A Lost in Space – Elveszve az űrben (eredeti cím: Lost in Space) 2018 és 2021 között bemutatott amerikai sci-fi televíziós sorozat. Az azonos című 1965-ös sorozatot gondolta újra, amely pedig egy 1812-ben megjelent regény, a Robinson család átdolgozása volt.
A 2018-as sorozat egy űrbéli gyarmatra tartó, de hajótörést szenvedett csoport kalandjait mutatja be. A forgatókönyv a Matt Sazama-Burk Sharpless szerzőpáros műve. A gyártó a Legendary Television, a Synthesis Entertainment, a Clickety-Clack Productions és az Applebox Entertainment volt, a főproducer (showrunner) Zack Estrin lett. A Netflix 2018 április 13-án mutatta be az első évadot, amely tíz részes lett, majd a következő hónapban megújította egy második évadra. A második évad 2019. december 24-én jelent meg. 2020. március 9-én a Netflix berendelte a sorozat harmadik, egyben utolsó évadát, amely 2021. december 1-jén jelent meg.
Magyarországon a sorozat első évadja 2019. március 3-án jelent meg felirattal, majd 2019. november 19-én magyar szinkronnal. A második és harmadik évad magyar szinkronnal érkezett.
Szereplők
Főszereplők SzínészSzereplőMagyar hangÉvadMolly ParkerMaureen RobinsonNémeth Kriszta1–3.Toby StephensJohn RobinsonFekete Ernő1–3.Maxwell JenkinsWill RobinsonSándor Barnabás (1. évadban)1–3.Pál Dániel Máté (2. évadtól)Taylor RussellJudy RobinsonLaudon Andrea1–3.Mina SundwallPenny RobinsonPekár Adrienn1–3.Ignacio SerricchioDon WestMiller Zoltán1–3.Parker PoseyJune Harris / Dr. SmithSolecki Janka1–3.Brian SteeleRobotMolnár Kristóf1–3.Ajay FrieseVijay DharMiller Dávid1–3.Sibongile MlamboAngela GoddardPeller Anna1–2.
Mellékszereplők SzínészSzereplőMagyar hangÉvadRaza JaffreyVictor DharRajkai Zoltán1–3.Cary-Hiroyuki TagawaHiroki WatanabeKarsai István1.Kiki SukezaneAiko WatanabeCsuha Bori1.Yukari KomatsuNaoko WatanabeDudás Eszter1–3.Veenu SandhuPrisha DharTuróczi Izabella1.Adam Greydon ReidPeter BeckertKisfalusi Lehel1–3.Amelia BurstynDianeLipcsey Bori1–2.Iain BelcherEvanTimon Barnabás1.Shaun ParkesRadic kapitányBarabás Kiss Zoltán1–3.Rowan SchlosbergConnorKádár-Szabó Bence1–2.Viv LeacockReeseFehérváry Márton1–3.Douglas HodgeHastingsHarmath Imre2–3.JJ FeildBen AdlerPapp Dániel2–3.Sakina JaffreyKamal kapitányFarkasinszky Edit2.Tattiawna JonesAvaBognár Anna2–3.Aria DeMarisIzabel AzevedoSzabó Zselyke2–3.Alison ArayaAubrey AzevedoErdős Borcsa2–3.Nevis UnipanSamanthaCsikos Léda2–3.Russell HornsbyGrant KellyKardos Róbert3.Charles VandervaartLiam TufeldLengyel Benjámin3.Elias LeacockNoahKelemen Noel3.
Vendégszereplők SzínészSzereplőMagyar hangÉvadAnnaMaria DemaraTam RoughneckMiklós Eponin1.Selma BlairJessica HarrisSánta Annamária1–2.Bill MumyZachary SmithSeder Gábor1–2.Angela CartwrightSheila HarrisCsonka Anikó2.Rob LaBelleMr. JacksonPetridisz Hrisztosz2.June LockhartKözpont hangjaKiss Mari3.Karen LeBlancKancellárBertalan Ágnes3.
Magyar változat Magyar szöveg: Kis János, Kecskés Enikő (2. évad) Hangmérnök: Hollósi Péter Vágó: Árvai Csaba (1–2. évad), Wünsch Attila (3. évad) Gyártásvezető: Rába Ildikó (1–2. évad), Böhm Anita (3. évad) Szinkronrendező: Molnár Kristóf
A magyar változat a Direct Dub Studios műtermében készült.
Epizódok
1. évad (2018)
2. évad (2019)
3. évad (2021)
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:2018-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:A Netflix angol nyelvű saját gyártású műsorai