A magyar labdarúgó-válogatott harmadik Nemzetek Ligája mérkőzése a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája kiírásban 2018. október 12-én, Görögországban, Athénban, az Olimpiai Stadionban, az ellenfél Görögország válogatottja. Ez volt a magyar labdarúgó-válogatott 930. hivatalos mérkőzése és a két válogatott egymás elleni 21. összecsapása. A mérkőzést 1–0-ra a görögök nyerték meg.
Előzmények
A magyar férfi A-válogatott Görögország ellen játssza harmadik Nemzetek Ligája mérkőzését a C liga 2. csoportjában.
Utoljára a két ország nemzeti tizenegye szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt, Budapesten találkozott egymással a Nemzetek Ligája sorozat második összecsapásán, melyet a görögök ellen tétmérkőzésen 31 év után ismét győzedelmeskedő magyarok nyertek meg 2–1-re, Sallai Roland és Kleinheisler László góljaival.
Az eddigi összesen 20 találkozón 5 magyar és 9 görög győzelem született, a 6 döntetlen mellett. A gólarány 35–31 a magyarok javára.
Legnagyobb magyar győzelem A legnagyobb különbségű magyar győzelem még az 1930-as években történt, egészen pontosan 1938. március 25-én, amely egyébként a két válogatott első hivatalos összecsapása volt egymás ellen. A hazai pályán megvívott világbajnoki selejtező végeredménye 11–1 lett a magyarok javára, a gólokból öttel is kivette részét a korszak nagy gólvágója, Zsengellér Gyula, hármat vágott be az ellenfélnek Nemes József, valamint kettőt Titkos Pál és egyet Vincze Jenő.
Legtöbb magyar gólt szerző játékosok A görögök elleni összes mérkőzést figyelembe véve, a legtöbb magyar gólt szerző játékosok a következők: Zsengellér Gyula 5 (és ezt mindet egyetlen mérkőzésen szerezte), Nemes József (szintén egyetlen találkozón), valamint Németh Krisztián, Nyilasi Tibor és Titkos Pál 2–2 találattal.
Az 5 legutóbbi mérkőzés A görögök az utolsó 5 hivatalos mérkőzésükön – melyből három barátságos volt, kettő pedig Nemzetek Ligája összecsapás – 2 győzelmet (1–0 Egyiptom és szintén 1–0 Észtország ellen, mindkettő idegenben), és 3 vereséget szenvedett (1–2 Magyarország ellen idegenben, valamint 0–2 Szaúd-Arábia és 0–1 Svájc ellen hazai pályán). A magyar válogatott utolsó öt mérkőzéséből három barátságos volt, az utolsó kettő pedig Nemzetek Ligája összecsapás. Három vereség, valamint egy-egy döntetlen és győzelem a mérlegük. A vereségekből egyetlen született idegenben (0–1 Finnország ellen), a többi hazai pályán (1–2 Ausztrália ellen és 0–1 Skócia ellen. A döntetlen idegenben született barátságos mérkőzés keretein belül (1–1 Fehéroroszország ellen). Az egyetlen győzelem pedig a Nemzetek Ligája első hazai mérkőzésén (2–1 Görögország ellen). DátumEllenfélHolEredményKiírás 2018. 09. 11. idegenben 1–2 Nemzetek Ligája 2018. 09. 08. idegenben 1–0 Nemzetek Ligája 2018. 05. 15. otthon 0–2 barátságos 2018. 03. 27. idegenben 1–0 barátságos 2018. 03. 23. otthon 0–1 barátságosDátumEllenfélHolEredményKiírás 2018. 09. 11. otthon 2–1 Nemzetek Ligája 2018. 09. 08. idegenben 0–1 Nemzetek Ligája 2018. 06. 09. otthon 1–2 barátságos 2018. 06. 05. idegenben 1–1 barátságos 2018. 03. 27. otthon 0–1 barátságos
Mérkőzés előtti nyilatkozatok
Helyszín A találkozót az athéni Olimpiai Stadionban rendezik meg. Építése két évig tartott, 1982-ben nyílt meg, majd a 2004-es olimpia miatt 2002 és 2004 között átépítették és felújították. 1982-ben itt volt az atlétikai Európa-bajnokság fő helyszíne, 1991-ben a mediterrán játékokat rendezték itt, 1997-ben pedig az atlétikai világbajnokságnak adott otthont. Befogadóképessége 69.618 néző.
Örökmérleg a mérkőzés előtt
5 Győzelem 9 6 Döntetlen 6 35 Gólok 31 16/40 Pontok 24/40 40,0% % 60,0% 5 Hazai győzelem 6 3 Hazai döntetlen 3 3 Hazai vereség 0 A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.
Tabella a mérkőzés előtt A C liga 2. csoport állása a forduló előtt Csapat
Sorrend meghatározása: pontazonosság esetén a csoporton belül az alábbi sorrendben határozzák meg a sorrendet: 1. az egymás elleni eredmények (1a. pont, 1b. gólkülönbség, 1c. szerzett gól, 1d. idegenben szerzett gól), 2. a gólkülönbség (2a. összesített gólkülönbség, 2b. összes szerzett gól, 2c. összes idegenbeli szerzett gól), 3. a győzelmek száma (3a. az összes győzelem, 3b. az idegenbeli győzelmek száma), 4. a fair play versengés, illetve az 5. UEFA-koefficiens. Feljutás: A B-, a C- és a D-liga négy csoportelsője egy osztállyal feljebb lép; Kiesés: Az A-, a B- és a C-liga négy csoportutolsója egy osztállyal lejjebb folytatja (pontosabban: a C-ligából – az eltérő létszámú csoportok miatt – a három négyes csoport utolsó helyezettje mellett a négy csoportharmadik egyike, a legkevesebb pontot szerző válogatott esik ki); Az A-liga négy csoportelsője bejut a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, amelyet 2019 júniusában rendeznek meg; Mindegyik ligából négy válogatott jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokság 2020. tavaszi pótselejtezőjében való részvételre; a jog alapvetően a 16 csoportelsőt illeti meg, ám ha ők időközben sikerrel teljesítik az Eb-selejtezőt (2019), a pótselejtező helyeit az addigi NL-teljesítmény alapján feltöltik, lehetőleg ligákon belül.
Keretek 2018. október 1-jén Marco Rossi a következő két idegenbeli Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt – melyeket a görögök és az észtek ellen vívja meg a magyar labdarúgó-válogatott – kihirdette 26 fős keretét, melybe ezúttal Willi Orban, Holender Filip és Baráth Botond is meghívót kapott. A Nemzetek Ligája harmadik és negyedik játéknapjára készülő csapatnak ezúttal tagja lesz Gyurcsó Ádám, Nagy Dominik, valamint Németh Krisztián is. Nagy Dominik júniusban ugyan kerettag volt, de sérülés miatt végül nem csatlakozott a csapathoz, legutóbb tehát – Gyurcsóhoz hasonlóan – 2017 júniusában lépett pályára a válogatottban. Németh Krisztián legutóbb idén márciusban, Kazahsztán ellen játszott a nemzeti csapatban, és akkor gólt is szerzett.
PosztNévSzületési idő és életkorKlubUtolsó válogatottságÉrtékeKOrésztisz Karnézisz490 Napoli2018. 03. 23., 3.000.000 €KVaszilisz Barkasz40 AEK Athén2018. 09. 11., 1.000.000 €KAlexandrosz Pasalakisz00 PAOK—1.500.000 €VVaszílisz Toroszídisz 9810 Olympiakosz2018. 09. 11., 700.000 €VMihalisz Bakakisz40 AEK Athén2018. 05. 15., 1.500.000 €VSzokrátisz Papasztathópulosz813 Arsenal2018. 09. 11., 20.000.000 €VKósztasz Manolász361 AS Roma2018. 09. 11., 40.000.000 €VJeórjiosz Dzavélasz302 Alanyaspor2018. 09. 11., 1.250.000 €VMariosz Ikonomu60 AEK Athén2018. 09. 11., 1.000.000 €VDimitrisz Koloveciosz00 Panathinaikosz —1.250.000 €VDimitrisz Giannoulisz10 Atrómitosz Athén2018. 05. 15., 1.000.000 €VKósztasz Cimikasz10 Olympiakosz2018. 05. 15., 1.000.000 €KPZeca 9 1 Köbenhavn2018. 03. 23., 1.500.000 €KPAléxandrosz Dziólisz732 Al-Fayha2018. 09. 08., 1.100.000 €KPPetrosz Mantalosz202 AEK Athén2018. 09. 08., 3.500.000 €KPKonsztandínosz Fortúnisz354 Olympiakosz2018. 09. 11., 7.000.000 €KPDimitrisz Pelkasz90 PAÓK Szaloniki2018. 09. 11., 4.000.000 €KPDimítrisz Kurmbélisz50 Panathinaikosz2018. 09. 11., 2.000.000 €KPAndreasz Buhalakisz20 Olympiakosz2018. 09. 11., 800.000 €KPTaszosz Bakaszetasz140 AEK Athén2018. 09. 08., 1.500.000 €KPLázarosz Hrisztodulópulosz331 Olympiakosz2018. 09. 11., 2.000.000 €CSKósztasz Mítroglu6116 Marseille2018. 09. 11., 10.000.000 €CSNikosz Karelisz183 Olympiakosz2018. 03. 27., 3.000.000 €CSEftimisz Kolurisz30 Atrómitosz Athén2018. 09. 08., 1.000.000 €Szövetségi kapitány: Michael Skibbe Csapat érték 110.600.000 €
PosztNévSzületési idő és életkorKlubUtolsó válogatottságÉrtékeKDibusz Dénes60 Ferencváros2018. 06. 09., 800.000 €KGulácsi Péter200 RB Leipzig2018. 09. 11., 8.000.000 €KKovácsik Ádám10 MOL Vidi2017. 11. 09., 700.000 €VBaráth Botond00 Budapest Honvéd—350.000 €VBese Barnabás130 Le Havre2018. 09. 11., 700.000 €VFiola Attila260 MOL Vidi2018. 09. 11., 600.000 €VKádár Tamás491 Dinamo Kijev2018. 09. 11., 4.000.000 €VLang Ádám241 CFR Cluj2018. 09. 11., 1.250.000 €VLovrencsics Gergő261 Ferencváros2018. 09. 11., 700.000 €VWilli Orban00 RB Leipzig —15.000.000 €VVinícius Paulo60 MOL Vidi2018. 06. 09., 900.000 €KPKalmár Zsolt 10 0 DAC (Dunaszerdahely)2018. 09. 08., 675.000 €KPKleinheisler László192 Asztana FK2018. 09. 11., 900.000 €KPKovács István70 MOL Vidi2018. 09. 11., 450.000 €KPNagy Ádám250 Bologna2018. 09. 11., 2.800.000 €KPNagy Dominik20 Legia Warszawa2017. 06. 09., 800.000 €KPNagy Gergő00 Budapest Honvéd —350.000 €KPPátkai Máté160 MOL Vidi2018. 09. 11., 800.000 €CSEppel Márton70 Kajrat Almati2018. 09. 11., 650.000 €CSGyurcsó Ádám183 Hajduk Split2017. 06. 09., 1.000.000 €CSHolender Filip00 Budapest Honvéd—300.000 €CSNémeth Krisztián344 Sporting Kansas City2018. 03. 27., 750.000 €CSSallai Roland101 Freiburg2018. 09. 11., 2.000.000 €CSSzalai Ádám 4815 TSG Hoffenheim2018. 09. 11., 3.000.000 €CSVarga Roland123 Ferencváros2018. 09. 11., 1.000.000 €Szövetségi kapitány: Marco Rossi Csapat érték 48.575.000 € : A táblázatokban szereplő adatok a mérkőzés előtti állapotnak megfelelőek.
A mérkőzés
Görögország: Barkasz — Bakakisz, Papasztathopulosz , Manolász, Cimikasz — Zeca, Kurmbélisz (Dziólisz ) — Bakaszetasz, Fortúnisz, Pelkasz (Hrisztodulópulosz ) — Mítroglu (Buhalakisz ) <div>• Szövetségi kapitány: Michael Skibbe Magyarország: Gulácsi — Bese (Németh ), Orban, Kádár, Fiola — Nagy Á. — Varga R. (Nagy D. ), Kleinheisler, Kalmár (Kovács ), Sallai — Szalai <div>• Szövetségi kapitány: Marco Rossi
Összeállítások
Mérkőzés statisztika Forrás: UEFA hivatalos honlapja Összesen Görögország MagyarországLabdabirtoklás 58% 42%Összes lövési kísérlet 5 10Kaput eltaláló kísérlet 2 (40%) 1 (10%)Ebből gól 1 (50%) 0 (0%)Kaput el nem találó kísérlet 3 6Kapus védés 0 3Kapufa 0 0Szöglet 7 3Les 2 1Passzkísérletek száma 497 364Sikeres passzok száma 389 (78%) 270 (74%)Labdaszerzés 26 37Szerelés 13 11Szabálytalanság 17 20Sárga lap 3 5Piros lap 0 0
Tabella a mérkőzés után További eredmény a fordulóban 2018. október 12. 0 – 1
A C liga 2. csoport állása a forduló után Csapat
Sorrend meghatározása: pontazonosság esetén a csoporton belül az alábbi sorrendben határozzák meg a sorrendet: 1. az egymás elleni eredmények (1a. pont, 1b. gólkülönbség, 1c. szerzett gól, 1d. idegenben szerzett gól), 2. a gólkülönbség (2a. összesített gólkülönbség, 2b. összes szerzett gól, 2c. összes idegenbeli szerzett gól), 3. a győzelmek száma (3a. az összes győzelem, 3b. az idegenbeli győzelmek száma), 4. a fair play versengés, illetve az 5. UEFA-koefficiens. Feljutás: A B-, a C- és a D-liga négy csoportelsője egy osztállyal feljebb lép; Kiesés: Az A-, a B- és a C-liga négy csoportutolsója egy osztállyal lejjebb folytatja (pontosabban: a C-ligából – az eltérő létszámú csoportok miatt – a három négyes csoport utolsó helyezettje mellett a négy csoportharmadik egyike, a legkevesebb pontot szerző válogatott esik ki); Az A-liga négy csoportelsője bejut a Nemzetek Ligája négyes döntőjébe, amelyet 2019 júniusában rendeznek meg; Mindegyik ligából négy válogatott jogot szerez a 2020-as Európa-bajnokság 2020. tavaszi pótselejtezőjében való részvételre; a jog alapvetően a 16 csoportelsőt illeti meg, ám ha ők időközben sikerrel teljesítik az Eb-selejtezőt (2019), a pótselejtező helyeit az addigi NL-teljesítmény alapján feltöltik, lehetőleg ligákon belül.
Örökmérleg a mérkőzés után
5 Győzelem 10 6 Döntetlen 6 35 Gólok 32 16/42 Pontok 26/42 38,1% % 61,9% 5 Hazai győzelem 7 3 Hazai döntetlen 3 3 Hazai vereség 0 A táblázatban a győzelemért 2 pontot számoltunk el.
Nemzetek Ligája statisztikák Gólok és figyelmeztetések A magyar válogatott játékosainak góljai és figyelmeztetései a 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligája sorozatban. Csak azokat a játékosokat tüntettük fel a táblázatban, akik legalább egy gólt szereztek vagy legalább egy figyelmeztetést kaptak. A játékosok vezetéknevének abc-sorrendjében.