Wanda Lavonne Jackson (Maud, Oklahoma, 1937. október 20. –) amerikai énekesnő. Zenéje a country műfajt ötvözi a rockabilly műfajával. Beceneve: „A rockabilly királynője”.

A műfaj egyik legtehetségesebb, legszebb hangú magyar képviselőjével, Dolly Roll-al elkészítették a „Rock&Roll-ra hívlak” című albumot, egyik legjobban sikerült számuk a „Rip it up”, mely két nyelven íródott, Dolly és Wanda együtt énekli.

Pályafutása Zenész apja 1940-ben a kaliforniai Bakersfieldbe költöztette át családját, egy jobb jövő érdekében. Wanda ekkoriban kezdett el érdeklődni a zene iránt. Apja egy gitárt adott neki, elkezdett gyakorolni a hangszeren. Wandát apja koncertekre is elvitte. Tizenegy éves korában a család visszaköltözött Oklahomába. 1956-ban megnyert egy tehetségkutató versenyt, melynek hatására egy fél órás rádióműsort kapott. Karrierjét az oklahomai középiskolában kezdte, ott fedezte fel Hank Thompson 1954-ben. Thompson felfogadta Wandát a saját együttesébe énekelni, illetve a lemezkiadó cégének, a Capitol Records-nak is énekelt. Wanda azután a Decca Recordshoz szerződött le. Első nagylemezét 1958-ban adta ki. Diszkográfiája összesen 45 nagylemezt, négy koncertalbumot, huszonkét válogatáslemezt, két box set-et és három kollaborációs lemezt tartalmaz.

2019-ben bejelentette, hogy visszavonul.

Diszkográfia

Wanda Jackson (1958) There's a Party Goin' On (1961) Right or Wrong (1961) Wonderful Wanda (1962) Love Me Forever (1963) Two Sides of Wanda (1964) Blues in My Heart (1965) Wanda Jackson Sings Country Songs (1965) Wanda Jackson Salutes the Country Music Hall of Fame (1966) Reckless Love Affair (1967) You'll Always Have My Love (1967) Cream of the Crop (1968) The Many Moods of Wanda Jackson (1968) The Happy Side of Wanda (1969) Wanda Jackson Country! (1970) A Woman Lives for Love (1970) I've Gotta Sing (1971) Praise the Lord (1972) I Wouldn't Want You Any Other Way (1972) Country Gospel (1973) Country Keepsakes (1973) When It's Time to Fall in Love Again (1974) Now I Have Everything (1975) Make Me Like a Child Again (1976) Closer to Jesus (1977) Good Times (1980) Show Me the Way to Calvary (1981) Let's Have a Party (1982) My Kind of Gospel (1983) Rockabilly Fever (1984) Teach Me to Love (1984) Let's Have a Party in Prague (1987) Classy Country (1988) Encore (1988) Don't Worry Be Happy (1989) Goin' on with My Jesus (1991) Rock & Roll-ra Hívlak! (1992) Generations (Of Gospel Music) (1993) Let's Have a Party (1995) The Queen of Rock' a 'Billy (1997) Heart Trouble (2003) I Remember Elvis (2006) The Party Ain't Over (2011) Unfinished Business (2012) Encore (2021)

Díjai

2009: Rock and Roll Hall of Fame

Jegyzetek

Források – az énekesnő életrajza az Allmusic-on Billboard Article About Her Retirement

Kategória:Amerikai zenészek Kategória:Amerikai nők Kategória:Countryénekesek Kategória:Élő személyek Kategória:1937-ben született személyek