Hadrév (románul Hădăreni) falu a romániai Maros megyében, az Aranyos partján.
Fekvése Marosludastól 10 km-re, Aranyosgyérestől pedig 25 km-re, az Aranyos és az E60-as európai út mellett fekszik. Mivel többször is előfordult, hogy az Aranyos kiöntött, a folyó mellett élő emberek lassan elköltöztek a falu más részeire.
Története Először 1270-ben tettek róla írásos említést.
1910-ben 935 lakosából 631 román, 275 magyar, 29 cigány anyanyelvű volt.
Az 1992-es népszámlálási adatok szerint 870 lakosa volt, amelyekből 600 román (69,0%), 147 magyar (16,9%) és 123 roma (14,1%).Udvardy Frigyes - A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2003
1993 szeptemberében etnikai zavargások színhelye volt a község, egy román férfi meggyilkolása után a falusiak felgyújtották a helyi romák házait és hármat megöltek közülük. A kivonult rendőrségnek nem sikerült helyreállítania a rendet, a romák hónapokig nem térhettek vissza otthonukba. Az ügy a strasbourgi Emberjogi Bíróság elé került, mely megállapította, hogy a román állam súlyosan sértette a romák jogait.Haller István: Hadrév hat év után, Korunk, Harmadik folyam X/9. 1999. szeptember (http://www.hhrf.org/korunk/9909/9k07.htm )Haller István: Romalincselések Romániában, Regio, nr. 1/1999 (), Budapest, 178-194 o.ECHR: Case of Moldovan and others v. Romania, No. 2
2005-ben megnyitotta kapuit a falu határában a Schuster second-hand elektronikus gépekkel kereskedő cég. Ezzel a munkanélküliségi ráta is csökkent pár százalékkal. Szintén 2005-ben az Európai Unió és a román állam segítségével bevezették az ivóvízhálózatot.
thumb|200px|left|A falu látképe Maroskece felől.
Nevezetességei A falu magában őrzi a múltat. Az 1910-ben épült református templom mellett még említésre érdemesek a főutca régi házai.
Híres emberek Itt született 1876-ban Szilvássy Karola erdélyi magyar arisztokrata, művészetpártoló.
Jegyzetek
Kategória:Maros megye települései Kategória:Torda-Aranyos vármegye települései