Tatár-likaknak nevezik a balatonkenesei Soós-hegy oldalában megbúvó 9 mesterséges üreget. A védett üregek a Balatonkenesei Tátorjános Természetvédelmi Területhez tartoznak. Régészeti leletek kerültek elő belőlük.
Leírás
A meredek löszfalban összesen 9 üreg található. Míg az alsó Tatár-likakhoz alig kell valamit mászni, a legfelső társaik csak kötéllel közelíthetőek meg. A legalsó üreg (amelyhez alig kell valamit mászni), a harmadik számot viseli. Ezek az üregek egykor szegények otthonául szolgáltak. Az 1., 2., és 7. számú üregek csak kötéltechnikai eszközök használatával közelíthetők meg. A Tatár-likak régészeti lelőhely-azonosító száma 7474.
1976-ban voltak először Tatár-likaknak nevezve az üregek az irodalomban. Az üregcsoport előfordul irodalmában Kenesei földbevájt lukak (Bertalan, Schőnviszky 1976), Tatárlikak (Jankó 1902), tatár lyukak (Lóczy 1905), Török-likak (Bertalan, Schőnviszky 1976) és Töröklikak (Dömötör 1943) neveken is.
Kutatástörténet 1902-ig
Az 1834. évi Tudományos Gyűjteményben kiadott, Oláh János által írt beszámolóban szó van arról, hogy érdemes megtekinteni Kenesének közvetlenül az alsó részén, a Balaton partján lévő bújólyukakat, melyekbe egykor Kenese lakói rejtőztek a török pusztítás idején. Ahol be vannak vájva ezek a tanyák, ott a vízpart kb. 7–8 öl magas függőlegesen mérve. A part nagy része leomlott, ezért egyik-másik lyuknak csak a belső, füstös falai láthatók. A partoldal alacsony részén azonban csaknem teljes épségében megmaradt egy búvóhely, melybe könnyű felmenni a leomlott part földjéről. Ebben halászok tartják hálóikat és egyéb eszközeiket. Innen nagyon jól lehet látni a halászatot.
A Horváth Bálint által írt, 1848-ban megjelent könyv szerint megtekintésre méltók a Kenese alján, vízpartban lévő búvólyukak, melyekbe régen Kenese lakói rejtőztek. Azokban a szomorú időkben menekültek ide, mikor a törökök ezen a környéken dúltak. Ahol ezek a tanyák vannak, ott a part kb. 7–8 öl magas függőlegesen. A part nagy része leomlott, ezért némelyik lyuknak csak a belső, füstös falai maradtak meg. Fényes Elek 1851-ben napvilágot látott földrajzi szótárában az van írva, hogy Kenesén, a tópart oldalban látni lehet néhány kivájt, füstös üreget, amelyek régen a lakosok menedékei voltak, most pedig a halászok tartják bennük eszközeiket.
A Jankó János által írt, 1902-ben megjelent tanulmányban az olvasható, hogy etnográfiai szempontból a Balatonaligán lévő Simon-lik (a Simon-likban élő Simon István lakása) egymagában semmi esetre sem típus, legfeljebb érdekes kuriózum, de típussá teszi az, hogy ilyen barlanglakás a Balaton környékén több is volt és van ott, ahol az ilyen üregek ásására alkalmas pontusi homokos agyag előfordul. A troglodita lakások (barlangban lakó emberek lakása) legnevezetesebb előfordulási helye a Balaton környékén lévő Kenesén volt. Ezek azonban nem annyira híresek, mint a Simon-lik, de néprajzi jelentőségük sokkal nagyobb, mert sok van belőlük.
bélyegkép|262px|balra|A 9. számú Tatár-lik belseje 2015-ben
Keneséről a Balaton partjára lesétálva, azt az utat követve, mely lent a tóparton a szőlők alatt a fürdőtelephez vezet, rögtön észre lehet venni, hogy a partoldalban, melynek itt a legmagasabb pontja 175 m tszf. magasságban, a Balaton vízszintjétől pedig 71 m-rel magasabban van, egy sornyi barlang fekszik. A partnak ezt a részét Magos partoknak (Partfőnek), a barlangokat pedig Tatárlikaknak nevezik. Az üregeknek helyet adó meredek fal magassága (felső peremétől az aljában található törmeléklejtőig) kb. 40 m. Ebben a falban a barlangok különböző magassági szinteken helyezkednek el.
Összesen kilenc barlang van, amelyek öt különböző magassági szinten fekszenek. (A Lóczy Lajos által 1891-ben készített fényképen 10 barlang látható a Partfőben. Amikor – 1894-ben – Jankó János átkutatta a barlangokat, már csak 9 volt, a tizediket egy új omlás teljesen eltemette. 1894-től 1901-ig a barlangok száma nem változott, ahogy azt az 1901-ben készített fénykép – a tanulmányban lévő 3. ábra – bizonyítja.) Az üregek közül a legfelső üreg (1. számú barlang) van legnyugatabbra (ez a barlang 3. ábra bal oldalán látható), mely a partfal peremétől kb. 20 m-rel lejjebb van. A második üreg (2. számú barlang) alacsonyabban lévő magassági szinten van. Ezen a szinten található (a mellékelt kép bal oldaláról, azaz Ny-ról jobbra, azaz K-re haladva) a 2., 5. és 7. számú három barlang. A harmadik szinten helyezkedik el a 3. és 6. számú két barlang. A negyedik, vagyis utolsóelőtti szinten vannak a 4. és 9. számú barlangok, az ötödik szinten pedig, mely jelenleg már a törmeléklejtő felső széle alá került, egyetlen barlang (8. számú barlang) található.
bélyegkép|262px|A Tatár-likak bejáratai (Jankó János 1902-ben publikált tanulmányának 3. ábrája)
A barlangok közül kettő (a 4. és 8. számú) a törmeléklejtő felső szélén nyílik, emiatt segédeszköz nélkül, könnyen beléjük lehet menni. Létrával és némi ügyességgel alulról el lehet érni a 3., 5., ebből a 6., és végül a 9. számú barlangot is. Ezt a hat üreget a nép jól ismeri, mert többször át lettek kutatva, de nem találtak bennük semmit. A hagyomány szerint a törökdúláskor a nép ezekbe menekült. Ez azonban nem igaz, mert ezek a barlangok nem tudtak védelmet nyújtani. Egyenként csak éppen akkorák az üregek, hogy egy-egy család tud elférni bennük. A többi három (1., 2. és 7. számú barlang) azonban érintetlen volt, emberemlékezet óta nem járt bennük senki, mert életveszélyes volt azokat megközelíteni. Erről a háromról a hagyomány még merészebb dolgokat állít: ezek tulajdonképpen a Tatárlikak. A nép ezekbe rejtette kincseit, mikor a tatár dúlta az országot. Emiatt a hiedelem miatt Jankó János úgy gondolta, hogy ezt a három barlangot át kell kutatnia.
Abban állapodtak meg Jankó Jánosék, hogy a partfal felső pereméről kötélen fognak leereszkedni mindhárom barlangba. Rosenberger halászbérlő gondoskodott a megfelelő emberekről és elég hosszú kötelekről. A leszállásra Jankó Jánoson kívül Soós Lajos költő is vállalkozott, ezért a munkát meg tudták osztani. Az első (legfelső) barlangot kicsinek találták. Ez az üreg csak 4 m hosszú, 1,5 m széles és 1,6 m magas, falai vakolatlanok, emberi nyom pedig nem volt benne. Aljzatát porhanyós fekete föld borította kb. fél méter vastagon. Ebben a földben sok apró (madár és menyét? stb.) csont közt egy sípnak fúrt szilvamagot, dióhéjdarabokat, széttépdelt szőrféléket és némi guanót láttak. A második barlang nagyobb, hossza 6 m, szélessége 2,5 m, magassága pedig 2,2 m. Keleti felében tűzhely, nyugati felében vakablakszerű mélyedések voltak. Hátsó fala simára vakolt, a mennyezet füstös. A barlang aljzatán 0,5 m vastag szalmaréteg felett 0,2 m vastag guanóréteg feküdt, melyben egy kerek ajtókötő gúzst találtak.
bélyegkép|262px|balra|A 3. számú Tatár-lik belseje 2022-ben
A harmadik megvizsgált barlang (7. számú barlang) két egymásba nyíló helyiségből áll, a külső 6 m hosszú, a belső 5 m hosszú, 3,5 m széles, 2,2 m magas. A külső helyiség falai nagyon kormosak, az egyik oldalon nyitott tűzhely nyomai vannak. A tűzhely 1 m magas, 1,6 m hosszú és 0,45 m széles, tetejét pedig hamuval kevert porladék borítja. Déli falán az agyagba befaragva a következő betűket lehetett látni: Csi JA. A külső csarnokot a belsőtől egy oszlop és a ráhajló két boltív választja el. A belső csarnok füstmentes és új résznek, bővítésnek látszik. Leletek voltak benne: egy ék, egy fanyél, sok hal- és madárcsont, illetve néhány kis fahasáb. Ez volt a három barlang átkutatásának eredménye. Ezek tényleg ember által lakott helyek voltak és nem különböztek az alsó, napjainkig is könnyen megközelíthető barlangoktól.
A 7. számú barlang átvizsgálása különösen érdekes, mert a benne talált betűk sok mindent megmagyaráztak. Ha a környéken élőktől Jankó János a barlangokkal kapcsolatban általánosságokat kérdezett, akkor a helyiek képzelete a tatárokig elkalandozott, de amikor a betűket felolvasta nekik, akkor egyszerre rájöttek, hogy azok a kenesei Csiker János nevének kezdőbetűi. Rögtön emlékeztek arra is, hogy Csiker János a partfalban lakott, és most is ott lakna, ha – Jankó János ekkor arra gondolt, hogy Csiker János valószínűleg meghalt, de nem volt igaza – nem tömlőcben ülne. Most már említették a helyiek az alsó, jelenleg még megközelíthető barlangok lakóit is, akik innen közigazgatási úton lettek kiköltöztetve, mert az üregekben lakást a partfal folyamatos omlása életveszélyessé tette. Ez az omlás a Balaton pontusi homokos agyagból álló partfalain a tóvíz alámosása és elmarása miatt minden magas vízálláskor gyakran előforduló jelenség. Ha ezt a jelenséget a barlangok különböző szinteken elhelyezkedésével és azokkal a megfigyelésekkel, amiket a barlangoknál észleltek, összekapcsoljuk, akkor a Magos-partok barlangjainak története minden regényességét elvesztve, nagyon egyszerűen kibontakozik.
bélyegkép|262px|A 7. számú Tatár-lik bejárata 2022-ben
Biztos, hogy az 1., 2. és 7. számú barlangokba az emberek (férfiak, asszonyok és gyermekek) nem kötélen ereszkedtek le, illetve a 3., 5., 6. és 9. számúakba nem létrákon másztak fel, mint Jankó János. Ezeknek a barlangoknak nem volt titkos bejáratuk, mert arra utaló nyomokat nem láttak. Ezek az embereknek állandó lakhelyei csak úgy lehettek, ha normális úton vagy ösvényen hozzájuk lehetett jutni. Úgy tűnik, hogy az az omladékból keletkezett lejtő, mely jelenleg a legalsó barlangok bejáratát félig elfedi, régebben sokkal magasabb volt, és felért az 1. számú barlangig. Ekkor a jelenleg látható többi barlang még nem volt meg. Az 1. számú barlang a legrégibb. Ez az üreg régen minden bizonnyal nagyobb volt, mert napjainkban csak meghajolva lehet benne járni, de elülső, tágabb része leomlott, ezért csak az a hátulsó része maradt meg, melyet valószínűleg kamrának használtak.
Ezen a magassági szinten minden bizonnyal volt még néhány ilyen barlang, de mivel nem voltak olyan hosszúak, amekkora az 1. számú volt eredetileg, ezért a partfal leomlásakor teljesen elpusztultak. Az omladéklejtőt egy későbbi magas vízállás elhordta, majd a következő partfalomlás már sokkal magosabb partfalat hozott létre, melynek omladéklejtője mélyebben, a 2. számú barlang magassági szintjén végződött. Emiatt az 1. számú barlang bejárat nélkül maradt, az ember kiköltözött belőle, és madarak foglalták el tanyáját. A partlakó új barlangot ásott megint a törmeléklejtő felső peremén (most már a második magassági szinten). Ennek a magassági szintnek a barlangjaiból maradtak meg a 2., 5. és 7. számúak, mely utóbbinak Csiker János, tehát jelenleg is élő ember volt lakója. Ebből az állapítható meg, hogy az ezen a szinten lévő és a lejjebb található barlangok már ebben az emberöltőben készültek, ezért minden bizonnyal az 1. számú barlang sem idősebb két emberöltőnél.
bélyegkép|262px|balra|A balatonkenesei barlanglakások és az előttük lévő törmeléklejtők hosszmetszet rajza (Jankó János 1902-ben publikált tanulmányának 4. ábrája)
Nyilvánvaló, hogy egy újabb partfalcsuszamlás vitte lejjebb a törmeléklejtő felső peremét a harmadik magassági szintre, amelyben a 3. és 6. számú barlangok lettek ásva. Ugyanaz a csuszamlás tette járhatatlanná, emiatt lakatlanná a 2., 5. és 7. számú barlangokat. Így alakult ki a negyedik szint, melybe a 4. és 9. számú barlangokat ásták. Ennek a szintnek a vonala azonban csak a 9. számú barlangnál látszik, mert a 4. számú barlangnál az újabb partfalomlás felülről annyi törmeléket rántott le, hogy az a szintet feltöltötte és a barlangbejárat alsó felét betemette. A 8. számú (legalsó) barlang szintje is lejjebb volt, mint a fénykép mutatja, de a felülről jött partfalomlás ezt is feltöltötte. Ha egy emberöltőn keresztül ennyi partfalcsúszás és omlás történt, akkor könnyen érthető, hogy ezekben a barlanglakásokban veszélyes volt lakni, és teljesen megalapozott az a hatósági intézkedés, mely az üregekben lakókat innen kiköltöztette (4. ábra).