Javairô Dilrosun (Amszterdam, 1998. június 22. –) holland labdarúgó. Jelenleg a német Hertha játékosa.
Pályafutása Kezdeti évek Dilrosun 1998. június 22-én született Amszterdamban. 2006-ban, 8 éves korában lett a Ajax utánpótláscsapatának játékosa. A piros-fehér alakulatnál eltöltött évei meghívót kapott a holland utánpótlásválogatottakba. 2014-ben az angol Manchester City igazolta le. 2016-ban a City U23-as csapatához került. Itt 25 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett, míg az UEFA Ifjúsági Ligában 8 meccsen egyszer talált be. A felnőtt csapatnál azonban nem lépett pályára.
Hertha 2018 nyarán a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC igazolta le, és 2022-ig szóló szerződést írt alá. A német klub, az Atalanta elleni felkészülési mérkőzésen gólt szerzett. A Schalke 04 elleni mérkőzésen 6 perc után állt be a lesérült Karim Rekik helyett. Ezen a mérkőzésen a 15. percben gólpasszt adott a lengyel Ondrej Dudának. 2018 november 19-én a Hollandia–Németország Nemzetek Ligája mérkőzésen a 45. percben állt be, majd a 66. percben megsérült.
Magánélete Holland-Surinamei származású.
Statisztika 2018. szeptember 26. szerint KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólManchester City U232016–1713100001312017–181202051191 Manchester City U232512051322Hertha BSC2018–1942000042 Hertha BSC42000042 Karrier összesen2932051364
Jegyzetek
Források Dilrosun a Kicker oldalán Javairô Dilrosun a DFB oldalán
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Holland labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:A Hertha Berlin labdarúgói Kategória:Holland bajnok labdarúgók