Klein Miksa [Német szobrászként neve: Max Klein] (Gönc, 1847. január 27.Lásd egyes lexikonokban: születési napja január 7. – Berlin, 1908. szeptember 6.) szobrász, éremművész.Éremművészeti tevékenységet is feltártak róla, de Leonard Forrer 1923-ban megjelent korábbi sorozatát kiegészítő, numizmatikusokról szóló kötete „kortársként” említi, és neki tulajdonít I. világháborús érmeket is. Leonard Forrer: Biographical Dictionary of Medallists, vol. 7. London, 1923. [Supplement, A-L. 508. oldal
Életútja
Apja az Abaúj vármegyei Göncön népiskolai tanító volt, de korán elhunyt, s ekkor Miksa még 12 éves volt. A félárvát, hogy mihamarabb kereső foglalkozása legyen, előbb egy fűszerkereskedésbe adták Kassára, majd egy miskolci órásmesterhez került tanulónak. Itt dolgozott öt évig. Az órás szakmát oly kitűnően elsajátította, hogy búcsúzóul mestere kijelentette: „S ha mint szobrász király is leend magából, mint órás pápa lenne!”Sólyom Gyula, i. m. 161. oldal Megtakarított pénzén, sok nélkülözés után Pesten Szandház Ferenc és testvére, Szandház Károly épületszobrászok közös vállalkozásábanDéry Attila: Szobrászok. A Szandház műhely és köre. Szandház Károly és Szandház Ferenc. In. Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1.) Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991, 104–119. oldalak állt alkalmazásba, részint Szandház Károly tanítványaként, és elsajátította a szobrászati technikát, majd 1865-től a Berlini Porosz Művészeti Akadémián kezdte meg tanulmányait, de megélhetési gondjai miatt előbb Drezdába (más forrás szerint Boroszlóba), s innen Bécsbe távozott. Később rövid ideig Münchenben élt (ruhabábok faragásával tartotta fenn magát), és 1869-ben Rómába is eljutott, ahol (későbbi visszaemlékezése szerint) három hónapot töltött el, csatlakozott a Német Művészek Szövetségéhez, amelynek 1870-ig volt tagja. Majd budapesti rövid tartózkodás után 1874-ben tért vissza Berlinbe, ahol rövid ideig a Berlini Művészeti Akadémián, Carl Steffeck festő műtermében dolgozott. Később délelőttönként építőmesterek megrendeléseire készített munkákat, délután a maga művészetének élt.Műcsarnok, 1900. április 8. (3. évfolyam, 13. szám), 162. oldal 1877-ben állított ki először egy szökőkúthoz készült gipszszobrot a berlini akadémia az évi képzőművészeti kiállításán, de átütő sikert 1878-ban (másutt 1879-ben) ért el, mindvégig talán legjellemzőbb munkájával, az oroszlánnal élet-halálharcot vívó erőteljes Germán rabszolgával, amely egy csapásra híressé tette. Ettől kezdve elismert és keresett szobrásszá vált a német művészvilágban.
1886-ban vette fel a német állampolgárságot, hogy pályázatokban és megbízásokban részt vehessen. Ugyanebben az évben vette feleségül Dohm Évát, a „Kladderadatsch” szatirikus-politikus magazin főszerkesztőjének, Ernst Dohmnak és Hedwig Dohm írónőnek a legfiatalabb lányát. Berlin villanegyedében, Grunewaldban épített magának fényűző házat. Egyetlen gyermeke, az 1886-ban született Mira leánya 1909 és 1923 között Kurt Koffka pszichológus felesége volt.
1901-ben Max Klein porosz címzetes professzori kinevezést kapott.
Amint a Magyar zsidó lexikon szócikkében Fónagy Béla (1875–) fogalmaz: „Élete úgyszólván teljesen külföldön, főleg Berlinben és így a magyar szobrászatra befolyás nélkül folyt le”.Magyar Zsidó Lexikon, 495. oldal
1900-ban a Képzőművészeti Társulat „vendégjogon” helyet adott 17 szobrának a Műcsarnok tavaszi kiállításán, melyek a szoborcsarnokot csaknem teljesen betöltötték, de mint a „berlini új-barokk szobrászat neves képviselőjét”,Másutt a berlini Reinhold Begas-iskola követőjeként említik nem fogadták osztatlan lelkesedéssel, pedig a kiállítás előtt nála járó újságírónak kifejtette, hogy szívesen hazatelepülne: „Egész életemben az volt leghőbb vágyam, hogy Budapesten lakhassam. Mennyivel szívesebben csináltam volna Petőfi és Kossuth-szobrokat, mint ezeket a Bismarckokat és Vilmosokat... Vén se vagyok még, bár ősz a hajam és talán meghallgatja a Mindenható imáimat, hogy főművem Budapesten álljon ...”Művészet (Szerk. Lyka Károly), 8. évfolyam (Budapest, 1909) 1. szám, 26. oldal
Művei között kiemelkedik a Hágár és Izmáel című alkotása. Monumentális szobrai: I. Vilmos császár lovasszobra; Bismarck szobra Grunewaldban; Edwin Freiherr von Manteuffel tábornok és August von Werder tábornok szobrai a berlini Zeughausban. A berlini Bismarck szoborpályázaton Reinhold Begas mellett, aki a kivitelt kapta, második díjat nyert. 1899-ben készítette el Loreley című márványszobrát. Az 1900. évi berlini művészeti kiállításon szerepelt nagy méretű, a megvakult és leláncolt Sámsont ábrázoló szobra. Köztéri utolsó művét, a Theodor Fontane író tiszteletére elkezdett emlékművét halála után Fritz Schaper fejezte be, és leleplezésére két évvel később került sor a berlini állatkert szélén.Később a környezeti károsodás miatt az eredeti márványszobrot bementették a brandenburgi Märkisches Museum nagy aulájába. Itt másolata látható.
Igen keresett arcképszobrász is volt. Leghíresebb arcképszobrai: Hermann Ludwig von Helmholtz; Popper Dávid csellóművész; Friedrich Nietzsche, Theodor Fontane író, Fritz Mauthner filozófus, James Israel orvos, Stefan George költő stb.
„Műhelyéből egész sor szobor és dombormű került a porosz főváros tereire, hídjaira, palotahomlokzataira. S a szalonokba is, mert Kleint mint képmásszobrászt is becsülték” — írta róla szóló nekrológjában Lyka Károly.
Mint éremművész portrékat és medálokat készített Friedrich Haase színészről, Hindenburgról, August von Mackensenről. Arthur Hartmann (1881–1956) magyar szülőktől származó, amerikai hegedűművészről készült, 40 cm átmérőjű medál formájú gipsz-szobrát őrzi a Metropolitan Művészeti Múzeum.
Képgaléria
Jegyzetek
Fordítás
Források Magyar zsidó lexikon
Lyka Károly: Klein Miksa. Művészet (Szerk. Lyka Károly) 8. évfolyam (Budapest, 1909) 1. szám, 25–29. oldal. In memoriam rovat. Sólyom Gyula: Klein Miksa. Műcsarnok, 1900. április 8. (3. évfolyam, 13. szám, 161–163. oldal Adolph Kohut: Professor Max Klein, Berlin. In: Deutsche Kunst und Dekoration, Jahrgang 1904, S. 637–641. (Online Megtekintve 2020-10-30)
További információk
Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János. Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968.
Kategória:1847-ben született személyek Kategória:1908-ban elhunyt személyek Kategória:Gönciek Kategória:Német szobrászok Kategória:Zsidó származású németek Kategória:Magyar szobrászok