Mihail Mihajlovics Prisvin (Hruscsovo-Ljovsino, 1873. február 4. – Moszkva, 1954. január 16.) szovjet-orosz író, újságíró, agronómus.
Életpályája Gyermekkora, tanulmányai Egy tönkrement kereskedő családjába született, Moszkvától mintegy 300 km-nyire délre, 4 testvére után legkisebbikként. Apja szenvedélyes vadász és sikeres lótenyésztő volt, azonban elkártyázta vagyonát, lebénult, és adósságokat hagyott maga után.
Az ifjú Mihailt kicsapták a jeleci gimnáziumból, mert konfliktusba keveredett földrajztanárával, az ismert filozófus-író Vaszilij Rozanovval (1856-1919) együtt, akivel utóbb barátok lettek. A tyumenyi reáltanodában, majd a rigai technikumban tanult. Marxista körökben való részvételért 1897-ben féléves elzárásra ítélték.
Anyja kérésére 1900-ban Németországba utazik, a lipcsei egyetemen 1902-ben agrármérnöki diplomát szerez. Közben, 1901 nyarán a jénai egyetemen filozófiai előadásokat hallgat, Kant, Spinoza, Nietzsche műveit olvassa, ill. a későbbi Nobel-díjas kémikus, Wilhelm Ostwald laboratóriumában dolgozik.
Munkába állása, írói pályakezdése 1902-ben hazatért és 1905-ig több állomáshelyen agronómusként dolgozott, mezőgazdasági témájú tanulmányokat és brosúrák adott közre (a trágyázás-talajjavítás, ráktenyésztés, burgonyatermesztés stb. témakörében). 1905-ben eltanácsolták munkahelyéről, újságírónak állt, első elbeszélése 1906-ban egy gyereklapban jelenit meg (ekkor 33 éves).
Végleg felhagyott a mezőgazdasággal, különféle lapok tudósítójaként dolgozott, vadászgatott, s a vidéki élet, a folklór is kezdte érdekelni. Sokat utaziott Oroszországban és Európa északi felén, utóbb a Krímbe és Kazahsztánba is ellátogatott. Első két könyve (1907, 1908) is útirajz. Évente jelentek meg kötetei, a szentpétervári irodalmi életben is felfigyeltek rá. Műveiben (elmélkedések, novellák, útirajzok) előtérbe kerültek a fenológiai észrevételek, a természetábrázolás.
Az I. világháború és a formálódó szovjethatalom alatt A nagy háború kitörése után, 1914-1915-ben felcser és haditudósító volt. 1917-től egy eszer (a parasztság felemelését célul tűző) irányvonalú lapnál antibolsevista cikkeket írt, ill. magát Lenint is kritizálta (gyilkosnak nevezte), feltárta a bolsevik forradalom árnyoldalait. 1918-ban rövid időre letartóztatták, majd hazatért gazdálkodni a családi birtokra, amit azév őszén államosítottak. Ezek után könyvtárosként, földrajztanárként dolgozott, ill. néprajzi gyűjtemény megalapításán fáradozott.
Íróként nehéz volt helytállnia, az új hatalom cenzúrázta, 1922-ben még magával Trockijjal is levelet váltott ezügyben, de hiába. 1925-től ismét publikálhatott, zömmel gyerekirodalmat és vadászati tárgyú elbeszéléseket. Idővel megbékélt a szovjethatalommal.
Az 1930-as években Ekkoriban kezdte érdekelni az autós szakma, az 1930-as években beletanult, ill. egy furgonra tett szert, amivel aztán az országot járta. Többek között eljutott a Szolovki-szigeteki büntetőtelepre, és a Távol-Keletre. Az úti élmények nyomán több kötete született. 1934-ben a frissen alakult szovjet írószövetség vezetőségi tagjává választották. 1935-ben fiával tett kalandos utazást az orosz Északon, ember nem járta erdőségeket keresett fel.
Az 1930-as évek közepétől megritkultak publikációi, ill. 1935-1939 között 4 kötetben jelent meg addig írott műveinek gyűjteménye.
A II. világháború alatt és után A 2. világháború alatt Jaroszlavl városába evakuálták, 1943-ban tért vissza Moszkvába. A háború után egy moszkva környéki faluban (Dunyinó) vásárolt házat, itt töltötte a nyarakat. A háború után keveset publikált, ill. megjelent válogatott műveinek 2 kötetes kiadása. 1954 elején, 81 éves korában hunyt el a fővárosban.
Életműve, naplója, fotózás és zene Nyolckötetes életműkiadásánál is nagyobb terjedelmileg az 1905-1954 között vezetett hatalmas naplója, amelyet csak a rendszerváltás után adtak ki, 18 kötetben. Mivel naplójában kritikus hangot is megütött a hatalomról, özvegye egy ideig rejtegette férje feljegyzéseit.
Műkedvelő fotósként szintén jelentős életművet hagyott maga után. 1929-től Leica gépével dokumentálta utazásait (több mint 2000 negatív maradt utána).
A zene is fontos szerepet játszott életében. Fiatalkorában mandolinon játszott, Richard Wagner operái óriási hatással bírtak reá, baráti köréhez tartozott az énekes Saljapin is. Az 1930-as években gyakran járt klasszikus zenei koncertekre Moszkvában, utóbb rajongott Sosztakovicsért, moszkvai lakásán házikoncertek keretében egy versenyzongorán gyakran muzsikált jóbarátja, Jevgenyij Mravinszkij karmester.
Magánélete Prisvin kétszer nősült. Első felesége egy szmolenszki parasztlány, Jefroszinyja Badikina (1883–1953) volt. A házasságból 3 fiú született. Az első még csecsemőkorában elhunyt, Lev (1906–1957) író és fotós, míg Pjotr (1909-1987) vadgazdálkodó lett, utóbbi visszaemlékezéseket is írt az apjáról.
A 67 éves író másodjára is megnősült 1940-ben, a 26 évvel fiatalabb Valerija Dmitrijevna Prisvina (született Valerija Liorko, 1899–1979) lett a felesége, akivel harmonikus házasságban élt.
Elhunyta után özvegye vette át a falusi házat és emlékhellyé fejlesztette. Gondozta az írói hagyatékot, könyveket jelentetett meg férjéről. Halála után, 1980-tól hivatalosan is létrehozták Dunyinóban a Prisvin-emlékmúzeumot.
Magyarul
A fekete arab. Két elbeszélés; ford. Haiman Hugó; Kner, Gyoma, 1928 A fekete arab; ford. Moly Tamás; Tolnai, Bp., 1929 (Tolnai regénytára) Csudacsalit; ford. Lányi Sarolta; Ifjúsági, Bp., 1951 Erdőzsongás. Válogatott elbeszélések és karcolatok; ford. Lányi Sarolta et al.; Csudacsalit fejezet ford. Lányi Sarolta; Erdei harmatcseppek fejezet ford. Gyáros László; Jegyzeteim; Madárlátta cipó fejezet ford. Szőllősy Klára; Vadászat; Vadászkutyák fejezet ford. V. Rab Zsuzsa; Ifjúsági Könyvkiadó, Bp., 1953 Ahol a madár se fél; ford. Görög Imre, G. Beke Margit; Új Magyar Kiadó, Bp., 1953 Madárlátta cipó; ford. Szőllősy Klára, Rab Zsuzsa; Ifjúsági, Bp., 1954 (Kispajtások mesekönyve) Ösvény a rengetegben; ford. Görög Imre; Új Magyar Kiadó, Bp., 1955 A nap éléstára; ford. Asztalos Ágnes; Ifjúsági Kiadó, Bukarest, 1955 Ádám és Éva; ford. Görög Imre, G. Beke Margit; Európa, Bp., 1958 A hatalom útja. Meseregény; bev. Makszim Gorkij, ford. Szőcs Ráchel; Európa, Bp., 1961 Szarvaslesen; ford. Görög Imre, G. Beke Margit; Magyar Helikon, Bp., 1963 A varázsló lánca; ford. Rab Zsuzsa; Európa, Bp., 1963 A madártemető. Válogatott novellák; vál. Gerencsér Zsigmond, ford. Gellért György et al.; Európa, Bp., 1973 Az erdő emeletei; ford. Gyáros László; Móra, Bp., 1977 (Mit mesél a természet)
Jegyzetek
Kategória:Orosz írók Kategória:Vadászok Kategória:1873-ban született személyek Kategória:1954-ben elhunyt személyek Kategória:Szovjet írók Kategória:Orosz, szovjet haditudósítók Kategória:Haditudósítók az első világháborúban