Sébastien Loeb (Haguenau, 1974. február 26. –) francia autóversenyző, tornász. A rali-világbajnokság kilencszeres, valamint a junior rali-világbajnokság egyszeres bajnoka, emellett nyolcvanszoros futamgyőztes.

Sikeres tornászból lett amatőr, majd profi raliversenyző. 2001-ben megnyerte a junior rali-világbajnoki értékelést, a 2002-es német ralin pedig megszerezte első abszolút világbajnoki győzelmét. 2003-ban már a bajnoki címért küzdött, s mindössze egy ponttal maradt el Petter Solberg mögött az összesítésben, 2004-ben azonban már nagy fölényben lett övé cím. Ezzel ő lett a Citroën első, és – Didier Auriol után – Franciaország második rali-világbajnoka. Eredményeivel messze a világbajnokság legsikeresebb versenyzőjének számít: a főbb rekordok közül ő vezeti a legtöbb cím, legtöbb futamgyőzelem, legtöbb szakaszgyőzelem, legtöbb dobogós helyezés és a legtöbb szerzett pont rangsorát. Pályafutása majd egészén a monacói Daniel Elena volt a navigátora, és az összes világbajnoki futamgyőzelmét vele együtt szerezte.

A ralin kívül több más autósportban próbálkozott, igaz csak kevés alkalommal. 2005-ben és 2006-ban indult a Le Mans-i 24 óráson. Első versenyén nem ért célba, majd a következő évben második lett Eric Hélary és Franck Montagny társaként. Rendszeres résztvevője a Race of Champions rendezvénynek. 2003-ban, 2005-ben és 2008-ban ő lett a bajnokok bajnoka, 2004-ben pedig megnyerte a nemzetek kupáját Jean Alesivel együtt. 2012-ben aranyérmet szerzett az X-Games-en, a ralisok versenyén.

2011-ben saját autóverseny-csapatot alapított, Sebastien Loeb Racing néven. A csapat jelenleg a francia Porsche-kupában és az európai Le Mans-szériában indít autókat. 2015-2017-ig a WTCC sorozatban indított csapatot ahol két Citroën C-Elysée-vel indultak. 2018-ban a frissen indult WTCR világkupára is neveztek.

2014-2015-ben a WTCC sorozatban indult a gyári Citroën színeiben egy C-Elysée WTCC volánja mögött, ahol a világbajnoki címei számára emlékeztető 9-es rajtszámot használta.

2016-18-között indult a Dakar Rallyn a gyári Peugeot színeiben. Ez idő alatt összesen 10 szakasz győzelmet szerzett. Legjobb eredménye 2017-ben a 2. hely volt, 2018-ban pedig feladni kényszerült a versenyt.

Pályafutása Korai évek 260px|balra|bélyegkép|Daniel Elenával egy Citroën Saxoban Tanár szülők gyermekeként született a francia-német határhoz közeli Haguenauban, és a nem messze lévő, mindössze háromezer lakosú Oberhoffen-sur-Moderban nőtt fel. Édesapja sikeres tornász volt, Sébastien pedig követte példáját, és háromévesen már korláton gyakorolt. Tizenöt éves koráig kitartott a sportág mellett, melyben ez idő alatt négyszer lett Elzász bajnoka, az országos bajnokságon pedig az ötödik helyig jutott egyszer.

A középiskola után egyetemre ment. Soha nem rajongott az iskola intézményéért, a tanulásért és amikor az iskola mellett elkezdett dolgozni egy gyárban úgy döntött, inkább összespórolja a pénzt vágyai autójára, egy Renault 5 GT Turbóra, minthogy folytassa az egyetemet. A gyári munkát azonban hamar megunta, ezért elvégzett egy műszerész technikumot. Az autót megvette, de az a kezdeti próbálkozások, gyorshajtások mellett gyorsan amortizálódott, Loeb jogosítványát pedig egymás után vonta be a rendőrség száguldozás miatt. Ekkor még csak amatőr versenyeken indult, 1995-ben viszont jelentkezett egy tehetségkutatóra. Országos döntőig jutott, ahol ugyan nem ő nyert, de kimagasló eredményt nyújtott. A következő évben újra részt vett a kutatón, de ezúttal sem járt sikerrel.

Egy kisebb helyi csapat meglátta benne a tehetséget, és kellő hátteret biztosított ralis karrierje elindításához. A bizalmat úgy hálálta meg, hogy első raliversenyén rögtön első lett. 1997 végén mutatták be Daniel Elenának, aki ez után állandó navigátora maradt, és csaknem a teljes pályafutását vele együtt teljesítette. 1998-ban a Citroën Saxo Kit-Car Kupában szerepelt, ahol hiába nyerte meg az összes versenyt, az anyagi háttér előteremtése egyre nehezebb volt csapata számára. Ennek egyik oka az volt, hogy a tesztek során Loeb két autót is összetört. 1999-ben további folytatta sikeres szereplését, amit a francia szövetség három világbajnoki futamon való szerepeltetéssel honorált. Pályafutása első világbajnoki versenyén, a katalán ralin egy baleset miatt kiesett, de a korzikai, majd a San Remó-i ralin már kategóriagyőztesként ért célba. A katalán versenyen mutatott teljesítménye miatt, egy francia magazin lehetőséget biztosított számára, hogy kipróbáljon egy Seat Cordoba WRC-t tesztkörülmények között. A teszten rövid gyakorlás után már a gyári pilótáknál jobb időket futott.

2000-ben vált amatőrből profi raliversenyzővé. Ebben az is közrejátszott, hogy a csapat, amely az elmúlt években a hátteret biztosította számára, nem volt képes tovább segíteni. Ugyan még kibérelték neki a Saxo Kit-Cart a francia murvabajnokság egy futamára, amit meg is nyert. Az év második felében a francia ralibajnokság, valamint a világbajnokság több állomásán szerepelt. A finn rali továbbra is egy Saxoval indult, de a – szövetség, és a korábbi világbajnok, Didier Auriol segítségével – Korzikán és San Remo-ban már egy Toyota Corolla WRC-vel állt rajthoz. Ezen a két viadalon több kimagasló részeredménye volt, és mind a kétszer az első tízben zárt. Hazája bajnokságában két ígéretes szereplése volt egy Renault Maxi Megane-nal, majd a szezonzáró Du Var ralin – már a Citroën gyári támogatásával – egy Xsara Kit-Carral állt rajthoz. Sébastien megnyerte a nagy presztízzsel bíró versenyt, a teljesítményét Guy Fréquelin pedig úgy kommentálta: "csillag született". Ekkor született meg az a kapcsolat a Citroën és közte, ami máig tart. A gyár ugyanis szerződést kínált neki a következő idényre.

Rali-világbajnokság 2001: két bajnoki cím egy évben jobbra|260px|bélyegkép|A 2001-es finn ralin 2001-ben párhuzamosan indult a francia bajnokság futamain, valamint az ebben az évben életre hívott junior rali-világbajnokságon.

Hazája sorozatán a Citroën támogatásával, egy Xsara Kit-Carral szerepelt, és hatalmas fölénnyel lett bajnok: a tíz futamos bajnokság első nyolc állomásán indult, és a nyolc versenyből hatot megnyert.

A világbajnokság első két futamán még egy Saxo Kit Carral, a junior értékelés keretein kívül indult. Monte-Carlóban tizenötödik lett a márkatárs francia Philippe Bugalski mögött, majd Svédországban kiesett. A junior sorozat első versenyén, a katalán ralin magabiztos győzelmet aratott, és így volt ez a görög, a finn, korzikai és a walesi ralikon is. Az összesítést húsz pontos előnyben zárta a második Andrea Dallavilla előtt. A két bajnoki címe ellenére, mégis más miatt került a figyelem középpontjába az évben. A Citroën ugyanis úgy döntött, a San Remo-ralira egy Xsara WRC-t biztosít számára. Sébastien fegyelmezetten, taktikusan teljesítette a versenyt. A második napon, majd a zárónapon is nyert két-két szakaszt, a célban pedig mindössze 11,4 másodperccel maradt el a győztes Gilles Panizzi mögött, és lett második. A vert mezőnyben olyan versenyzők voltak, mint Didier Auriol, Carlos Sainz és Colin McRae.

2002–2003: harcban a világbajnokságért 260px|balra|bélyegkép|Egy teszten 2002-ben, Xsara WRC-vel

2002-ben a Citroën már komolyan nyitott a világbajnokságra, és a tizennégy futamból kilencre nevezték a Xsara WRC-vel. A szezonnyitó Monte-Carlo-rali a megszokottól szárazabb volt, csak néhány rövid szakasz maradt jeges, havas. Ez kedvezett az akkor még aszfaltspecialista Loebnek, aki a mezőny leggyorsabbja volt. Magabiztos előnyben vezetett a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen előtt, mígnem egy tiltott kerékcseréért kétperces időbüntetést kapott. A célba így másfél perces hátrányban ért és lett második. Az ezt követő svéd ralin nem szerepelt jól, majd a katalán versenyen bukott. Következő kimagasló eredményét Kenyában, a Szafari ralin érte el, ahol ötödik lett. A világ egyik legnehezebb ralijaként ismert versenyen három szakaszt is nyert. Ebben az évben került be a világbajnokság versenynaptárába első alkalommal a német rali. Az aszfaltos futamon ő is részt vett, és már a harmadik szakaszon az élre állt. Noha Richard Burns a verseny egészén szorosan követte, megelőzni nem tudta, Loeb pedig az első helyen végzett, megszerezve pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét. Az első komolyabbjának számító idényt végül tizennyolc pontjával a tizedik helyen, a legeredményesebb citroënesként zárta.

A 2003-as szezonra némileg módosultak a szabályok, így egy-egy gyári csapat három versenyzőt is nevezhetett pontszerzőnek a futamokra. A Citroën immár a teljes szezonra tervezett, ehhez pedig két klasszist, Colin McRae-t és Carlos Sainz-t szerződtetett a francia csapat. A két világbajnok mellett azonban Loeb lett a harmadik, teljes értékű versenyző, aki pályafutása első teljes világbajnoki szezonjának kezdett neki az évben. A szezonnyitó Monte-Carlói versenyen Loeb szorosan követte Marcus Grönholmot a hóval borított utakon, majd a címvédő világbajnok hibájának köszönhetően a második nap közepén az élre állt. Onnantól nem engedte át helyét, és megszerezte a győzelmet közvetlen két csapattársa előtt. Ez a siker egyben azt is jelentette, hogy Loeb pályafutása során először vezette a világbajnokság pontversenyét. Az ezt követő svéd futamon újfent gyengén szerepelt, majd a török ralin navigátorával egyszerűen eltévedtek a szervizpark felé menet, a versenyautóból kifogyott az üzemanyag és kiestek. Új-Zélandon negyedik lett, majd Argentínában egy baleset, Görögországban pedig egy technikai probléma miatt esett ki. Hat futam elteltével ekkor nem tartozott a világbajnoki cím fő esélyesei közé, a szezon ezt követő szakaszában azonban kiváló és egyenletes teljesítményt nyújtott.

A bajnokság hetedik versenyén, Cipruson harmadik volt, majd a német ralin megismételte egy évvel korábbi sikerét. Ezt követte egy ötödik helyezés Finnországban, majd az ausztrál ralin egy szoros küzdelem Petter Solberggel, melyben alulmaradt, és lett második. Három aszfaltos verseny következett, ami kedvezett a kemény burkolaton a mezőnyből kimagasló Loebnek. San Remoban rajtcél győzelmet aratott, amivel nagyon fontos tíz pontot szerzett a kiélezett összesítésben. Korzikán aztán közel állt egy újabb sikerhez, azonban az élről hibázott, amikor a második versenynap második szakaszán megcsúszott egy szűk úton, és tízpercet vesztett mire autóját a nézők segítségével visszatette az útra. Ugyan folytatni tudta, de a célig nem sikerült pontszerző pozícióig feljönnie. A szezon utolsó előtti futama a katalán rali következett. Itt újra hamar magabiztos előnyt autózott ki. Az utolsó szakasz rajtjában még félperces előnye volt egy másik aszfaltmenő, Gilles Panizzivel szemben. A szakadó esőben zajló szakaszra azonban a rivális választott alkalmasabb abroncsokat, és Loeb félperces előnyéből tizenhárom másodperces hátrány lett a célban. A taktikai hibával elbukott két pont nagy veszteség volt a szoros hajrában. A szezonzárón még négy pilótának lett volna matematikai esélye a bajnoki címre. Burns betegsége miatt azonban nem indulhatott, így hárman – Sainz 63 ponttal, Loeb 63 ponttal és Solberg 62 ponttal – álltak a rajthoz bajnoki esélyesként a Wales-ralin. Sainz hamar kiesett, így Solberggel ketten küzdöttek tovább. A norvég már az első nap közepén az élre állt, és noha Loeb végig szorosan követte, megelőzni nem tudta. A végelszámolásnál a subarus Solbergnek egyetlen ponttal lett így többje, ami számára a világbajnoki címet, Sébastiennek pedig az ezüstöt jelentette. A brit verseny után a Citroën szabadkozott, és azt közvetítették, hogy Loeböt nem engedték határon autózni, mert a gyártók bajnoki címe fontosabb volt az egyéni címnél, így az első szempont a biztos célba érés volt.

2004: világbajnoki cím 260px|jobbra|bélyegkép|Első murvás siker Cipruson