A székelyek magyar tudatú és magyar nyelvű népcsoport. A székelyek eredetére vonatkozóan több – egymásnak ellentmondó – elmélet létezik. Első okleveles említésük 1116-ból maradt fenn, akkor a Magyar Királyság nyugati gyepűi mentén éltek.
A középkori székelységet még két csoportra lehetett osztani, a nyugati és a keleti székelységre. A valószínűleg kisebb létszámú nyugati székelység a 14. századra azonban teljesen beolvadt a magyarságba. A keleti székelység az áttelepítései során, hasonlóan más nemzetiségekhez – besenyők, szászok, kunok – az ország más közrendű népeitől eltérő sajátos-kiváltságos jogot (mai fogalmak szerint: önkormányzatot) kapott. A 15. századtól kezdve Erdélyben külön rendi nemzetnek minősült.
Jelenleg a székelyek elsősorban az Erdély keleti részén található Székelyföldön élnek, de székelynek vallja magát a Brassótól Nagyszebenig húzódó, úgynevezett Szászföld magyar ajkú lakosságának nagy része is. A bukovinai székelyek az 1764-es „madéfalvi veszedelem” után menekültek át a Kárpátokon túlra, onnan a 19. és a 20. században telepítették vissza őket, ma főként Tolna és Baranya vármegyékben, illetve a Vajdaságban élnek. Jelentős számban telepedtek meg székelyek Budapesten, Magyarország, Moldva és Erdély egyéb részein, Nyugat-Európában, Amerikában és Ausztráliában.
A székelyek eredethagyományát a középkori magyar gesztaszerzők foglalták írásba, akik az 5. századi hunok leszármazottaiként emlékeztek meg róluk. Egyes elméletek szerint a székelyek a honfoglalás előtt, a 8–9. században csatlakoztak a magyar törzsekhez, más elméletek szerint pedig már a Kárpát-medencében várták a honfoglaló magyar törzseket.
A székelyek tömegesen vettek részt a magyar szabadságharcban, képviselőik a magyar nemzet részének tekintették a székely népet. A területi igazgatási rendszerüket a szék rendszert az 1876-os megyerendezés szüntette meg. Az első világháborús magyar vereség és az 1920-as trianoni béke után Székelyföld Románia része lett. Az 1940-es második bécsi döntéssel a terület visszakerült Magyarországhoz, 1944-ben szovjet és román csapatok foglalták el, az 1947-es párizsi békeszerződéssel pedig Székelyföld újra román fennhatóság alá került.
A legutóbbi, 2011-es romániai népszámláláskor a mai értelemben vett Székelyföld területén főből vallotta magát magyarnakAz SZNT által behatárolt területen, 2011-es népszámlálási adatok alapján. Jelenlegi közigazgatás szerint ebből fő Hargita megyében, fő Kovászna megyében, fő Bákó megyében, fő Neamț megyében, fő Brassó megyében illetve fő Maros megye Marosszék részén él. (Aranyosszék nélkül), ők tették ki az ottani lakosság 71,72 százalékát. A román hatóságok különösen 1960 és 1989 között, a kommunista uralom időszakában jelentős asszimilációs-beolvasztó politikát folytattak a székelyekkel szemben. Székelyföld területe jelenleg a központilag irányított román államigazgatás fennhatósága alá tartozik; az 1990-es évektől mostanáig a magyarság szószólói folyamatosan megfogalmazták és megfogalmazzák az igényt Székelyföld területi autonómiájára.
A székelyek eredete 1927-ben Szádeczky Kardoss Lajos a következőt állapította meg: A székelyek magukat a hunok leszármazottainak tartják. Ezt a hitet őseiktől örökölték, ősi hagyományuk, melyhez szívósan ragaszkodnak.
A magyar krónikák hagyománya 280px|bélyegkép|Székelykapu Nyárádköszvényesen, Maros megyében, Románia A közvetlenül székelyekre vonatkozó írott emlékek a 13. évszázad elejéig vezethetők vissza. A 13. század elején alkotó Anonymus gesztájában beszámol Ösbő vezérnek a bihari Ménmarót fejedelem ellen indított hadjáratáról. Elbeszélése szerint a „székelyek, akik kezdetben Attila király népe voltak, értesültek a nagy hírű Ősbőről, békésen elébevonultak és fiaikat, különféle ajándékokkal túszul átadták neki, s a Ménmarót elleni harcban Ősbő serege előtt az első csatasort biztosították maguknak.” Ez az első írásos feljegyzés, amely közvetve a székelyek hun származására utal, s amely feltehetően a székely mondai hagyományon alapszik.
Kézai Simon 1282 körül írt gesztája szerint Attila halála után, birodalmának felbomlását követően „megmaradtak a hunokból háromezren, akiket a futás oltalma mentett ki Krimhild csatájából, s akik a nyugat népeitől való félelmükben egészen Árpád idejéig Csigle mezején maradtak, s magukat ott nem hunoknak, hanem székelyeknek hívták. Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradékai, akik midőn értesültek arról, hogy a magyarok ismét Pannóniába költöznek, Ruténia határainál elébük mentek a visszatérőknek, miután együttesen meghódították Pannóniát, részt nyertek belőle, de nem Pannónia síkján, hanem a vlachokkal együtt a határvidék hegyei között kapták meg részüket, így hát a vlachokkal elkeveredve állítólag azok betűit használják.”
Thuróczi János 1488-ban kiadott krónikájában megerősíti a szájhagyományt, s a székelyek sajátjának véli a rovásírást: „a mi időnkben nem is kételkedik senki benne, hogy a székelyek azoknak a hunoknak a maradékai, akik először jöttek be Pannóniába, és mert az ő népük, úgy látszik, nem keveredett azóta sem idegen vérrel, erkölcseikben is szigorúbbak, a földek felosztásában is különböznek a többi magyartól. Ők még nem felejtették el a szkíta betűket, és ezeket nem is tintával vetik papirosra, hanem botokra vésik be ügyesen, rovás módjára”.
A székely rovásírás korai, 15. század vége előtt keletkezett emlékeit kizárólag Udvarhelyszék területén sikerült kimutatni, a későbbre tehető emlékek is főleg ezen a területen csoportosulnak.
Kézai Simon gesztájában megemlíti, hogy „a székelyek azt hitték, Csaba elpusztult Görögországban, ezért a nép mindmáig közmondásként használja: »Akkor térj vissza – mondják a távozónak –, amikor majd Csaba visszatér Görögországból.« Ez a Csaba tehát Etele törvényes fia volt, Honorius görög császárnak a leányától született, fiait pedig Edemennek és Ednek hívták. Edemen pedig, amikor a magyarok másodszor jöttek be Pannóniába, az apjának és az anyjának hatalmas rokonságával ide költözött, mert hát az anyja a corosminusok közül származott. Ed viszont Szkítiában maradt az apjánál. Ettől a Csabától ered az Aba nemzetség. Mármost Csaba, miután Szkítiába költözött, a közösség előtt kérkedni kezdett anyja előkelőségével, s emiatt a hunok nemessége megvetette, mondván: nem igazi fia Szkítiának, hanem csak afféle jövevény, idegen népség gyermeke; ezért nem is kapott feleséget Szkítiából, hanem a corosminusok népéből házasodott.”
Csaba személye a székelyek származásának fő mondai alakja.
A székelyek eredetének tudományos megítélése
A nemzeti krónikásokat követő újabb és legújabb-kori történetírók, történészek, régészek és nyelvészek közül sokan foglalkoztak a székelyek eredetének és nevének kérdésével. A teljesség igénye nélkül az alábbi hazai történetírók, történészek, régészek és nyelvészek munkái adnak áttekintést a probléma összetettségére és egy végérvényesnek tekinthető, általánosan elfogadható megoldás elérhetőségére vonatkozóan:
Név Időszak, időpont Valószínűsített székely eredet Névmagyarázat A területfoglalás jellege Megjegyzés Anonymus 13. század eleje hun ősfoglalók Kézai Simon 13. század vége hun ősfoglalók Thuróczi János 15. század hun ősfoglalók Antonio Bonfini 15. század vége hun népnév (székely (siculus-scythulus) – scytha (szkíta)) Timon Sámuel 1734 nem hun foglalkozásnév (őr – custos) Benkő József 18. század nem hun helynév (székhely(i) – sedis lucus) Pray György, Fejér György, Kállay Ferenc, Horvát István 18-19. század nem hun Timon elméletét fogadták el Hunfalvy Pál 1876 nem hun (I. László kori határőrök) (székely – (szék-elve)) telepített nép Szabó Károly 1876 után hun (régi nemzet) nem ismert jelentésű népnév ősfoglalók Pauler Gyula 1878 hunnal kevert bolgár-eszegel(eszkil)- kabar ősfoglalók, önkéntes beköltözés Nagy Géza 1890 szabir-hun törzs eszegel ága eszekel bolgár törzsnév Tagányi Károly 1890. besenyő (megtelepedett – szék) ősfoglalók Réthy László 1891 után besenyő ősfoglalók Borovszky Samu 1894 nem hun (gót) (verekedő harcos – sakula) Thúry József 1898 hunoktól származó avarok (nemes-előkelő – szikil, szekil) Sebestyén Gyula 1898 után keleti székelység: kabar ; nyugati székelység: avar helynév (bekerített – szék) ; (határőr – szikel) Karácsonyi János 1905 a magyar nemzet egyik ága foglalkozásnév (erdőirtó – (sjek-li)) I. László alatt telepítették őket Erdélybe Erdélyi László 1918-1922 894. évi eszekel-bolgár foglyok nemzet név Hóman Bálint 1921 avar, bolgár (hun hagyományú a magyarral rokon önálló nép vagy törzs) ősfoglalók Karácsonyi János 1924 gepida (sarló – sichel) ősfoglalók Szádeczky-Kardoss Lajos 1927 kabarokkal együtt csatlakozó hun eredetű „szikeliek” helynév (szikek – eszegelek) a 10-11. század fordulóján költöztek Erdélybe Asztalos Miklós 1930 avar nemzet vagy törzsnév az avar birodalom bukása után költöztek Erdélybe Németh Gyula 1935 török (kabar) méltóságnév (nemes-előkelő – szikil, szekil) Mályusz Elemér 1939 többségében magyar (kabar) törzsnév Györffy György 1941 csatlakozott nép (kabar) méltóságnév (nemes-előkelő – szikil) kisebb töredékét telepítették nyugatra László Gyula 1944 hun-avar – eszekel-bolgár (hun) részben áttelepített Moór Elemér 1944 török (-dzekil-cigil) – (kabar) 13. században telepítették át őket Erdélybe Györffy György 1950 csatlakozott nép (eszkil – bolgár) Pais Dezső 1967 avar (~hun) (elszökő – sikil-sekil) első foglalók Kristó Gyula 1980 csatlakozott nép (eszkel – bolgár) 892-ben a magyarokat megelőzve érkeztek Benkő Loránd 1980 magyar Mesterházy Károly 1980 magyar 11. században áttelepített, tudatosan szervezett nép Balázs János 1980 magyar a „gyepü” jelentésű ómagyarkori szék származéka első foglalók Szűcs Jenő 1982 kabar (eszekel – bolgár-török) Keszi Tamás 2023 paraszociális modell a székely szót a szök(ik) igéből képezték az -l/ly deverbális nomenképzővel a feudális állam és a földesúri rendszer elől menekülő "kóborlókból" kialakuló csoport
A székelyek eredetkérdésével foglalkozó nemzetközi szakirodalomból, elsősorban a német és román kutatók közleményei a jellemzők:
Név Időszak, időpont Valószínűsített székely eredet Névmagyarázat A területfoglalás jellege Megjegyzés Nicolae Iorga 1905 nyugat-magyar népcsoport a 11. században nyomultak Erdélybe Sabin Opreanu 1939 mongol eredetű népesség „eszegel”-ből levezethető név első foglalók, de később települtek Erdélybe Oprenau szerint antropológiai jegyeik alapján a románokhoz hasonlítanak Ion Moga 1944 hun tradíciójú szabad törzs 1170 után költöztek Erdélybe Ottó Mittelstrass 1961 valószínűleg török (herceg fia – sikil) határvédelemre telepített nép Stefan Pascu 1971 török nyelvű lovasnomád népcsoportok keveredéséből „szikil”-ből származó név ősfoglalók, de csak a 11. század végén települtek vissza Erdélybe Hansgerd Göckenjan 1972 török lovasnép mesterségesen szervezett első foglalók Hakan Aydemir2019török eredetű, eszekel„lefolyás” = *sēke, őstörök (6. század előtti) - törzsi meghatározóhonfoglalasás idején a magyarokhoz csatlakozott népkínai írások ótörök népeinek egy csoportjaként vannak megemlítve először Aydemir szerint: sekel ← sījié 思結 / 斯結
A genetikai vizsgálatok eredményei