Milorad Krstić (Dornberk, 1952 –) jugoszláv születésű, szerb származású, 1990 óta Magyarországon élő és dolgozó képző- és animációs művész, multimediális (fotó, animációs film, színház, képregény) alkotó.

Élete Dornberkben, egy német nevű faluban született a jugoszláv szlovén tagköztársaságban, közel az olasz határhoz. Szerb származású. Édesapja katonatiszt, édesanyja háztartásbeli volt. Kitünő tanulóként végezte a gimnáziumot, majd az Újvidéki Egyetemen szerezte meg jogi diplomáját, miközben folyamatosan festett is. Sikeres kiállításai (Dubrovnikban, Zágrábban, Újvidéken és Németországban) után azonban Roczkov Radmilával, feleségével – aki alkotótársa és segítője is – úgy döntött, véget vet jogi karrierjének és csak festeni fog. 1989-ben Magyarországra költöztek és 1990-ben a három Roczkov nővérrel megnyitották a rendszerváltás utáni első budapesti magángalériát az Andrássy úton, a Roczkov Galériát. 1982-től folyamatosan kiállít Európa különböző országaiban. Képzőművészeti tevékenységen túl számos színházi és multimédiás projektben is részt vett.

Feleségével Budapest VIII. kerületében élnek.

Kiállításai American Dream. Roczkov Gallery, Budapest, 2000 William Klein, Vancsó Zoltán és Milorad Krstić kiállítása. MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest, 2004 Das Anatomische Theater. Galerija ŠKUC, Ljubljana, Szlovénia, 2006 Das Anatomische Theater. Körzőgyár Galéria, Budapest, 2007 Das Anatomische Theater. Likovni Salon, Celje, Szlovénia, 2007 Das Anatomische Theater. Műcsarnok, Budapest, 2011–2012 Spirit of the Műcsarnok / Spaces (ap)art. Műcsarnok, Budapest, 2019 RUBENsremBRANDT. Collegium Hungaricum Berlin, Berlin, Németország, 2020 RUBENsremBRANDT. Magyar Kulturális Intézet, Stuttgart, Németország, 2021

Filmjei 1995 – My baby left me, animációs film (forgatókönyv, rendezés, grafika, animáció) 1997 – Mou-Mush, animációs filmsorozat gyerekeknek (forgatókönyv) 1999 – Das anatomische Theater, interaktív art CD-ROM (forgatókönyv, rendezés, grafika, animáció; szerzőtárs: Roczkov Radmila) 2000 – Motel, animációs film (forgatókönyv) 2001 – Bartók Béla: A csodálatos mandarin (látvány- és díszletterv, rendező: Mészáros Márta) 2001 – Undo, játékfilm (forgatókönyv) 2002–2006 – Budapest, dokumentumfilm (forgatókönyv, operatőr, rendezés) 2004 – The adventures of Liam Grant, animációs filmsorozat gyerekeknek (forgatókönyv) 2018 – Ruben Brandt, a gyűjtő (forgatókönyv, látvány, rendezés)

Színházi munkái 1993 – Szenvedély, érzékeny játék Déryné emlékiratai alapján (díszletterv, Honvéd Együttes, rendező: Triceps) 2002 – Madách Imre: Az ember tragédiája (látvány- és díszletterv, Új Nemzeti Színház nyitó előadása, rendező: Szikora János) 2009 – Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok (díszletterv, Sanyi és Aranka Színház és Opera, rendező: Horváth Csaba / Forte Társulat) 2010 – Samuel Beckett: Ó, azok a szép napok! és Godot-ra várva – Figyeljük csöndben a mozgását (díszletterv, Trafó, rendező: Horváth Csaba / Forte Társulat) 2011 – Milorad Krstić: Ruben Brandt – Egy műgyűjtő csoportos portréja (író, díszletterv, Műcsarnok, rendező-koreográfus: Horváth Csaba / Forte Társulat) 2012 – Henrik Ibsen: Peer Gynt (díszlettervező, Csiky Gergely Állami Magyar Színház, rendező-koreográfus: Horváth Csaba / Forte Társulat)

Könyvei

2003 – Budapest: Milorad Krstić festőművész vizuális expedíciója Budapesten. Budapest: Magyar Könyvklub. (EAN 2399989443341) 2004 – Pegam & Lambergar. Ljubljana: Forum. [képregény] 2008 – Das anatomische Theater: The simultaneous games of 20th century / Simultane igre 20. stoletja / 20. századi szimultán játékok. Ljubljana: Forum; Budapest: Roczkov Studio.

Díjai

Ruben Brandt, a gyűjtő Legjobb egész estés film – Bukarest ANIM’EST, 2018 Legjobb forgatókönyv (Milorad Krstić és Roczkov Radmila) – 15. Sevillai Európai Filmfesztivál, 2018 CICAE Art Cinema-díj – 15. Sevillai Európai Filmfesztivál, 2018 Fődíj – Zágráb ANIMAFEST, 2019 Közönségdíj – Poznan ANIMATOR , 2019 Sky Arte televízió különdíja – Trieszti Filmfesztivál, 2019 Legjobb animációs film (BeTV díj) – Brüsszel ANIMA, 2019 Legjobb egész estés játékfilm – Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF), 2019 Legjobb egész estés animáció – Magyar Filmdíj, 2019 A kultúra 50 arca – film – KULT50, 2019Malik Andrea: Nyilvános az idei KULT50 lista , deszkavizio.hu – 2019. április 17. A legjobb animációs film Oscar-díjára nevezett 25 film egyike, 2019 Legjobb független egész estés animációs film (Nevezés) – Annie díj, 2019

My Baby Left Me A zsűri Ezüst Medve díja (rövidfilm) – 45. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, 1995 Legjobb első film (rövidfilm) – Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, 1995 A legszínvonalasabb képi formanyelvért és a legjobb első filmért // Magyar Film- és tévékritikusok díja – Kecskeméti nemzetközi Animációs Filmfesztivál (KAFF), 19964. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál , kaff.hu – 1996 június 5-8. MEDIAWAVE Alapítvány Díja – Győr, 1996 A fim szerepelt az 1998. évi Filmszemle programjában és a Magyar Televízió „Százéves a film” című sorozatában Szabó István filmrendező válogatásában.

Das Anatomische Theater – interaktív CD-ROM Legjobb multimédia projekt (MIFA-díj) – Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, 1999 Novacom-díj, Budapest 2000

Jegyzetek

Források

További információk

dasanatomischetheater.com MY BABY LEFT ME / ELHAGYOTT A KEDVESEM, www.mediawavearchivum.hu

Kategória:1952-ben született személyek Kategória:Magyarországi szerbek Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar képzőművészek Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Élő személyek