A Gorkij Park (, angol nevükön Gorky Park) orosz hard rock/glam metal együttes, amely 1987-ben alakult meg Moszkvában. Nevüket Moszkva 1928-ban létesített parkjáról kapták. Ez volt az első olyan orosz együttes, amelynek dalait az MTV is játszotta.

Története

1987-ben alakultak Moszkvában. Alekszej Belov gitáros, Nyikolaj Noszkov énekes, Alekszandr Minkov basszusgitáros, Jan Janyenkov gitáros és Alekszandr Lvov dobos (az Arijából) alapították. Első nagylemezük 1989-ben jelent meg. Ebben az időszakban kezdett el terjeszkedni az együttes külföldön is, a vasfüggöny leomlása után. Különlegességként megemlítendő, hogy viccből sztereotip orosz motívumok jelennek meg: gitárjuk balalajka formájú, illetve első albumukon a sarló és kalapács jelképe volt látható. Második albumuk 1993-ban jelent meg. 1996-ban és 1998-ban is megjelentettek lemezeket. A „Bang!” című daluk klipjét a Music Television is rendszeresen játszotta.

2001-ben feloszlottak, de 2005-ben újjáalakultak.

Tagok

Alekszander Minkov-Marsal – ének, basszusgitár, vokál Alekszej Belov – gitár, ritmusgitár, billentyűk, vokál Jan Janyenkov – gitár, ritmusgitár, vokál Alekszandr Lvov – dobok, ütős hangszerek

Diszkográfia

Gorky Park (1989) Moscow Calling (1993) Stare (1996) Protivofazza (1998)

Források

– Allmusic-adatlap Az együttes biográfiája orosz nyelven Gorky Park Charts

Kategória:1987-ben alakult együttesek Kategória:2001-ben feloszlott együttesek Kategória:2005-ben újraalakult együttesek Kategória:Orosz metalegyüttesek Kategória:Orosz rockegyüttesek