A Brazil Nemzeti Múzeum (portugálul: Museu Nacional) Brazília elsődleges és legidősebb múzeuma. A Rio de Janeiró-i Quinta da Boa Vista parkban, a Szent Kristóf-palotában (Paço de São Cristóvão) található múzeum az amerikai kontinens egyik leggazdagabb természetrajzi, néprajzi és régészeti gyűjteményével rendelkező tudományos intézménye. A palota a portugál királyi család rezidenciájaként szolgált 1808 és 1821 között, majd a brazil császári családnak adott otthont 1822 és 1889 között. 1889–1891 között a palotában ülésezett a köztársasági alkotmánygyűlés. A neoklasszicista épület 1892-ben lett az 1818-ban alapított múzeum otthona, majd 1938-ban műemlékké nyilvánították.
Az 1818. június 6-án, VI. János portugál király által alapított „Királyi Múzeum” eredetileg a Campo de Santana parkban állt, és az 1784-ben Luís de Vasconcelos e Sousa alkirály alapított Casa dos Pássaros (Madarak háza) gyűjteményét, illetve ásványtani és állattani gyűjteményeket állított ki. A Királyi Múzeum alapításának az volt a célja, hogy elősegítse az ország társadalmi és gazdasági fejlődését azáltal, hogy az oktatást, a kultúrát és a tudományokat széles körben terjeszti. A 19. században az intézmény már Dél-Amerika legfontosabb ilyen jellegű múzeumaként volt számon tartva. 1946-ban a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem része lett.
A múzeum több mint 20 millió tárgyból álló gyűjteménnyel rendelkezik, amely magába foglalja az ország legjelentősebb természetrajzi és antropológiai tárgyi anyagát, illetve számos olyan elemet, amely a világ távoli tájiról, más kultúráktól vagy éppen antik civilizációktól származik. Fennállásának két évszázada során felfedezőutak, régészeti ásatások, vásárlások, adományozások és cserék révén bővült az intézmény állománya, amelyet hét főbb csoportra osztottak: geológia, paleontológia, növénytan, állattan, biológiai antropológia, régészet és néprajz. A múzeum akadémiai részlegeinek feladata, hogy az ország területén (és a világ más területein, köztük az Antarktiszon is) a szakiránynak megfelelő kutatásokat elvégezzék. Az intézményben található Brazília egyik legnagyobb tudományos könyvtára is, melyben több mint 470 000 kötet és 2400 ritka mű kapott helyet.
Az állandó és időszakos kiállítások bemutatása mellett a múzeum oktatási intézményként is működött, különböző szakirányú képzéseket szervezett az érdeklődők számára. Az intézmény kötelékébe tartozik a Paço de São Cristóvão szomszédságában található botanikus kert (Horto Botânico), illetve az Espírito Santo állami Santa Teresa városában a Santa Lúcia Biológiai Állomás, amelyet a Prof. Mello Leitão Biológiai Múzeummal közösen működtetnek. Egy harmadik helyszín is tartozik a Nemzeti Múzeumhoz, amely Saquarema városában található, ez a terepmunkák logisztikai központjaként működik. Fontos tevékenysége a múzeumnak a kiadói munka is: az Archivos do Museu Nacional Brazília legidősebb tudományos lapja, amely 1876 óta jelenik meg.
A múzeumnak otthont adó palota 2018. szeptember 2-án éjszaka leégett. Becslések szerint a tűzvészben a gyűjtemény 90%-a megsemmisült. Az esetet követően a romokat egy 5000 m² területű fém tetőszerkezettel fedték le, és a helyszínt régészeti területté nyilvánították.
Története bélyegkép|A múzeum logója balra|bélyegkép|A Spix terem 1905 körül A Brazil Nemzeti Múzeumot VI. János Királyi Múzeumként alapította 1818-ban, hogy elősegítse a Portugália, Algarves és Brazília Egyesült Királyságához tartozó Brazil Királyság tudományos megismerését. A múzeum kezdetben botanikai és állattani kiállítási darabokat mutatott be. Ezek között jelentős volt a madártani gyűjtemény, ezért az intézmény Rio de Janeiro belvárosában álló első épületét a köznyelvben Casa dos Pássaros-nak, Madarak Házának nevezték. Ezt 1784-ben Luís de Vasconcelos e Sousa alkirály hozta létre.
A király legidősebb fiának, I. Péter brazil császárnak és Habsburg–Lotaringiai Máriának házasságkötése után a múzeum egyre több európai természettudóst vonzott (Maximilian zu Wied-Neuwied, Johann Baptist von Spix, Carl Friedrich Philipp von Martius). A gyűjtemény bővítéséhez olyan, az országot kutató európai tudósok is hozzájárultak, mint Augustin Saint-Hilaire vagy Langsdorff báró.
II. Péter hatására a 19. század végén a múzeum nyitott az antropológiai, paleontológiai és régészeti területek felé is. Az uralkodó, aki szenvedélyes műkedvelő kutató és a tudományok lelkes támogatója volt, több gyűjtemény adományozójaként vett részt az intézmény bővítésében. Külföldi utazásairól számos ókori egyiptomi művészeti alkotást, botanikai és őslénytani leleteket hozott, melyeket a múzeumnak adományozott.
A császár tudatában volt annak, hogy az országban hiány van tudósokból, ezért külföldi szakembereket hívott dolgozni a múzeumba. Az első érkező Ludwig Riedel német botanikus volt, aki Langsdorff báró híres Mato Grossó-i expedíciójában is részt vett 1826 és 1828 között. Őt további tudósok követték: a német kémikus, Theodor Peckolt és az amerikai geológus és paleontológus, Charles Frederick Hartt. Az elkövetkező években a múzeum egyre ismertebb lett, miután olyan külföldi kutatók érkeztek, akik tudományos elismerést kívántak szerezni brazíliai munkájukkal (Fritz Müller, Hermann von Ihering, Carl August Wilhelm Schwacke, Orville Adalbert Derby, Émil August Goeldi, Louis Couty stb.) A császár trónfosztása után azonban ezeket a tudósokat a múzeum igazgatója, Ladislau Netto kirúgta.
Az uralkodó az 1889-es trónfosztás után is igen népszerű volt, ezért a köztársaságpártiak igyekeztek a császárra emlékeztető szimbólumokat eltüntetni. Ilyen jelkép volt a Paço de São Cristóvão, a hivatalos uralkodói rezidencia is a Quinta da Boa Vista parkban. Ezért a megüresedő palotát 1892-ben a Nemzeti Múzeumnak adták, és minden értéket, gyűjteményt és a kutatókat is átköltöztették ebbe az épületbe.
1946-ban a múzeum vezetését a Brazíliai Egyetemre bízták. Ennek jogutódja a Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem, amelynek keretén belül működik ma a múzeum.
Pénzügyi nehézségek bélyegkép|Az égő múzeum II. Péter szobra mögött 2014-től a múzeum költségvetését csökkentették, és így csak évi 520 000 realból gazdálkodhatott. Az intézmény költségvetése olyan alacsony volt, hogy egy-egy műtárgyra csak 0,01 dollár jutott. Az épület állapota is jelentősen romlott, lehulló épületelemek, kilógó vezetékek és termeszek is gondot okoztak. 2018 júniusában, a múzeum 200. évfordulójakor az épület közel állt a teljes elhanyagoltság állapotához. A Világbank felajánlotta, hogy 80 millió dollárért megvásárolja a múzeumot, azonban ezt az ajánlatot visszautasították, mivel így az kikerült volna az egyetem tulajdonából.
2018-as tűzvész bélyegkép|balra|A múzeum épülete a tűzvész után 2018. szeptember 2-án este tűz ütött ki az épületben, majd az éjszaka folyamán a múzeum szinte teljes egészében leégett. Bár a gyűjtemény pár elemét sikerült megmenteni, becslések szerint a 20 milliós állomány mintegy 90%-a megsemmisült a tűzben. A más épületekben raktározott tárgyak nem sérültek meg. A tűzoltók munkáját vízhiány nehezítette, ugyanis a két legközelebbi tűzcsapban nem volt víz, ezért a közeli tóból tartályautókkal kellett vizet szállítani az oltáshoz. A városi vízművek szerint a csapokban ugyan volt víz, azonban a nyomás nem volt elegendő, mivel az épület egy dombon található.
Sérgio Sá Leitão kulturális miniszter a tűz két lehetséges okaként rövidzárlatot, illetve egy tetőre hulló papír hőlégballont nevezett meg.
Kritikusok „tűzcsapdának” nevezték a múzeumnak otthont adó épületet, szerintük az eset megjósolható volt, de elkerülhető lett volna.
Gyűjteménye bélyegkép|A 2018-as tűzvészt átvészelő Bendegó-meteorit A múzeum az amerikai kontinens egyik legnagyobb és legváltozatosabb gyűjteményével rendelkezik, amelyben többek között állatok, rovarok, ásványok, meteoritok, fosszíliák, bennszülött népek eszközei, dél-amerikai régészeti leletek és egyiptomi múmiák is megtalálhatóak.
A múzeum egyik legismertebb tárgya az 1784-ben felfedezett Bendegó-meteorit, amely több mint 5000 kilogrammot nyom.
Régészet A régészeti gyűjtemény több mint 100 000 elemből áll, amelyek a őskőkorszaktól a 19. századig különböző amerikai, európai, közel-keleti és afrikai civilizáció tárgyi lenyomatai. A gyűjtemény négy jelentősebb részre van felosztva: ókori Egyiptom, mediterrán kultúrák, prekolumbiánus régészet és prekolumbiánus brazil régészet. Utóbbit rendszerszerűen gyűjtötték 1867 óta, és ez a legnépesebbike az archeológiai részlegnek. Ugyanakkor ez a legfontosabb ilyen jellegű múzeumi állomány a világon, mivel átfogó módon lefedi a Cabral előtti brazil történelmet, és az ország régészeti anyagának néhány legjelentősebb leletét is tartalmazza. A gyűjtemény tudományos jelentőségét az is mutatja, hogy az itt tárolt anyagra számos alapkutatás, doktori disszertáció és monográfia épült.
Ókori Egyiptom Több mint 700 elemével a múzeum egyiptológiai gyűjteménye Latin-Amerika egyik legnagyobb és legrégebbi ilyen jellegű állománya. A tárgyak többsége 1826-ban került be az intézménybe, amikor Nicolau Fiengo kereskedő Marseille-ből olyan egyiptomi tárgyakat hozott, amelyek a neves olasz kutató, Giovanni Battista Belzonitól származtak. Belzoni a thébai nekropolisz és a karnaki templom ásatásainak irányítója volt.
A gyűjtemény eredeti célországa Argentína volt, és valószínűleg Bernardino Rivadavia elnök, a Buenos Aires-i Egyetem megalapítója és a múzeumok lelkes támogatója rendelte meg. Azonban egy, a La Plata folyón létrejött blokád miatt Fiengo nem folytathatta útját, és kénytelen volt visszafordulni Montevideóból Rio de Janeiróba, ahol a tárgyakat árverésre bocsátotta. I. Péter 5 millió reálért megvásárolta az egész gyűjteményt, és a Nemzeti Múzeumnak adományozta azt. Egyes felvetések szerint az uralkodó cselekedetét nagyban befolyásolta egy korabeli politikus, José Bonifácio de Andrada, aki a korai brazil szabadkőművesség jelentős személyisége volt, és a mozgalom nagy érdeklődést mutatott az egyiptomi ikonográfia iránt.
Az I. Péter által megalapozott gyűjteményt fia, II. Péter császár tovább gazdagította, aki műkedvelő egyiptológus és régészeti, illetve néprajzi tárgyak lelkes gyűjtője volt. Ő adományozta a múzeum egyik legjelentősebb egyiptomi tárgyát, a sokszínű, fából készült szarkofágot, amely Ámon isten énekesének, Saamonenszunak koporsója volt. A harmadik átmeneti korból származó szarkofágot 1876-ban Iszmáíl egyiptomi alkirály ajándékozta a brazil császárnak, aki akkor látogatott el másodszor Egyiptomba. A műtárgy egyike azon kőkoporsóknak, amelyeket soha nem nyitottak ki, és a benne megtalálható az énekes múmiája. Az egyiptomi gyűjteményt vásárlások, adományozások révén tovább bővítették, így az a 20. század elejére olyan jelentőségűvé vált, hogy a világ egyiptológus kutatói is felfigyeltek rá. Az egyik ilyen tudós, Alberto Childe, aki 1912 és 1938 között a múzeum régészeti részlegének őre volt, 1919-ben megjelentette A Nemzeti Múzeum Klasszikus archeológiai gyűjteményének kalauza című kiadványt.
bélyegkép|„Kherima hercegnő” múmiája (Kr. u. 1.-3. század)