Ganbold Ganbayar (Mongol nyelven: Ганболд Ганбаяр, Sükhbaatar, 2000. szeptember 3. –) mongol válogatott labdarúgó, jelenleg a Komáromi FC játékosa kölcsönben a Puskás Akadémia csapatától.

Pályafutása Klubcsapatban 2014-ben került a Horomhon korosztályos csapataiba, majd felkerült a felnőttek közé a következő évben. A 2014-es szezonban tagja volt a bajnoki címet szerző csapatnak. 2016 szeptemberében a Puskás Akadémia szerződtette a korosztályos csapataiba. 2018. április 11-én bejelentették, hogy kölcsönben a mongol Ulánbátor csapatába kerül októberig. Augusztusban visszatért Magyarországra és profi szerződést kötött a Puskás Akadémiával, így az első hivatásos mongol labdarúgó lett Európában.PAFC: történelmet írtak, szerződést kapott a mongol A Puskás Akadémia csapatában 2020. augusztus 30-án mutatkozott be egy Újpest elleni bajnoki mérkőzésen. A szezon nagy részét kölcsönben a másodosztályú Csákvári TK-ban töltötte, ahol 26 mérkőzésen két gólt szerzett. A 2021-2022-es idényt a szlovák másodosztályban szereplő Komáromi FC-ben töltötte, szintén kölcsönben.NB I: kölcsönadta a PAFC mongol válogatott középpályását, NSO, 2021. július 15.

A válogatottban A korosztályos válogatottak tagjaként részt vett a 2014-es U14-es Ázsia-bajnokságon, a 2016-os U16-os Ázsia-bajnokságon. 2019 májusában Ganbayar meghívót kapott a mongol felnőtt válogatott Brunei elleni júniusi világbajnoki selejtező mérkőzésekre készülő keretébe. Puskás Akadémia: mongol válogatott lehet a felcsúti támadó A mongol válogatottban 2021. március 25-én mutatkozott be egy Tádzsikisztán elleni világbajnoki selejtezőn.

Mérkőzései a mongol válogatottban Az eredmények a mongol válogatott szemszögéből értendők. #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2021. március 25. Tádzsikisztán0 – 3Vb-selejtező2.2021. március 30. Japán0 – 14Vb-selejtező3.2021. június 7. Kirgizisztán1 – 0Vb-selejtező4.2022. június 8. Palesztina0 – 1Ázsia-kupa selejtező5.2022. június 11. Fülöp-szigetek0 – 1Ázsia-kupa selejtező6.2022. június 14. Jemen2 – 0Ázsia-kupa selejtező7.2023. március 25. Grúzia1 – 6barátságos mérkőzés

Sikerei, díjai Horomhon Mongol bajnok: 2014

Ulánbátor Mongol szuperkupa: 2018 Puskás Akadémia Magyar labdarúgó-bajnokság ezüstérmes: 2020–21

Jegyzetek

Források Mongolia U23 - Soccer - Team Profile - Results, fixtures, squad, statistics. Globalsportsarchive.com

További információk

Ganbold Ganbajar adatlapja a Magyarfutball oldalán Ganbold Ganbajar adatlapja az MLSZ Adatbank oldalán Ganbold Ganbajar adatlapja a Druhaliga.sk oldalán A hajrá döntött a Mol Fehérvár és a Puskás Akadémia rangadóján. Nemzetisport.hu. 2020. szept. 12.

Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Puskás AFC labdarúgói Kategória:A Csákvár labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói Kategória:Mongol sportolók