Turi Bálint Tibor (Budapest, 1978. február 4. –) magyar színész, szinkronszínész, improvizációs tréner.
Élete
1996-ban érettségizett, Pethes György színész osztályában végzett, majd a Madách Színházba került. Öt évet töltött az Rs9 Színházban Lábán Katalin igazgatása és Balkay Géza művészeti vezetése alatt. Szabadúszóként dolgozott a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Térszínházban, az Esztrád Színházban, az Itt és Most improvizációs társulatban, tagja volt a Hepp színháznak ahol trénerként is dolgozni kezdett.
Improvizációs színházi kísérletekben, televíziós háttérmunkákban – casting, improvizációs / kommunikációs trénig gyakran közreműködik (megbízók 2016-tól, a teljesség igénye nélkül: RTL Klub, Bayer, KFC, Iceberg, MCC középiskolás és roma program, Versünnep Alapítvány, KultUp program, Tv2 Akademia, Párbeszéd Háza. Világos beszéd tréning, Bisnode, Déryné Határtalan program). A kétezres évek eleje óta szerepel tv-sorozatokban és filmekben, szinkronizál, hangja ismerős lehet narrációkból, tv- és mozifilmekből, reklámokból.
A Versünnep alapítvány kuratóriumi tagja, a Vers mindenkinek sorozat előadója. A 2019. és 2023. évi Tokaji Írótábor színész előadója. Az Írókorzó című portré sorozat műsorvezetője és közreműködője. A Nemzeti Filmalap forgatókönyv írói kurzusának hallgatója. 2020-2025 között a Déryné Program társulathttps://deryneprogram.hu/ tagja. A Kult+ csatorna KultPortré című podcast sorozatának műsorvezetője.
Színház 2026 Nappal hangoskönyv előadó, dramaturg 2025 Éjszaka hangoskönyv előadó, dramaturg 2024 Patika- Kovács,jegyző 2023 KultUp program VersImpro-József Attila,Dsida Jenő, KorTárs program 2023 Lovagias ügy-Salgó Alfred 2022 Balkáni gerle- Demeter 2021 Holdbeli csónakos – Memnon 2021 Kék róka – Sandor, Déryné társulat 2021 Szívedbe fényt – színész-rendező https://deryneprogram.hu/ 2020 Déryné ifjasszony – Luby, Déryné társulat 2020 János Vitéz – színész, Déryné társulat 2015-től Rs9: Impro NevetségEST szereplő 2015 Kalauz nélkül rendező Bemutató 2015. április 24. 2015 Gárdonyi Géza: Göre Gábor Bíró Úr Könyve színész Bemutató 2015. január 24. 2014 A ravatal színész Bemutató 2014. november 15. 2013 Vonnegut: Időomlás rendező 2013 Írószövetségek harca színész Bemutató 2013. február 23. 2011 Ajtót nyitok előadó Bemutató 2011. szeptember 7. 2005 Cymbeline: Cleante, színész Bemutató 2005. február 25. 2005 Mesék a szerelemről színész Bemutató 2005. június 18. 2005 Liliom színész Bemutató 2005. december 9. 2005 József Jolán, az édes mostoha színész Bemutató 2005. április 29. 2004 Lepketánc színész Bemutató 2004. június 3. 2004 Légy jó mindhalálig színész Bemutató 2004. december 21. 2004 Csongor és Tünde: Csongor, színész Bemutató 2004. október 15. 2004 Pericles színész Bemutató 2004. január 30. 2002 Macbeth színész Bemutató 2002. november 8. 2002 Vesztegzár a Grand Holtelban színész Bemutató 2002. március 8. 2001 Ördög bújjék...! színész Bemutató 2001. április 27. 2000 Lugosi – A vámpír árnyéka színész Bemutató 2000. március 17. 1999 Nyomorultak színész Bemutató 1999. november 19. Georges Feydeau – Bolha a fülbe Felicien Marceau – A tojás
Film 2026 A renitens – orvosszakértő (TV sorozat) 2025 előkészületben Fulladás/Légszomj (játékfilm) Kelevéz Norbert 2023–2024 Drága örökösök – A visszatérés – Főlovász (TV sorozat) 2022 Elveszett idők (kisjátékfilm) 2021 Blokád – vidéki taxis (játékfilm) 2021 A gyémántút pora – orvos (kisjátékfilm) 2020/21/22 Írókorzó kortárs íróportré sorozat 2020 Jóban Rosszban (TV sorozat) 2019 Mintaapák – kutyatulajdonos (TV sorozat) 2018 Parázs a szívnek Vámos Zoltán filmje 2017 No Place Like on the Road Gyuri Kriegler 2017 Kincsem German bookie 2015 Munkaügyek (TV sorozat) Nyitrai Imre 2013 Las aventuras del capitán Alatriste (TV sorozat) Taquillero Los dos ingleses (2013) ... Taquillero Con la soga al cuello (2013) ... Taquillero 2005 Reneszánsz (rövidfim) 2004 Nyócker! (hang) 1998 Szomszédok (TV sorozat)
Szinkron KultPortré podcast, műsorvezető 2025- The Great North: Beef, Nick Offerman John and Lisa's weekend kitchen: John Torode Critter Fixers: Dr. Hodges Stargate Atlantisz: Ronon, Jason Momoa Jackass – Johnny Knoxville The end of the tour David, Jason Segel Bad Banks Luc Jacobi, Marc Limpach Pablo Escobar: El Patron del Mal Pablo, Andrés Parra Braddy Barr Zsarnokok narrátor Chicago Fire Otis, Brian Zvonecek Londoni rémtörténetek / Penny Dreadful / Sembene, Danny Sapani Fargo 2. Bear Gerhardt, Angus Sampson A tengerészgyalogos Mike 'The Miz' Mizanin Jigsaw 2017 Ryan, Paul Braunstein Zou Monchichi Nyuszipoly: Bunnicula The Americans Chris, Maximiliano Hernández Királyság! / the royals Jasper, Tom Austen Vámpírnaplók Enzo, Michael Malarkey Teen wolf, Stilinsky sheriff, Linden Ashby John Torode masterchef australia Rizzo_the_Rat The_Muppets_(TV_series) Veszélyes tanerők (Those Who Can't) – Geoffrey / Rory Scovel Furry Vengeance Drágán add a rétedet Brendan Fraser / Dan Sanders Walking dead – Jerry / Cooper Andrews Where do you live? Mit mondtál, hol laksz? – narrátor The Durrels – Basil / Miles Jupp Csernobil: Alekszandr Juvcsenko – Douggie McMeekin Four weddings and a funeral Mini series – Basheer / Guz Khan Született detektívek – Frankie Rizzoli, Jordan Bridges
Jegyzetek
Források, További információk
Turi Bálint a linkedinen
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar szinkronszínészek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek