Emma Charlotte Duerre Watson angol filmszínésznő, modell, feminista aktivista és filantróp. Gyermekként a Harry Potter filmsorozatok egyik főszereplője volt, majd címlapfotók készültek róla és számos stílusdíjat is elnyert, valamint később több filmszerepet is kapott.

Párizsban született, de már Oxfordshire-ban nevelkedett. Tanulmányait az oxfordi bentlakásos Dragon Schoolban kezdte, ahol színészi pályára készítenek fel, túlnyomórészt 4–7 és 8–13 éves korosztályoknak, majd a Stagecoach Theatre Arts színészeti iskolában éneket és táncot tanult. Első jelentős szerepét az azonos című regényből készült Harry Potter és a bölcsek köve című filmben kapta, amelyben az egyik főszereplőt, Hermione Grangert alakította. Watsont kilencévesen választották ki Hermione szerepére, a korábban kizárólag iskolai darabokban játszott. 2001-től 2011-ig mind a nyolc Harry Potter-filmben szerepelt, Daniel Radcliffe és Rupert Grint oldalán. Watson a filmeknek köszönhetően számos díjat elnyert, és több mint 10 millió fontot keresett.

2007-ben Watson a Balettcipők című televíziós produkció egyik főszerepében tűnt fel, illetve a Kate DiCamillo könyve alapján készült 2008-as Cincin lovag című animációs film egyik szereplőjének kölcsönözte a hangját. 2010-ben az Egy hét Marilynnel című filmet forgatta Lucy szerepében, 2011 májusától pedig az Egy különc srác feljegyzéseit az Egyesült Államokban. Modellkedett többek között a Burberrynek és a People Tree-nek is, 2011-ben pedig a Lancôme reklámarca lett. 2012-ben az Egy különc srác feljegyzései című műben szerepelt és önmagát alakította az Itt a vége című darabban, ugyanebben az évben. 2014-ben a címszereplő lányát alakította a Noéban, 2017-ben pedig Belle-t alakította a Walt Disney nagy sikerű A szépség és a szörnyeteg élőszereplős filmadaptációjában.

2011-től 2014-ig Watson idejét megosztva a filmezés mellett befejezte tanulmányait a Brown Egyetemen és az oxfordi Worcester College-ben, majd 2014 májusában angol nyelvből diplomát szerzett. Modellkarrierje során részt vett a Burberry és a Lancôme divat-, illetve parfümöket gyártó óriásvállalatok kampányában is. Divattanácsadóként a People Tree számos kollekciójának létrejöttében közreműködött. 2014-ben a BAFTA az év brit művésze díjjal tüntette ki. Ugyanebben az évben lett az ENSZ UN Women nevű esélyegyenlőségi szervezetének jószolgálati nagykövete és segédkezett a HeForShe elnevezésű szolidaritási kampányban, ami a férfiakat szólítja fel arra, hogy támogassák a nemek közti egyenlőséget.

Gyermekkora Emma Watson Párizsban született Jacqueline Luesby és Chris Watson angol jogászok lányaként. Ötéves koráig élt a francia fővárosban. Szülei fiatal korában elváltak, Watson pedig édesanyjával együtt visszaköltözött Angliába, Oxfordshire-ba, míg a hétvégéket apjánál töltötte Londonban. Egy alkalommal kijelentette, hogy beszél franciául, bár azt elismerte, hogy „már nem úgy, mint régen”. Hatéves korában eldöntötte, hogy színésznő akar lenni, így beiratkozott az oxfordi bentlakásos Dragon Schoolba, és emellett a Stagecoach Theatre Artsban képezte magát, ahol énekelni és táncolni tanult, és színpadi gyakorlati oktatásban is részesült.

2003-ig maradt Oxfordshire-ban, tízévesen végzett a Stagecoach-ban, ahol olyan iskolai darabokban játszott, mint az Arthur: A fiatal évek és a Boldog herceg, igaz, a Harry Potter előtt sohasem játszott filmes szerepben. Tanulmányait a Headington Schoolban folytatta. 2006 júniusában érettségizett, tíz tárgyból nyolc A* és két A besorolású minősítéssel.

Színészi pályafutása A kezdetek és az áttörés bélyegkép|alt=An image of hand and feet impressions in a tile of concrete.|jobbra|Kéz-, cipő- és pálcalenyomatok: (balról jobbra) Emma Watson, Daniel Radcliffe és Rupert Grint a Grauman’s Chinese Theatre-ben 2007-ben

1999-ben megkezdődött a Harry Potter és a bölcsek köve című film szereplőválogatása. A készítők nagy gondot fektettek a címszereplő mellett a másik két legfontosabb főszereplőt, Hermione Grangert és Ron Weasleyt alakító színészek kiválasztására. Egy színészi közvetítőirodából néhány ember ellátogatott Watson iskolájába is, ahol Hermione szerepére kerestek megfelelő kislányt. Osztályfőnöke őt és pár osztálytársát javasolta Hermione szerepére. Watson sok ezer lánnyal versenyezve végül megkapta a szerepet, és mint utóbb kiderült, Rowling már a személyes találkozó előtt, egy próbafelvétel megtekintése után tudta, hogy Watson a legmegfelelőbb gyerek a szerepre.

Watson 2001-ben tűnt fel először Hermione Granger szerepében a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben. A kritikusok elismerően nyilatkoztak az alakításáról, amiért több díjra is jelölték. A film rekordokat döntött, a nyitó napi jegyértékesítéseket és a nyitó hétvégi bevételeket tekintve is ez volt a legjobb film 2001-ben. A Daily Telegraph „csodálatra méltónak” írta le produkcióját, az IGN véleménye szerint pedig „ellopta a show-t” a többi szereplő elől. Watsont öt díjra jelölték, és elnyerte a Young Artist Awardot, azaz a legjobb 18 év alatti televíziós, film, színházi és zenei tehetségek számára kiosztott elismerést.

Egy évvel később a Harry Potter és a Titkok Kamrája című filmben ismét eljátszotta Hermione szerepét. Habár a film vegyes fogadtatásban részesült, Watson alakítása összességében pozitív kritikákat kapott. A The Los Angeles Times szerint Watson és két főszereplőtársa sokat fejlődött az előző filmhez képest, míg a The Times elmarasztalta Chris Columbus rendezőt, amiért Watson karaktere lényegesen kevesebb szerepet kapott a könyvhöz képest. Watson ebben az évben elnyerte a német Die Welt magazin Ottó-díját a filmben nyújtott alakításáért.

A Harry Potter sorozatban bélyegkép|upright|balra|Watson a Harry Potter és a Tűz Serlege premierjén 2005 novemberében 2004-ben mutatták be a Harry Potter és az azkabani fogoly című epizódot. Watson ezúttal sokkal több szerepet kapott a filmben, elmondása szerint fantasztikus volt eljátszania Hermione karizmatikus karakterét. Bár Radcliffe teljesítményét lehúzták, Watson alakításáról ismét elismerően nyilatkoztak a kritikusok. „[…] Harry is fitogtatja ugyan egyre bővülő mágikus képességeit, de a legnagyobb tapsot Hermione kapta, ahogy orrbavágta Draco Malfoyt.” Bár az Azkabani fogoly bizonyult a legkisebb bevételt hozó Harry Potter filmnek, Watson két Ottó-díjat, valamint Az év gyerekelőadója-díjat is a magáénak tudhatta.

A 2005-ben bemutatott Harry Potter és a Tűz Serlege című film mérföldkövet jelentett mind Watsonnak, mind pedig a filmsorozatnak. A film rekordbevételeket produkált, megelőzve ezzel világviszonylatban a Star Wars III. rész – A sithek bosszúja című filmet is. Watson elmondása szerint sok humoros jelenetben játszott, és különösen élvezte a „veszekedős jeleneteket”. Produkcióját a New York Times „meghatóan őszintének írta le”. Összesen három díjra jelölték a Tűz serlegében nyújtott alakításáért, ezek közül a bronz Ottó-díjat nyerte el. Ugyanebben az évben ő volt a legfiatalabb, aki feltűnt a Teen Vogue című magazin címlapján. 2006-ban játszott egy speciális mini Harry Potter-epizódban, amit II. Erzsébet brit királynő 80. születésnapjának alkalmával adtak elő.

Az ötödik Harry Potter-film az előzőhöz hasonlóan pénzügyi siker volt: 332,7 millió dollár bevételt produkált a mozikba kerülést követő első hétvégén. Watson ebben az évben nyerte el a Legjobb női előadó-díjat, két színésztársával, Daniel Radcliffe-fel és Rupert Grinttel pedig otthagyták láb-, kéz- és pálcalenyomatukat Grauman Kínai Színháza előtt, Hollywoodban. Két, az interneten közzétett poszter, amin Harry hat iskolatársával látható, köztük Hermione Grangerrel, visszhangot váltott ki a médiában. Alapvetően ugyanolyan volt a két kép, de az egyik az IMAX-bemutatót reklámozta. Ezen az Emma Watson által életre keltett Hermione megjelenésén némileg változtattak: a mellei körvonalát manipulálták. A Warner képviselői később úgy nyilatkoztak az ominózus poszterről, hogy „Ez egy nem hivatalos poszter. Sajnálatos módon került fel az IMAX-weboldalra”.

A három főszereplő, Watson, Radcliffe és Rupert Grint kéz-, láb- és pálcalenyomatát hagyta a hollywoodi Grauman Kínai Színházban 2007. július 9-én. 2007 júliusában Watson elismerte, hogy a Harry Potter-sorozat már több mint 10 millió dollárt hozott a számára. 2010 februárjában ő kapta a legjobban fizetett női hollywoodi sztár titulust, miután bevételei becsült összege meghaladta a 19 millió dollárt, a Forbes magazin szerint. A filmek sikeressége ellenére kétségek merültek fel a folytatást illetően, ugyanis a főszereplők esetlegesen más szerepekre is nyitottak lettek volna. Daniel Radcliffe végül 2007. március 2-án írta alá szerződését az utolsó két epizódra, Watson akkor azonban még lényegesen óvatosabban fogalmazott, úgy nyilatkozva, hogy ez további négyéves elkötelezettséget jelent egyetlen karakter iránt. Végül 2007. március 23-án ő is aláírta a szerződését, mondván, „ő sohasem hagyja el Hermione szerepét”. bélyegkép|upright|Watson a Harry Potter és a Félvér Herceg bemutatóján 2009 júliusában

Watson első nem Potter-szerepe a 2007-ben készült Balettcipő, amely Noel Streatfeild hasonló című könyvének filmes adaptációja volt. A film rendezője, Sandra Goldbacher úgy nyilatkozott, hogy ő volt a tökéletes választás a főszerepre. A filmet az Egyesült Királyságban Karácsony másnapján sugározták 5,7 millió nézővel és vegyes kritikai fogadtatással. bélyegkép|balra|A Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. New York-i bemutatóján 2010 novemberében bélyegkép|balra|Watson Daniel Radcliffe (balra) és Rupert Grint társaságában a Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. londoni bemutatóján 2011 júliusában A Cincin lovag című animációs filmben a Borsó hercegnőnek kölcsönözte hangját, valamint együtt játszhatott a Potter-filmekből már ismert Robbie Coltrane-nel (Rubeus Hagrid). A film 2008 decemberében került filmvászonra, világszerte dolláros bevételt termelve.

A hatodik Harry Potter-film forgatásai 2007 végén kezdődtek, de Watson jeleneteit csak december 18-tól 2008. május 17-ig vették fel. A Harry Potter és a Félvér Herceg premierjét 2009. július 15-én tartották, az eredeti 2008 decemberi időponthoz képest jelentős késéssel. A kritikusok ismét jól fogadták Watson alakítását. A The Washington Post „legbájosabb eddigi teljesítményének” írta le, míg a Daily Telegraph szerint a főszereplőkön „látszott a felszabadultság, a vágy, hogy ami még hátravan a sorozatból, az vászonra kerüljön”. 2008 decemberében Watson kijelentette, hogy a sorozat befejeztével egyetemre akar járni.

A Harry Potter és a Halál ereklyéi forgatásai 2009. február 18-án kezdődtek, és 2010. június 12-én értek véget. Az eredeti mű cselekményét pénzügyi és marketingcélokból kifolyólag két külön filmben adoptálták. A Harry Potter és a Halál ereklyéi első része 2010 novemberében, a második rész 2011 júliusában került a mozikba.

A Burberry 2010-es téli/nyári reklámkampánya alatt együtt forgatott George Craiggel, és feltűnt a One Night Only és a Say You Do not Want It című szám videóklipjében is. A Harry Potter filmek befejezése után az első szerepét az Egy hét Marilynnel című filmben kapta, mint Lucy, az asszisztens, aki néha kacérkodik a főszereplő Colin Clarkkal, és pár alkalommal randizik is vele.

2012–2017 bélyegkép|Watson 2012-ben a Tribeca Filmfesztiválon

2010 májusában jelentették be, hogy Watson tárgyal az Egy különc srác feljegyzései című filmadaptáció szerepéről. A forgatások 2011 nyarán kezdődtek, és 2012 szeptemberében mutatták be a filmet.