Bertits Ferenc (Pécs, 1766 – Kaposvár, 1793. január 25.) katolikus pap, költő.
Élete
Tanult Pécsett és Budán az egyetemen, ahol Katona István történetiró tanítványa volt. 1784-ben katonáskodott, azután pap lett és a teológiát és bölcseletet a pozsonyi papnevelő-intézetben hallgatta. 1790. május 22.-én misés pappá szenteltetett és Szakcson káplánkodott.
Munkái
Alagya, melyet ft. Vizer Ádám urat hivataljától búcsút vevő útjában illetődött tanítványi kisérik és kesergik. Pozsony, 1788. (M. Musában is 1788.) Egy pár buzgó lantolat. Uo. 1788. (Szabó András nógrádi főesperes emlékezetése.) Háladatos versek. Pécs, 1790. Nagy József nevenapját illető versek. Pozsony. 1789. Öröm versek Szanyi Ferencz tiszteletére. Pest, 1792.
Versei a Magyar Hírmondóban (1792–1793.) jelentek meg, melyek egyikét II. Leopold hamvaira írta. A magyar nyelv ügyében című értekezése Pécsről keltezve a Mindenes Gyűjteményben (IV. 1790. 173. l.) jelent meg. Katona még Fábryhoz írt versét (1790.) és egy másikat Nunkovics György halálára (1791.) említi.
Források
Somogyi Helikon. A somogymegyei származású, vagy Somogyban több-kevesebb ideig lakó, vagy legalábbis Somoggyal kapcsolatban működő költők, írók és művészek lexikona. Szerk. Hortobágyi Ágost. Kaposvár, Szerző, 1928. 26. old.
Kategória:Magyar katolikus papok Kategória:Pécsi egyházi személyek Kategória:1766-ban született személyek Kategória:1793-ban elhunyt személyek