A 3972-es jelzésű autóbuszvonal Tiszaújváros, Sajólád, Bőcs, Girincs, Kesznyéten és Tiszalúc között húzódó regionális vonal volt, amelyet az ÉMKK Zrt. üzemeltetett.
Története, útvonala A keresztirányú járat Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legnagyobb városát, a járásközpont Tiszaújvárost kötötte össze a állomással rendelkező Tiszalúccal, útvonalára Kesznyétent is felfűzve. A járat indítására azért volt szükség, mert 2018. augusztus 1-től a kesznyéteni Sajó-hidat felújítás miatt teljes szélességében lezárták. Az árhullámok idején a műtárgy korábban is használhatatlanná vált, de ez a felújítás több hónapon keresztül tartott, így a vállalatnak reagálnia kellett a változásokra.
A Sajón az átkelési lehetőségek korlátozottak, Kesznyéten után legközelebb Sajóládnál volt híd, így a buszoknak odáig kellett kerülniük, Tiszaújváros és Sajólád között a járatok nem is álltak meg sehol, Kesznyétent Bőcs és Girincs irányába érték el, Kesznyéten és Tiszalúc között pedig a megszokott útvonalon haladtak. A kényszerkerülő miatt a járműelosztás kissé felborult. A járat szeptember 6-áig közlekedett, ekkor ugyanis Muhi és Köröm között ideiglenes pontonhidat emeltek, melyet busszal is járhatóvá tettek, így kisebbet kell kerülni. Az ÉMKK az új útvonalon 3992-es menetrendi számmal közlekedtetett járatokat.
Közlekedése Napi fordulószáma alacsonyabb volt, mint az ősjáraté. A munkálatokat 2018. november 15-én fejezték be, mikortól az új híd elkészültével ismét eredeti útvonalon, 3974-es vonalszámmal mai napig létesített Tiszaújváros és Tiszalúc kapcsolata.
Megállóhelyei
! Sorszám (↓) ! Megállóhely ! Kilométer (↓) ! Átszállási kapcsolatok a vonal megszűnésekor |- |0|| <small>végállomás ||0.0 km |align=left|
|1|| Tiszaújváros, bejárati út ||1.2 km |align=left| |- |2|| Tiszaújváros, művelődési ház ||1.6 km |align=left| |- |3|| Tiszaújváros, autóbusz-állomás<small>vonalközi végállomás ||2.4 km |align=left| |- |4|| Sajólád, Fráter György utca ||21.1 km |align=left| |- |5|| Gyömrői tanya ||21.7 km |align=left| |- |6|| Bőcs, Sajóládi Vízmű ||22.7 km |align=left| |- |7|| Bőcs, Déryné utca ||24.0 km |align=left| |- |8|| Bőcs, községháza ||24.8 km |align=left| |- |9|| Bőcs, Rákóczi utca 2. ||25.8 km |align=left| |- |10|| Bőcs, ABC áruház ||26.1 km |align=left| |- |11|| Bőcs, iskola ||26.3 km |align=left| |- |12|| Bőcs, József Attila utca 38. ||26.8 km |align=left| |- |13|| Berzék, Rákóczi utca 3. ||27.5 km |align=left| |- |14|| Berzék, Esze Tamás utca ||28.1 km |align=left| |- |15|| Berzék, Perczel Mór utca ||28.7 km |align=left| |- |16|| Sajóhídvég, újtelep ||30.3 km |align=left| |- |17|| Sajóhídvég, faluház ||30.8 km |align=left| |- |18|| Sajóhídvég, Petőfi utca ||31.1 km |align=left| |- |19|| Köröm, községháza ||32.7 km |align=left| |- |20|| Köröm, tiszalúci útelágazás ||33.1 km |align=left| |- |21|| Girincs, Rózsa utca ||35.4 km |align=left| |- |22|| Girincs, bolt ||35.9 km |align=left| |- |23|| Girincs, Kossuth utca 2. ||36.3 km |align=left| |- |24|| Kiscsécs, autóbusz-váróterem ||37.9 km |align=left| |- |25|| Kesznyéten, Rákóczi utca ||40.0 km |align=left| |- |26|| Kesznyéten, Dózsa György utca ||40.6 km |align=left| |- |27|| Kesznyéten, Táncsics utca ||40.9 km |align=left| |- |28|| Kesznyéten, templom<small>vonalközi végállomás ||42.0 km |align=left| |- |29|| Kesznyéten, Táncsics utca ||42.7 km |align=left| |- |30|| Tiszalúc, Petőfi út ||52.6 km |align=left| |- |31|| Tiszalúc, művelődési ház ||53.2 km |align=left| |- |32|| Tiszalúc, óvoda ||54.0 km |align=left| |- |33|| Tiszalúc, Szabadság utca 2. ||54.9 km |align=left| |- |34|| Tiszalúc, Alkotmány utca 89. ||55.3 km |align=left| |- |35|| Tiszalúc, Alkotmány utca 95. ||55.7 km |align=left| |- |36|| Tiszalúc, Alkotmány utca 121. ||56.1 km |align=left| |- |37|| Tiszalúc, autóbusz-fordulóvégállomás ||56.7 km |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:A Volánbusz megszűnt autóbuszvonalai Kategória:Magyarország megszűnt helyközi és távolsági autóbuszvonalai Kategória:Borsod-Abaúj-Zemplén megye autóbusz-közlekedése