jobbra|bélyegkép|230px|Csemegi Károly életének fő művén öt éven át dolgozott. Az 1878. évi V. törvénycikként fogadták el javaslatát a Büntető törvénykönyvről.

A Csemegi-kódex az 1878. évi V. törvénnyel színre lépő büntető törvénykönyv, az első magyar nyelvű, átfogó büntetőjogi szabályozást tartalmazó törvénykönyv volt Magyarország történelmében, amelynek általános része 1951-ig, különös része pedig 1962-ig maradt hatályban. A kódex alkotója után, Csemegi Károlyról kapta nevét. A kódex egy 9 fejezetből álló általános és egy 43 fejezetből álló különös részre oszlik, összesen 486 paragrafust számlálva. A bűncselekményeket tényállásuk súlyossága szerint bűntettekre, vétségekre valamint kihágásokra osztja, és kimondja a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege alapelveket, amelyeknek értelmében „bűntettet és vétséget csak azon cselekmények képezhetnek, melyet a törvény annak nyilvánít, valamint bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra elkövetése előtt a törvény megállapított.” A törvénykönyv sikeresen elhatárolja a kísérletet a befejezett bűncselekményektől, és csak a törvényben megállapított tényállások beállta következtében rendeli azt büntetni. Az európai trendeknek megfelelően ismeri a részességet és bűnsegély intézményét, meghatározza a beszámítás hiányának vagy meglétének eseteit, ismérveit valamint a büntetést enyhítő vagy kizáró okokat. A büntetések palettája súlyosságuknak megfelelően a pénzbüntetéstől egészen a halálbüntetésig terjedt, ezen kívül pedig lehetőség nyílott mellékbüntetések kiszabására mint például a hivatalvesztés vagy a politikai jogok ideiglenes felfüggesztése.

A kódexet ért legtöbb kritika büntetési rendszerének túlzott bonyolultságából adódott. A mellékbüntetéseket gyakorta megfelelő rendszer, vagy akár helytelenül is alkalmazta, valamint a kiszabható fegyházbüntetések minimuma túl magasnak, maximuma túl alacsonynak bizonyult. A kódex továbbá nem szentelt megfelelő figyelmet a fiatalkorú bűnelkövetők szankcionálására, az erre vonatkozó rendelkezéséket elégtelennek tartotta a jogtudomány, azonban megoldás csak a következő században jelentkezett, a büntető novellák formájában. A túlzott jogdogmatika miatt bizonyos részei nem feleltek meg az életnek, amely tíz éven belül a felülvizsgálatának felvetéséhez vezetett el. Ám előnyeit bírálói is elismerték, ilyen volt például a részletes indoklás, amely néhol monografikus mélységekig fejtette ki a büntetőjogi tanokat. Fontos erénye volt még a fogalmak precíz jogi meghatározása, és a feudális büntetőjogi rendszerrel való szakítása is. Ezen kívül nem volt túlságosan szigorú sem, hiszen az enyhítő körülmények mérlegelése terén széles lehetőségeket adott a bíróknak a büntetés enyhítésére.

Előzményei A magyar jogtudomány már évekkel ezelőtt készen állt egy büntető törvénykönyv megalkotására, és a kódex előtt is születtek a témában kiemelkedő fontosságú művek. 1819-ben Vuchetich Mátyás kiadta korszerű művét „Insitutiones iuris criminalis hungarici” címen, amely az európai jogtudomány eszméit ismertette, majd 1834-ben magyarul is megjelent Cesare Beccaria „A bűnökről és büntetésükről” című műve. A politika terén is nagy teret szántak a kérdésnek, így Széchenyi István a jogegyenlőség mellett szállt síkra, míg Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban közölt cikksorozatot a büntetőjog korszerűsítése érdekében. Szalay László ugyanitt publikált a kodifikációt és a büntetőjog legfontosabb elméleti kérdéseit tárgyaló szakcikkeket. Fontos volt még Pauler Tivadar „Büntetőjogtan” című tankönyve, amelynek jelentősége 1861 után nőtt meg, amikor az Osztrák Polgári Törvénykönyv helyett a magyar szokásjog alkalmazásához tértek vissza, és szinte kódexként használták a művet.

A kiegyezést követő években nőtt meg az igény egy büntetőjogi törvénykönyv megalkotására. Kezdetben az 1843-as büntetőtörvénykönyv-javaslat alapján kívánták ezt végrehajtani, és még új tervezet is készült. Azonban az igazságügy minisztérium ezt félrerakta, és Csemegi Károly aradi ügyvédet bízta meg 1871-ben egy új tervezet megalkotásával. A javaslat elkészítése két évig tartott, majd újabb két évig ennek átdolgozása, így végül 1875-ben került a parlament elé, ahol másfél éves vita után fogadták azt el az 1878. évi V. törvénycikkel, amely „A magyar büntető törvénykönyv a bűntettekről és vétségekről” címet viselte, majd a következő évben fogadták el az 1879. évi XL. törvényt, amely a kihágásokat szabályozta.

Tartalma Általános rész A kódex általános része 9 fejezetből áll, ezek sorrendben a következő témákkal foglalkoznak: bevezető intézkedések, törvény hatálya, büntetések, kísérlet, részesség, szándék és gondatlanság, beszámíthatóságot enyhítő vagy kizáró okok, bűnhalmazat, bűnvádi eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okok. A bűncselekményeket súlyuk szerint három részre, bűntettekre, vétségekre és kihágásokra osztották fel. A felosztás alapja az európai tapasztalatok voltak. Bűntettnek számítottak a nagyobb súlyú, szándékos jogsértések, vétségnek a kisebb súlyú szándékos jogsértések, illetve a gondatlanságból elkövetett cselekmények. A kihágások nem voltak valódi jogsértések, csupán bizonyos cselekményekből származó jogsértések megelőzése végett alkotott törvények megszegése. Ilyen volt a koldulás, amelyet kihasználva akár mások házába is behatolhattak, vagy egy merénylet számára mérhették fel a terepet. Így a kihágásról szóló törvények megelőző jellegűek, míg a bűntettekről és vétségekről szólók megtorló jellegűek voltak.

A kódex első szakasza deklarálta a nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege alapelveket, kimondva, hogy „bűntettet és vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít. Bűntett vagy vétség miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint amelyet arra elkövetése előtt a törvény megállapított.” A szabály célja az analógia kizárása volt, ugyanis el akarták kerülni, hogy a bíróság átvegye a törvényhozás szerepét. Mint az indoklásban is kifejti Csemegi, ezzel az addig fennálló bírósági gyakorlat felszámolására irányul, amely nem a törvények alapján, hanem saját eszméi szerint ítélkezik, és a bűncselekményeket saját erkölcsi mércéjéhez méri. Szintén komoly probléma volt, hogy a bírók döntötték el, mi számít bűncselekménynek, és mi nem. A Btk. használja a cselekmény szót is, középpontjában ez áll, és magában foglalja mind a cselekvést, mind a mulasztást. A mű fő büntetőjogi szemlélete nem a korábbi tettes-büntetőjogi koncepció, hanem tettbüntetőjogi szemléletet valósít meg. Így nem azt határozza meg, hogy ki számít tolvajnak, hanem azt, hogy mi számít lopásnak.

A kódex a büntetőjogi felelősség korhatárát 12 éves korra tette, azonban a 12 és 16 év közöttiek büntetőjogi kiskorúaknak számítottak, és számukra büntetlenséget mondott ki, ha nem bírtak elég belátással bűnösségük felismerésére. Őket viszont javítóintézetben helyezhették el, a 20 éven aluliakat pedig hat hónapig terjedő magánelzárásra ítélhették megjavításuk céljából. A 16. életév betöltésétől kezdve számított valaki büntetőjogilag nagykorúnak. A kódex különveszi a kísérletet a már befejezett cselekményektől, bűntett esetén mindig, vétség esetén csak a különös részben meghatározott esetekben rendeli büntethetőnek, és büntetése enyhébb kell legyen, mint a véghezvitt cselekményé. Az elkövető büntetlenségét mondta ki abban az esetben, ha ő a kísérlettől önként elállt, vagy pedig annak eredményeit elhárította. Az előkészületet abban az esetben nyilvánította bűncselekménynek, ha az maga is egy önálló bűncselekményt képezett.

A kódex ismerte a bűnrészesség fogalmát, és annak két fajtáját, a felbujtást és a bűnsegélyt, ezen kívül a bűnpártolást önálló bűncselekményként határozta meg. Azonban nem került sor a szándékosság és gondatlanság, illetve a beszámítási képesség meghatározására, ennek feladatát a törvény a tudományra bízta. A törvény meghatározza a cselekmény beszámíthatóságát (vagy mai kifejezéssel büntethetőségét) kizáró okokat, illetve az eljárás megindítását és a büntetés végrehajtását kizáró okokat. Ezen kívül ismerte még a halmazatot is, amikor egy elkövető egy bűncselekményt többször vagy több különböző bűncselekményt követ el egyszerre. A kódex a büntetések terén hat különfélét különböztetett meg: halálbüntetés, fegyház, államfogház, börtön, fogház, pénzbüntetés. Ezekkel együtt lehetséges volt a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlásának ideiglenes eltiltását is, mint mellékbüntetést kiszabni.

Különös rész A kódex különös része 43 fejezetből áll, és a bűncselekmények közül a hasonlókat együtt tárgyalja. Az első 8 fejezet az uralkodó és az állam rendje elleni, a 9-13. fejezet a társadalmi rend elleni, a 14-36. fejezet a személy- és vagyon elleni, a 37-40. fejezet az állam- valamint az államigazgatás rendje elleni, a 41. és 42. fejezet a hivatali bűncselekményeket szabályozza. Az 1843-as javaslattal ellentétben a különös rész nem három részre (1. állam elleni, 2. társadalom elleni, 3. egyesek elleni) osztja a bűncselekményeket, hanem a Code Pénal rendszerét átvevő német törvény beosztását utánozza le. A kódexben a legsúlyosabb bűncselekményeknek a király elleni merénylet, illetve annak kísérlete, illetve a gyilkosság számítottak, ezeket halállal büntették. A kódex tartalmazott a sztrájkszervezők elleni törvényt is, akik hat hónapi elzárással voltak büntethetők. A 172. §-a büntette a nemzetiség, az osztály, a hitfelekezet, a tulajdon, a házasság elleni izgatást.

Az emberölés terén megkülönböztetést tett a szándékos és gondatlanságból elkövetett életkioltás között, ezeket pedig további alcsoportokra bontotta. Gyilkosságként az előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölést nevezte, ezen kívül létezett még a megfontolt szándékból elkövetett emberölés és az erős felindulásban elkövetett emberölés, valamint itt tárgyalta az eutanáziát, az öngyilkosságban való közreműködést (amibe az amerikai párbaj is beletartozott), a gyermekölést, a magzatelhajtást és a koránál vagy állapotánál fogva ápolásra szoruló személy elhagyását vagy kitételét. A gondatlan emberölés terén a műszaki fejlettség miatt csupán egyetlen minősített esetre volt szükség, amely a szakmában való járatlanság, szabályszegés miatti halálokozást szabályozta. A kódex szabályozta a testi sértést is, amelyet három kategóriára osztott fel, amelyben a felépülési idő 8. és 20. napja volt a döntő. A 20 napon túl gyógyuló sérülések esetén súlyos testi sértésről beszélt, amelyet 3 évig terjedő börtönbüntetéssel büntetett.

A kódex védi az egyes személyek becsületét is, még haláluk után is, és teret enged a valóság bizonyításának is. A becsület ellen két bűncselekményt, a rágalmazást és a becsületsértést határoz meg. Külön rendelkezik a sajtóorgánumokon keresztül elkövetett rágalmazásról, és kötelezően elrendelte, hogy az ügyben hozott bírói ítéletet indoklással együtt az adott nyomtatvány kihirdetés utáni első számában az első oldalon tegyék közzé.

A kódex mintegy ötven paragrafust, hat fejezetet szánt a vagyon elleni bűncselekményeknek. A következő bűncselekményeket szabályozta a törvény: lopás, rablás, zsarolás, sikkasztás, zártörés, hűtlen kezelés, jogtalan elsajátítás, orgazdaság, bűnpártolás, csalás. A lopásnak mintegy tizenkét minősített esetét határozza meg, mint például betöréses lopás, vallási szertartáshoz való tárgy ellopása, hivatali lopás, stb. A lopás csupán két forintot meg nem haladó élelmiszer esetén számított kihágásnak, amúgy minden más esetben bűntett volt, és minimum hat havi börtönnel büntették.

Fogadtatása