A Lendület program a Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben létrehozott programja, melynek célja a hazai és nemzetközi tudományos életben kimagasló teljesítményű fiatal kutatók támogatása, a kutatói elvándorlás visszaszorítása, a tehetség-utánpótlás biztosítása, ezzel a akadémiai kutatóintézet-hálózat és az egyetemek versenyképességének növelése.
Az akadémia a pályázat díjazottjait 5 évre szóló támogatási programban részesíti. A program jellemző éves támogatása 400 millió forint, mely minden évben a nyertes 10–20 kutatócsoport között oszlik meg. A pályázat keretében 2009 és 2018 között összesen 164 kutatót díjaztak.
Története A pályázatot 2009. január 14-én hirdette meg első alkalommal az MTA elnöke. A pályázattal járó adminisztratív feladatokat az Akadémián működő Kutatási Pályázatok Főosztálya látja el.
2012-től kezdve a díjazottak között három kategóriát különböztetnek meg:
az első saját kutatócsoportot indító, jellemzően 38 év alatti pályázókat az I. kategórián belül díjazzák; a már jelentős kutatás-fejlesztési gyakorlattal rendelkező, jellemzően 35–45 év közötti kutatók a II. kategóriába kerülhetnek; a nemzetközi tudományos életben is kiemelkedő kutatók számára hozták létre a III. kategóriát, melynek neve „Célzott Lendület”. E csoportba jellemzően 45 év alatti, a gazdasági versenyképességet közvetlenül szolgáló kutatásokra vállalkozó kutatók kerülnek.
A 2018-ban megjelent, következő évi költségvetési tervezet szerint a kormány a Lendület program 3,2 milliárd forintos forrását az MTA-tól az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz csoportosítaná. A tervezettel kapcsolatban a Lendület-kutatócsoportok vezetői nyilatkozatban kérték, hogy a program maradjon az MTA kezelésében.
Vélemények 2009-ben, az első pályázat nyerteseinek bemutatása alkalmával Pálinkás József MTA-elnök kiemelte, hogy „nem csupán az akadémiai kutatóintézet-hálózat megújításának záloga egy ilyen nemes versengés, hanem kitörési pont ez a program hazánk versenyképességének növelése szempontjából is.” Abonyi János egyetemi tanár, a pályázat egyik 2017-es díjazottja úgy méltatta a programot, hogy „Mit jelent nekem a Lendület Pályázatban való részvétel? Időt. Öt évet, hogy azzal foglalkozhassak, ami igazán érdekel,öt évet, hogy olyan munkakörülmények között dolgozzak, amely tényleg segíti az elmélyült minőségre irányuló munkát.” 2018-ban Lovász László, az Akadémia elnöke úgy nyilatkozott, hogy a Lendület program keretében "létrejött egy új fiatal, itthon kutató réteg, amely hatalmas erőt képvisel."
A pályázat díjazottjai
Díjazottak száma évente +ÉvDíjazottak száma2009520107201116201237201314201418201513201611201722201821201916összesen180
Az összes díjazott