A Karakalpak Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság (1936-ig Autonóm Kara-kalpak Szocialista Szovjetköztársaság, ezután 1964-ig Kara-kalpak Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság) az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság, majd 1936-tól az Üzbég Szovjet Szocialista Köztársaság autonóm köztársasága volt a Szovjetunión belül, Közép-Ázsiában. Fővárosa először Turkul volt, majd 1933-tól Nukusz.
Története Az autonóm köztársaság 1932. március 20-án jött létre a Kara-kalpak autonóm terület átszervezésével, amely az Oroszországi SZSZSZK autonómiája volt 1925 óta. 1936. december 5-én, az új („sztálini”) szovjet alkotmány elfogadásával az Üzbég SZSZK-hoz csatolták, hivatalos elnevezésében pedig (a szovjet köztársaságok nevének egységesítéséhez kapcsolódóan) módosult a jelzők sorrendje: Kara-kalpak Autonóm Szovjet Szocialista Köztársasággá nevezték át. 1964-ben ismét módosult az elnevezés, mivel a népnévből elhagyták a kötőjelet, karakalpakra változtatva azt. 1991. nyarán az Üzbég SZSZK is bejelentette kiválását a Szovjetunió tagköztársaságai közül. A Karakalpak SZSZK ezzel decemberig várt, de öt nappal a Szovjetunió megszűnése előtt ők is nevet változtattak. 1992-ben Karakalpaksztán hivatalosan is az Üzbég Köztársaság autonóm köztársasága lett. Demográfiai adatok Karakalpaksztán népessége nemzetiségek szerint 1926-tól 1989-ig.
Etnikai csoport192619391959197019791989Üzbégek84 099 fő (27,62%)116 054 fő (24,71%)146 783 fő (28,78%)212 597 fő (30,27%)285 400 fő (31,52%)397 826 fő (32,82%)Karakalpakok116 125 fő (38,13%)158 615 fő (33,77%)155 999 fő (30,58%)217 505 fő (30,97%)281 809 fő (31,12%)389 146 fő (32,10%)Kazahok85 782 fő (28,17%)129 677 fő (27,61%)133 844 fő (26,24%)186 038 fő (26,49%)243 926 fő (26,94%)318 739 fő (26,29%)Oroszok4924 fő (1,62%)24 969 fő (5,32%)22 966 fő (4,50%)25 165 fő (3,58%)21 287 fő (2,35%)19 846 fő (1,64%)Koreaiak-7347 fő (1,56%)9956 fő (1,95%)8958 fő (1,28%)8081 fő (1,28%)9174 fő (0,76%)Tatárok884 fő (0,29%)4162 fő (0,89%)6177 fő (1,21%)7619 fő (1,08%)7617 fő (0,84%)7767 fő (0,64%)Ukránok621 fő (0,20%)3130 fő (0,67%)2201 fő (0,43%)2316 fő (0,33%)2005 fő (0,22%)2271 fő (0,19%)Baskírok29 fő (0,01%)381 fő (0,08%)571 fő (0,11%)854 fő (0,12%)920 fő (0,10%)1090 fő (0,09%)Kirgizek1800 fő--2900 fő9300 fő19 100 főMoldávok10 fő (<0,01%)16 fő (<0,01%)-57 fő (0,01%)343 fő (0,04%)632 fő (0,05%)Fehéroroszok30 fő (0,01%)214 fő (0,05)328 fő (0,06%)517 fő (0,07%)852 fő (0,09%)567 fő (0,05%)Egyéb2072 fő (0,68%)1697 fő (0,36%)1874 fő (0,37%)2691 fő (0,38%)2650 fő (0,29%)4038 fő (0,33%)Összes304 539 fő (100,00%)469 702 fő (100,00%)510 101 fő (100,00%)702 264 fő (100,00%)905 500 fő (100,00%)1 212 207 fő (100,00%)
Kategória:A Szovjetunió közigazgatása