A 2020-as férfi vízilabda-Európa-bajnokságot Budapesten, Magyarországon rendezték január 12–26. között. Ez az első alkalom, hogy az összes LEN-eseményt ugyanaz a város (ország) látja vendégül.
A 2016-ban Budapesten aláírt szerződés értelmében Magyarország 2020-ban az összes vizes Európa-bajnokságot megrendezheti: januárban a vízilabdázók, majd májusban az úszók, műugrók és szinkronúszók versengenek a Duna Arénában, a nyílt vízi úszók pedig a Lupa-tavon, míg augusztus 20-án az óriás-toronyugrók Budapesten a Batthyány téren.http://www.nemzetisport.hu/uszas/uszas-alairtak-az-osszes-2020-as-eb-budapesten-lesz-2537067
A címvédő Szerbia volt. A tornát a magyar válogatott nyerte, története során 13. alkalommal.
Résztvevők Esemény Dátum Helyszín Kvóta Kvalifikált csapatok Rendező – – 1 2018-as Európa-bajnokság 2018. július 16–28. Barcelona 7 Selejtezők 2019. október 11–13. – 8 Az Európa-bajnokságra a rendező Magyarország és a 2018-as Európa-bajnokság első hét helyezettje automatikusan kijutott. A maradék nyolc helyet a selejtező csoportok első és második helyezett csapatai kapták.
Sorsolás Az Európa-bajnokság csoportbeosztását 2019. október 22-én sorsolták Budapesten. A 16 csapatot 4 kalapban helyezték el. A sorsolást Madaras Norbert és Molnár Tamás végezte el.
1. kalap(a 2018-as Ebelső négy helyezettje)2. kalap(a 2018-as Eb5.-8. helyezettje)3. kalap(a selejtezők győztesei)4. kalap(a selejtezők második helyezettjei)
A sorsolás után az alábbi csoportok alakultak ki: A csoport B csoport C csoport D csoport Lebonyolítás A tornán 16 ország válogatottja vett részt. A csapatokat 4 darab 4 csapatból álló csoportokba sorsolták. A csoportmérkőzések után a negyedik helyezettek a 13–16. helyért játszottak. Az első helyezettek közvetlenül az negyeddöntőbe, a második és harmadik helyezettek a nyolcaddöntőbe jutottak. A negyeddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódott az Eb.
Csoportkör A csoport
B csoport
C csoport
D csoport
Egyenes kieséses szakasz
Nyolcaddöntők
Negyeddöntők
A 13–16. helyért
A 9–12. helyért
Az 5–8. helyért
Elődöntők
A 15. helyért
A 13. helyért
A 11. helyért
A 9. helyért
A 7. helyért
Az 5. helyért
Bronzmérkőzés
Döntő
A 2020-as férfi vízilabda-Európa-bajnokság győztese13. cím
Végeredmény Részvételi jogot szerzett a 2020-as nyári olimpiára
HelyezésCsapat4.5.6.7.8.9.10.11.12.13.14.15.16.
Díjak Az Európa-bajnokság után a következő díjakat osztották ki: Gólkirály Konsztantyin Harkov – 21 gól MVP Varga Dénes Legjobb kapus Daniel López Pinedo
Jegyzetek
Források
nemzetisport.hu (2016)
További információk 1320/2016. (VII. 1.) Korm. határozat a 2020. évi 35. Úszó-, Nyíltvízi-, Műugró-, Műúszó- és Óriástoronyugró Európa-bajnokság rendezési jogának megszerzése érdekében, valamint a 2020. évi Vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogának megszerzése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről 24.hu (2016. július)
F2020 Európa-bajnokság