Márton Gréta (Mohács, 1999. október 3. –) junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott kézilabdázó, a Ferencvárosi TC balszélsője.

Pályafutása Klubcsapatokban Márton Gréta Mohácson született, fiatal korában, testvérével együtt került a Ferencvároshoz, ahol Pádár Ildikó lett az edzője. A felnőttek közé 16 éves korában került fel, 2017-ben mutatkozott be a magyar élvonalban. A 2016–2017-es szezonban egy féléves időszakra az MTK-hoz került kölcsönbe, majd visszatért a zöld-fehérekhez, ahol a következő idényben bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is. 2021 márciusában két évvel meghosszabbította a szerződését.Női kézi: két alapemberével hosszabbított az FTC, Nemzeti Sport Online, 2021. március 8. A 2020-2021-es szezonban bajnoki címet szerzett a csapattal,Női kézi NB I: Megérdemeltük a bajnoki címet, hihetetlen az egész! – Emily Bölk, Nemzeti Sport Online, 2021. május 29. az azt követő két szezonban pedig a Magyar kupában szerzett aranyérmet a zöld-fehér csapat tagjaként. 2025 novemberében szerződést hosszabbított a Ferencvárossal.Márton Grétával, Klujber Katrinnal és Simon Petrával is hosszabbított az FTC, Nemzeti Sport Online, 2025. november 22.

A válogatottban Kim Rasmussen 2017 februárjában hívta meg először a felnőtt válogatott keretébe. Részt vett a hazai rendezésű 2018-as junior női kézilabda-világbajnokságon, amelyen a magyar válogatott csapatával aranyérmet szerzett. Tagja volt a 2019-es világbajnokságra utazó 18 fős keretnek. Részt vett a 2020-as Európa-bajnokságon is.Női kézi Eb: szűkült a magyar válogatott kerete Tagja volt a 2021 nyarán megrendezett tokiói olimpián szereplő válogatottnak, és a 2024-es párizsi olimpián 6. helyezett magyar csapatnak.olympics.com: Paris 2024: Cumulative Statistics Hungary, 2024. augusztus 17. A decemberi Európa-bajnokságon a magyar válogatott 12 év után újból bronzérmet szerzett a kontinenstornán, amelynek ő is tagja volt.

Sikerei, díjai Mohács Város Tisztelete Jeléül Kitüntető Díj: 2024 Önkormányzati díjazottak, kitüntetettek, 2024. augusztus 23.

Ferencvárosi TC Bajnokok Ligája döntős: 2023 Magyar bajnok: 2021, 2024 Magyar Kupa-győztes: 2022, 2023,Óriási csatában legyőzte a Győrt, és megvédte Magyar Kupa-címét az FTC Nemzeti Sport Online, 2023. április 23. 2024, 2025 Az év női kézilabdázója: 2021

Jegyzetek

További információk Az mksz.hu-n a játékos adatlapja A fradi.hu-n a játékos adatlapja Az EHF oldalán a játékos adatlapja

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Mohácsiak Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:A Ferencvárosi TC kézilabdázói Kategória:Magyar olimpikonok