Ellinger Edina (Budapest, 1980. február 13. –) magyar színésznő, bábművész, rendező, egyetemi tanár, színigazgató.

Életpályája 1998-ban érettségizett a Vajda János Gimnáziumban. Két évig a Kolibri Színház stúdiójának tanulója volt, ahol szakvizsgát is tett. 2000–2004 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. 2004-től a Budapest Bábszínház tagja, majd igazgatóhelyettese. 2020-tól az intézmény igazgatója.

2018-ban DLA fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol oktatóként is tevékenykedik.

Fontosabb színházi munkái Kormányzóné (Natela Abasvili), Első Asszony – Bertolt Brecht-Paul Dessau: A kaukázusi krétakör (rendező: Vidovszky György) Kurva, táncosnő/Schatzie Kost – Masteroff-Kander-Ebb: Kabaré (rendező: Alföldi Róbert) Marie, Zöldruhás hölgy, Szurtos Panna – Caryl Churchill: Az iglic (rendező: Tengely Gábor) Hajnali csillag peremén (rendező: Tengely Gábor) Nők – Homérosz-Garaczi László: Odüsszeusz (rendező: Valló Péter) Rozi – Jeli Viktória-Tasnádi István: Rozi az égen (rendező: Tengely Gábor) Úrnő – Oscar Wilde-Gerevich András: Csillagfiú (rendező: Tengely Gábor) Templomárnyéki Egbert – Bálint Ágnes: Egy egér naplója (rendező: Lénárt András) Lány – Vörös Róbert: Sade márki 120 napja (rendező: Alföldi Róbert) Muszorgszkij: Egy kiállítás képei (rendező: Ács János) Jan Potocki: Parádé (rendező: Wieslaw Czolpinski) Kiskirálylány – Andersen: Vadhattyúk (rendező: Rumi László) Mickey – Háy János: Pán Péter (rendező: Kovács Géza) Angela – Carlo Gozzi-Heltai Jenő: A szarvaskirály (rendező: Balogh Géza) Puck – William Shakespeare: Szentivánéji álom (rendező: Josef Krofta) Kislány – Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika (rendező: Lengyel Pál) Maszat Janka – Presser Gábor-Varró Dániel: Túl a Maszat-hegyen (rendező: Kovács Géza) Vadkörte – Gianni Rodari-Khaled-Abdo Szaida: Hagymácska (rendező: Veres András) Brangaene – Márton László: Trisztán és Izolda (rendező: Csizmadia Tibor) Frici – P. I. Csajkovszkij: Diótörő (rendező: Szőnyi Kató, Meczner János) Findusz – Sven Nordqvist-Fekete Ádám: Pettson és Findusz (rendező: Bereczki Csilla) A csomótündér – Gimesi Dóra: A csomótündér (rendező: Tengely Gábor) Linda, Ben anyukája – David Walliams: Gengszter nagyi (rendező: Hoffer Károly) Ena, Vakond – Felix Salten-Hársing Hilda: Bambi (rendező: Szilágyi Bálint)

Rendezései Marék Veronika-Gimesi Dóra: Boribon és Annipanni Beatrix Potter-Fekete Ádám: Nyúl Péter

Filmes és televíziós szerepei Limonádé (2002–2003) Magyar vándor (2004)

Családja Férjezett, három gyermeke van; lánya, Lili 2009-ben, ikerfiai, Áron és Dávid 2012-ben születtek.

Díjai, elismerés7ei A legjobb előadás díja: Boribon és Annipanni – 21. Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál (2014) Színikritikusok Díja a legjobb gyerek- és ifjúsági színházi előadásnak: Boribon és Annipanni (2014) Üveghegy-díj a legjobb gyerekszínházi előadásnak: Boribon és Annipanni – VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé (2013) Márciusi Ifjak Díj (2009) Havas-B. Kiss-díj (2008) Köztársasági Ösztöndíj (2003)

További információk Facebook oldala Doktori dolgozata

Jegyzetek

Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar bábművészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Színigazgatók