Az Orphaned Land (megárvult föld) izraeli metalzenekar. 1991-ben alakultak meg. Tagjai Petah Tikva-ból, illetve Bat Yam-ból származnak.

Története

"Resurrection" néven alakult 1991-ben. Egy évvel később, 1992-ben Orphaned Land-re változtatták. A zenekar folk-metal, oriental metal, progresszív death metal és death-doom műfajokban játszik. Lemezeiket a Century Media Records jelenteti meg. Sűrűek voltak a tagcserék az együttesben, két tag azonban "stabil támpont" maradt: Kobi Farhi énekes és Uri Zelcha basszusgitáros. Első, 1994-ben megjelent nagylemezük eleinte demó volt. Második stúdióalbumukat 1996-ban dobták piacra. 2004-ben, 2010-ben és 2013-ban is megjelentettek nagylemezeket. Eddigi utolsó stúdióalbumuk 2018-ban került a boltok polcaira. A zenekar a "keleti metal" műfaj úttörőinek számít. Szövegeik témái: egység, béke, vallások. A zenekar szerint a három fő vallásnak (kereszténység, iszlám és judaizmus) békében kéne állni egymással.

Tagok

Kobi Farhi – ének (1991-) Uri Zelcha – basszusgitár (1991-) Matan Shmuely – dobok, ütős hangszerek (2007-) Chen Balbus – gitár, zongora, buzuki, saz, oud, xilofon, vokál (2012-) Idan Amsalem – buzuki (2014-)

Korábbi tagok

Matti Svatitzki – gitár (1991-2012) Sami Bachar – dobok, ütős hangszerek (1991-2000) Itzik Levy – billentyűk, zongora (1991-1996) Eran Asias – dobok, ütős hangszerek (2000-2004) Eden Rabin – billentyűk, vokál (2001-2005) Avi Diamond – dobok, ütős hangszerek (2004-2007) Yatziv Caspi – ütős hangszerek (2004-2007) Yossi Sassi – gitár, oud, saz, buzuki, cümbüs, vokál (1991-2014)

Diszkográfia

The Beloved's Cry – demó, 1993 Sahara – stúdióalbum, 1994 El Norra Alila – stúdióalbum, 1996 Mabool – stúdióalbum, 2004 Ararat – EP, 2005 Sentenced / Orphaned Land – split lemez, 2005 The Never Ending Way of ORWarriOR – stúdióalbum, 2010 The Road to OR-Shalem – koncertalbum, 2011 All is One – stúdióalbum, 2013 Sukkot in Berlin – EP, 2015 Kna'an – split lemez az Amaseffer-rel, 2016 Orphaned Land and Friends – 2017 Unsung Prophets and Dead Messiahs – stúdióalbum, 2018

Források

Encyclopaedia Metallum Century Media Records hivatalos oldal Allmusic Biography Prog Archives Biography An Article About the Band in Haaretz.com Orphaned Land interjú New Statesman

Kategória:1991-ben alakult együttesek Kategória:Metalegyüttesek Kategória:Izraeli együttesek