A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának egyenes kieséses szakaszát 2019. június 5. és június 9. között játszották Portugáliában. Az egyenes kieséses szakaszban a Nemzetek Ligája A ligájának négy csoportgyőztese vett részt. A győztes nyeri a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligáját.
Lebonyolítás Az egyenes kieséses szakasz 4 mérkőzésből állt: két elődöntő, a bronzmérkőzés és a döntő. Az elődöntők párosítását, valamint a bronzmérkőzés és a döntő hivatalos pályaválasztóját 2018 december 3-án, 14.30-kor sorsolták Dublinban.
Az elődöntőket június 5-én és 6-án, a bronzmérkőzést és a döntőt június 9-én játszották. A mérkőzéseken használták a gólbíró-technológiát.
A továbbjutásról, illetve a döntőben a győztesről egy-egy mérkőzés döntött. Döntetlen esetén a rendes játékidő után 30 perc hosszabbítást játszottak, ha ezután is döntetlen maradt az eredmény, akkor büntetőpárbaj következett. A hosszabbításban további egy cserelehetőség volt.
Pénzdíjazás A pénzdíjakat 2018 márciusában jelentették be.
Az A liga négy csoportgyőztese, amelyek az egyenes kieséses szakaszba jutnak, az alábbi pénzjutalomban részesülnek: Győztes: 4,5 millió euró Második helyezett: 3,5 millió euró Harmadik helyezett: 2,5 millió euró Negyedik helyezett: 1,5 millió euró
Résztvevők Csoport Csapat Részvételi jog megszerzése A1 2018. november 19. A2 2018. november 18. A3 2018. november 17. A4 2018. november 18.
Rendező kiválasztása Az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseit két stadionban rendezték, mindkettőnek legalább 30 000 férőhellyel kellett rendelkeznie. Ideális esetben mindkettőnek ugyanabban a városban kellett lennie, vagy legfeljebb 150 km távolságban.
Az UEFA 2018. március 9-én jelentette be, hogy Olaszország, Lengyelország és Portugália érdeklődött a rendezés iránt. Mindhárom csapat ugyanabban a csoportban szerepelt, így a csoportgyőztes Portugália az egyenes kieséses szakasz rendezője. A rendezőt hivatalosan 2018. december 3-án választotta ki az UEFA Végrehajtó Bizottsága.
Ágrajz
Elődöntők
Bronzmérkőzés
Döntő
Jegyzetek
egyenes kieséses szakasz