Melles Károly (külföldön: Carl Melles) (Budapest, 1926. július 15. – Bécs, 2004. április 25.) magyar származású osztrák karmester. Rohonczy Judit színésznő férje, Sunnyi Melles édesapja.
Élete A zsidó származású Mellest, hogy a magyarországi zsidóüldözéstől megmentse, édesanyja római katolikus vallásúra kereszteltette, de a második világháború után ismét az izraelita felekezet tagja lett.
Középiskolai tanulmányait a Bólyai János Gimnáziumban kezdte, majd az utolsó három osztályt 1941 és ’44 között a Markó utcai főreál gimnáziumban végezte el. 1946 és 1949 közt a Zeneakadémián tanult Ferencsik Jánosnál, és magánórákat vett az akkor Budapesten élő Otto Klemperertől.
Pályáját a dr. Bogina Elemér által 1949-ben alapított Közalkalmazottak Szakszervezetének Szimfonikus Zenekarának társszerveként működő Liszt Ferenc Kórus karigazgatójaként kezdte.Tóth Sándor: Huszonötéves a Közalkalmazottak Szakszervezetének Szimfonikus Zenekara = Vigilia 1974. 4. szám 281. l.Ozsvárth: Lajtha László Magyarországon – sajtó és hangversenykörkép 1949–58 1952-től 1956-ig rendszeresen dirigálta az Állami Hangversenyzenekart, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, és a Miskolci Szimfonikus Zenekar egyik jogelődjének vezető karmestere volt. Néhány lemezfelvételt is készített. 1954-től a Zeneakadémián tanított.
1956-ban feleségével és kisfiukkal a „zöldhatáron” át emigráltak Ausztriába. Ezzel Mellesék hontalanná váltak. 1958 tavaszán Henri Pensis halála miatt megürült az RTL Nagy Szimfonikus Zenekarának vezető karmesteri posztja, utódjául Mellest hívták meg, mindhárman Luxemburgba költöztek. Itt született leányuk. A dirigensi megbízatása csak néhány hónapig tartott, mert „fegyelmezetlennek” tartották, még ebben az évben Louis de Froment-ra cserélték le.Weber, Loll: Vom Radioorchester zum »Orchestre Philharmonique« = Ons Stad 2001. 66. sz. 17–21. l. (Hozzáférés: 2019. május 23.) 1960. május 13-án vezényelte először a RAI Torinói Szimfonikus Zenekarát. Az olasz rádió zenekaraihoz pályája későbbi szakaszában szoros kapcsolat fűzte. Időközben Melles házassága megromlott, 1961-ben elváltak. Rohonczy Judit gyermekeikkel Svájcba települt át, Melles visszatért Bécsbe.
Az osztrák fővárosban a másodvonalba tartozó Bécsi Szimfonikus Zenekart és az ORF Nagyzenekarát (ma Radio-Symphonieorchester Wien) vezényelte. Ezt követően bejárta Európát. A tengerentúlon is rendszeresen fellépett (USA, Japán, Dél-afrikai Köztársaság). Hangfelvételeinek száma meghaladja a kétszázat. A Salzburgi Ünnepi Játékok Nyári Akadémiáin rendszeresen tartott mesterkurzusokat. Egészségi okokból 1996-ban visszavonultan, Bécsben élt haláláig, a hietzingi temetőben helyezték végső nyugalomra.
Fellépései Melles Európa szinte minden jelentős zenekarával fellépett, vezényelte többek közt a Berlini Filharmonikusokat, a Bécsi Filharmonikusokat, a londoni Új Philharmonia Zenekart és a Milánói Scala zenekarát vezényelte, koncerteken partnerei többek közt Arthur Rubinstein, Fischer Annie, Wilhelm Kempff, Szvjatoszlav Richter, Maurizio Pollini, Nathan Milstein, David Ojsztrah, Ichák Perlman, Sívó József, Enrico Mainardi, Msztyiszlav Rosztropovics és Jean-Pierre Rampal voltak.
Hangfelvételei Teljes élő felvétel Beethoven kilenc szimfóniájából a braunschweigi zenekarral, amelynek tiszteletbeli karmestere lett 1995-től. Diszkográfiája több mint 200 címet tartalmaz.
Díjai, elismerései 1953 — Liszt Ferenc-díj 1970 — Beethoven-érem 1974 — Olasz Hanglemezkritikusok Szövetségének Díja 1995 — Große Silberne Ehrenzeichen der Republik Österreich (Osztrák Köztársaság Nagy Ezüst Érdemrendje)
Jegyzetek
Források Carl Melles – Noch ein wenig Beachteter = tamino-klassikforum.at 2009. augusztus 27. (Hozzáférés: 2019. május 7.) Dirigent Carl Melles gestorben = Der Standard 2004. május 7. (Hozzáférés: 2019. május 7.) Halpert, Marta: „Die Sprache der Seele ist Jiddisch” = Wina Magazin 2018. október (Interjú Sunnyi Mellessel. Hozzáférés: 2019. május 6.) Harrandt, Andrea: Art. „Melles, Carl‟ = Œsterreichisches Musiklexikon online, Wien, 2002. Zugriff: 6.5.2019 Howell, Christopher: Forgotten Artists. An occasional series by – –. 23. Carl Melles (1926–2004) Ki kicsoda 2000. Főszerk. Hermann Péter. Budapest, 1999. Greger-Biográf ISSN 1215-7066 Melles Károly a Bayreuthi Ünnepi Játékok adatbázisában Melles Károly a Historisches Lexikon Wien-ben
További információk Melles Károly aláírt fényképe a bayreuthi fellépés idejéből
Kategória:1926-ban született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Osztrák karmesterek Kategória:Liszt Ferenc-díjasok Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában