egymást váltják az ötvenperces órák sorrendjétől függően.
Az oktatás menete
Az órákon megszokott előadások mellett a tanárok különböző médiumokat (például televízió, rádió) is igénybe vesznek, mindemellett alkalmanként a laboratóriumokban végzett gyakorlás is része a tanításnak. Az 1980-as évek végére az alsó-középiskolák 45%-a rendelkezett számítógépekkel, beleértve azokat az intézményeket is, ahol ezek az eszközök pusztán adminisztratív célokat szolgáltak. Az osztálytermen belüli szerveződés továbbra is kisebb munkacsoportokon alapul, bár most már fegyelmi szándékok nélkül (általános iskolában még a különböző társadalmi normák elsajátítása is célja a csoportbontásnak). Ennek ellenére a diákoktól továbbra is elvárják a kiadott feladatok teljesítését, és az emellett megkövetelt fegyelmet és magatartást.
Minden tantárgy anyagát részletesen tartalmazza az alsó-középiskolák tanmenete. Néhány tárgy (például japán nyelv és a matematika) az általános, intézményektől független tanmenettel együtt került beiktatásra. A tanmenet továbbá tartalmazza az angol nyelvet, társadalomtanulmányokat, természettudományokat, rajz- és technikaórát, háztartástant és egészséges életmódot, valamint testnevelést. Mindemellett szintén részei az egyéb erkölcsi kurzusok is.With a Mighty Hand, New Republic, March 19, 2011.
Iskola utáni tevékenységek A kötelező tanításon túli szakkörökön, klubtevékenységeken a diákok többsége részt vesz. A fiúk között általában a különböző sportok (leginkább a baseball, labdarúgás) örvendenek kimondottan nagy népszerűségnek,http://web-japan.org/kidsweb/explore/schools/index.htmlWind Bands and Cultural Identity in Japanese Schools by David G. Hebert (Springer press, 2011). míg a lányok rendszerint a zenés tevékenységeket (különösen fúvós zenekarokat) látogatják. A cselgáncs az egymást követő japán olimpiai és világbajnoki eredmények után mindkét nem körében továbbra is kedvelt sportág. Természetesen a sportolási lehetőségek a Japánban hagyományosnak tekinthető sportágakon túl is széleskörűek: a már felsoroltak mellett a japán növendékek számára röplabda-, tenisz-, gimnasztika- és kosárlabdaklubokat is fenntartanak. Minden sportágnak megvannak a maga iskolák közötti, regionális versenyei, így a résztvevőknek megvan a lehetőségük ezeken bizonyítani, eredményeket elérni.
A kulturális tevékenységek között a teaceremónia, a virágkötészet/virágrendezés, a művészeti klub és a rézfúvós zenekar is közkedvelt hobbinak számít a fiatalok körében. Miután a Hikaru no Go című manga széles körben is ismert lett, egyre népszerűbbé vált a go nevű, kínai eredetű táblajáték. Az alsó- és felső-középiskolás tanulóknak alkalmanként többnapos kirándulásokat szerveznek kulturálisan kiemelkedő fontosságúnak tartott városokba (például Kiotó és Nara).
Némely alsó-középiskolákban a diákok számára megvan a lehetőség arra is, hogy felsőbb szintű, egyetemi felmérőket is teljesítsenek. Ilyen például a Kandzsi kentej japán nyelvből, illetve a STEP Ejken angol nyelvből.
Felső-középiskola
Annak ellenére, hogy a felső-középoktatás nem államilag kötelezett Japánban, a 2005-ös felmérések szerint az alsó-középiskolát elvégző diákok 94%-a folytatja tanulmányait, több mint 95% pedig el is végzi.> Amerikában ez a szám 89%-ot ért el az adott évben.
A bejutáshoz minden diáknak kötelező sikeresen teljesítenie egy felvételi vizsgát. A megkövetelt témakörök tartalmazzák a japán nyelvet, a matematikát, a természettudományt, a társadalomtudományt és az angol nyelvet.Marcia, Johnson L. and Jeffrey R. Johnson. "Daily Life in Japanese High Schools ." ERIC Digest. October 1996. ERIC Identifier: ED406301. A számon kért anyag függ attól is, hogy a diák a saját körzete, prefektúrája egy állami iskolájába felvételizik-e, vagy pedig egy sajátos, különálló tesztet megalkotó magániskolába, mely nem követi teljes mértékben az állam által meghatározott tanagyagot.
A felső-középiskolák rangsorolása (tekintet nélkül arra, hogy állami vagy magánintézmény-e) attól függ, hogy a végzőseiket milyen arányban veszik fel sikerrel nemzetközileg is jegyzett, belföldi egyetemekre.
Mivel a diákok jövőbéli munkahelyét nagyban meghatározza az, hogy milyen iskolákban végeztek, egy esetleges siker vagy bukás a felvételin komoly következményekkel járhat. Emiatt a tanulóknak nem csak komoly stresszt kell átélniük huzamosabb időszakokon keresztül, de már viszonylag korán alapos tanácsadáson is részt kell venniük, ahol mind a felvételihez szükséges részleteket, mind a felsőoktatásbéli lehetőségeiket ismertetik velük.
A diákok helyzete Japánban A diákok többsége tömegközlekedéssel, gyalog vagy biciklivel indul iskolába, mivel a viszonylag kicsi iskolai kerületek és a tömegközlekedés kiépítettsége miatt a tanintézmények nem üzemeltetnek iskolabuszokat. Nem ritka jelenség, hogy az iskolába tartó út megtevése akár két vagy több órát is igénybe vesz a távolság miatt(a hasonló hosszúságú ingázás a munkavállalók körében is mindennapos). Ezt az időt általában alvással, tanulással vagy olyan cselekvésekkel töltik a diákok, melyeket az iskolákban a szigorú megkötések miatt nem tehetnek meg (rágózás, édességek fogyasztása). Néhány intézményben még azt is megkövetelik az iskolásoktól, hogy a különböző járműveken hagyják szabadon az üléseket a többi utasnak, „figyelmességet demonstrálva”. Természetesen minden tanintézetnek megvan a saját, jól megkülönböztethető egyenruhája, melyben a diákok kötelesek a legjobb magaviseletükkel képviselni iskolájukat. Minden iskola fenntart öltözőszekrényeket a diákok számára, hogy az utcai cipőiket papucsra cserélhessék. Néhány helyen nem szerint eltérő ruhadarabot kapnak.
A tanítás általában egy ötperces tanári értekezlettel kezdődik reggel 8:30-kor.http://members.tripod.com/h_javora/jed8.htm Bizonyos iskolákban hetente egyszer nagygyűléseket is rendeznek a diákok részvételével. Az osztályok létszáma kiemelkedően magasnak mondható, legalább 40-45 diákkal kell a pedagógusoknak egyszerre foglalkozniuk. Az osztályfőnökök reggelente és délutánonként is igyekeznek segíteni az osztályaikat, mindemellett rendelkezésükre áll heti egy fogadóóra is.Japanese Education in the 21st Century, Miki Y. Ishikida, June 2005, p. 101 Ezen találkozók alkalmával a tanárok igyekeznek a diákokat eligazítani, bátorítani, tanácsokkal ellátni akár a jövőjükkel, akár a szünetekkel vagy az órarenddel kapcsolatban, esetleg a figyelmükbe ajánlani a különböző pályázatokat, versenyeket. Az osztályfőnöki órák folyamán a tobánra (bejelentéstétel, részvétel) is sor kerül: két diák (egy negyedévre megválasztott fiú és egy lány) vezetésével, egyéb kijelölt osztálytársakkal egy "bizottságot" alkotva tárgyalják át az osztályt érintő aktuális kérdéseket, problémákat.
Az órák reggel 8:45-kor kezdődnek és 50-50 percen át tartanak. Az ebédszünetre a negyedik óra után kerül sor. Az esetek többségében a tanárok érkeznek a termekhez, azonban tanóráktól függően akadnak kivételek: testnevelés, laboratóriumi gyakorlat és egyéb speciálisabb felszereléseket igénylő kurzusok folyamán a diákok kényszerülnek termet váltani. A tanórák száma évfolyamonként tíz és tizennégy közé tehető, azonban ezek megtartása heti szinten változhat.
Az iskolák többsége nem rendelkezik önálló büfével, étkezdével, ezért a diákok otthonról hoznak dobozos ebédet (rizs, hal, tojás, zöldségek és uborka felhasználásából készített étkeket). Ellentétben az ezt megelőző oktatási intézményekkel, a felső-középiskolák már nem rendelkeznek államilag támogatott ebédlőkkel sem.
Az ebédszünet után még két órával folytatódik a tanítás, majd minden diák részt vesz az oszodzsinak nevezett közös takarításon, mely során az iskola tanulói együtt takarítják ki a termeket, a folyosókat és az udvart négyes-hatos csoportokban (úgynevezett hanokban). Ezeknek a takarításoknak már az általános iskolától kezdve megvan a rendszere a tanulók között. Az oszodzsi után kezdődik a délutáni osztályfőnöki óra, viszont 15:30-tól a diákok távozhatnak, amennyiben a választott szakkörük az adott napon összeül.
A szombati tanítása – amennyiben ajánlott – már délután egykor véget ér, négy megtartott tanóra után. A szombati iskolázást hivatalosan 2002-ben eltörölték, azonban több iskola még ma is alkalmazza, illetve próbálja visszahozni annak érdekében, hogy az előírt tanmenetet hiány nélkül teljesíteni tudják.
Iskolán kívüli tevékenységek felső-középiskolában Az alsó-középiskolához hasonlóan két főbb tevékenységkör közül választhatnak a diákok. Az egyik továbbra is a sportklub: baseball, labdarúgás, cselgáncs, kendó, atlétika, tenisz, úszás, softball, röplabda és rögbi. Kulturális foglalkozások szintén elérhetőek, többek között angol nyelv, média, írásművészet, természettudomány, matematika és évkönyvszerkesztés.
Az új diákok általában a tanév elkezdése után választanak szakkört, és csak nagyon ritkán váltanak klubot a középiskolás tanéveik befejezéséig. Az iskolán túli tevékenységek heti több alkalommal, két órán át tartanak. Sokszor még tanítási szünetek alatt is összeülnek a klubtagok, amennyiben szükséges. Annak ellenére, hogy a tanárok segítőként vannak jelen ezeken az eseményeken, csak nagyon ritkán szólnak bele jelentősebben az óra menetébe. Ezeken a szakkörökön fontos szerep jut a baráti kapcsolatok kialakításának, és a társadalmi és kapcsolati normák kitanulásának. Ilyen például a szenpáj/koháj (felsőbb éves/alsóbb éves) dinamika, mely fontos szerepet tölt be a felnőttek életében is. Mindennek ellenére a felsőéves, egyetemre készülő diákoknak engedélyezett a kluboktól való távolmaradás a felvételi vizsgára való készülésre tekintettel. Ebben komoly szerep hárul az osztályfőnökökre is, akik folyamatosan tanácsokkal látják el a diákot és a családját is.
Szabadidőtöltés Egy, a ’90-es évekbeli kutatás alapján a diákok a tanórák és az előkészítőiskolák után két órát töltenek hétköznaponként házi feladatuk megcsinálásával, hármat pedig hétvégente szánnak ugyanerre a kötelességükre. Egy átlagos hétköznap a tanulók megközelítőleg három órát tölthetnek szabad foglalkozással és pihenéssel (televíziónézés, rádióhallgatás, barátokkal való találkozás). A tanárok és a szülők gyakran ellenzik a tinédzserkori kapcsolatokat, és a fiatalok jelentős része a középiskola befejezéséig nem is kezd ismerkedni komolyabban az ellenkező nemmel.
Tanmenet