Elbasan község (albán Bashkia e Elbasanit), 2000 előtt Elbasan kerület (Rrethi i Elbasanit) 2015 óta Albánia hatvanegy, Elbasan megye hét községének egyike a megye északi részén, amelyet nyugaton Peqin, délnyugaton Cërrik, délen Gramsh, keleten Prrenjas és Librazhd községek határolnak (valamennyi Elbasan megye része), északon pedig a Tirana megyéhez tartozó Tirana községgel szomszédos. Földrajzi szempontból a Shkumbin kelet–nyugati irányú völgye és völgymedencéje, az Elbasani-sík határozza meg a tájat, amelytől délre a Shpat-hegység nyugati láncai, északra pedig a Pezai-dombvidék és a Krrabai-hegység vonulatai húzódnak. Elbasan község területe , lakossága (2011), székhelye és egyetlen városa Elbasan (, 2011). A 2015-ben hatályba lépett közigazgatási reform óta tizenhárom alközségre oszlik, ezek: Bradashesh, Elbasan, Funar, Gjergjan, Gjinar, Gracen, Labinot-Fusha, Labinot-Mal, Papër, Shirgjan, Shushica, Tregan és Zavalina.

A bronzkorban benépesült terület az ókorban az illírek közé tartozó dasszaréták és parthinok szállásterületéhez tartozott. Az század második felében a Genusus (ma Shkumbin) völgyében a hódító rómaiak által felépített út, a Via Egnatia egyik fontos állomáshelye, Scampis épült fel a mai Elbasan helyén. A 4. században castrum épült itt, az 5. században pedig püspöki székhely lett. Bár a 9. századra a település elnéptelenedett, 1466-ban az ókori várat az Oszmán Birodalom újraépíttette, ezzel megszületett a mai Elbasan elődje, Ilbaszan, amely évszázadokra az albán lakta területek egyik legfontosabb városa, erőteljes oszmán kultúrájú piacváros lett. A 20. században megindult a régió modernizálása, a század második felében pedig nagyipari fejlesztése. Napjainkban Elbasan az ország negyedik legnépesebb városa, adminisztratív, gazdasági, kulturális központ és egyetemváros számottevő ókori és oszmán kori látnivalókkal. A környék településein több ókori eredetű várrom, bizánci stílusú keresztény templom látható, de a hegyvidék természeti szépségei is sok látogatót vonzanak. Legjelentősebb üdülőterületei Llixhat e Elbasanit gyógyfürdője, illetve Gjinar hegyi üdülőfaluja.

Fekvése balra|bélyeg|250px|Az Elbasani-sík szántóföldjei, az előtérben A Párt Acélja Kohászati Kombináttal Elbasan község Albánia földrajzi középpontjában helyezkedik el, a Közép-albániai-hegyvidéket kelet–nyugati irányban átszelő Shkumbin folyó völgyének középső szakaszán. Északnyugaton a Pezai-dombvidék, északon és északkeleten a Krrabai-hegység, délkeleten a Polisi- és a Shpat-hegység dombsági és középhegységi vonulatai határozzák meg a község domborzatát. A község legmagasabb pontjai a Shpat-hegységhez tartozó Bukanik- (1830 m), Zavalinai- (1484 m) és Korrai-hegy (1417 m). A dombok és hegyek által közrezárt Shkumbin-völgy szélesen elterülő medencéje az Elbasani-sík, amely tulajdonképpen egy negyedidőszaki, agyagos-iszapköves folyóterasz, átlagosan 120 méteres tengerszint feletti magasságban. Ettől nyugatra Papërnál, illetve keletre a Sinan-hegynél (Mal i Sinanit, 809 m) a Shkumbin völgye összeszűkül. A Shkumbin mellett a község további fontos vízfolyásai a Shkumbin jobb partján a Xibraka-patak, a Zaranika-patak, a Kusha, a Papër-patak és a Zall i Ranzës, bal partján a Zall i Shushicës és a Gostima-patak, délen pedig a Devoll mellékvizei, a Zall i Gostimës és a Mulen.

A Kusha-völgyben 2011-ben vette kezdetét a Tiranát Elbasannal összekötő A3-as autópálya építése, északnyugati irányból pedig az SH3-as tirana–korçai főút érkezik a vidékre és Bradasheshnél fordul keleti irányba, a Shkumbin völgyébe. Az SH3-asba ugyanitt, Bradasheshnél csatlakozik be az SH7-es főút, amely Peqinen keresztül az Adria-parti úttal biztosítja Elbasan összeköttetését. Több másodrendű főút szeli át a község területét: Elbasant és Cërriket köti össze az SH70-es út; a Papërnál az SH7-esről ágazik le és Gramsh irányába tart az SH59-es főút; az SH71-es Shirgjanból kiindulva Gramshon keresztül Maliqtyal biztosít összeköttetést; az SH88-as Elbasan térségéből Gjinar hegyi üdülőterületéig vezet. A község egyes periferiális részei (Funar, Labinot-Mal, Zavalina) fejletlen úthálózattal rendelkeznek. A község területét kelet–nyugati irányban átszeli a Shkumbin völgyében haladó durrës–elbasan–pogradeci vasútvonal.

Történelme

bélyeg|jobbra|250px|Az ókeresztény bezistani bazilika romjai Elbasanban A község területén található Shelcan már a bronzkortól lakott volt, Lleshanban pedig már a bronzkor végén erődített település állt. Az ókor időszámítás előtti évszázadaiban a vidék, a Genuszosz (ma Shkumbin) völgye az illírek közé tartozó dasszaréták és az északabbra élő parthinok közötti határt jelölte ki. Az évi harmadik római–illír háborúval, Illíria római leigázásával az század második felében a folyóvölgyben megindult a Via Egnatia építése, amelyen a mai Elbasan helyén egy mansio épült Scampis vagy Scampa néven. A település az i. sz. 1. században már Dyrrhachium vicusa volt, nyugati szomszédságában pedig egy másik település, Ad Quintum (ma Bradashesh) alakult ki. A 4. században a rómaiak katonai céllal castrumot építettek – Tregan mellett – Scampisban, amely az 5. században püspöki székhely lett. Ebben az időszakban épült fel két, máig fennmaradt ókeresztény temploma, a tepei és a bezistani bazilika. A 6. században, immár bizánci uralom alatt, I. Iusztinianosz bizánci császár idejében (ur. 527–565) castrumát megerősítették. A fokozatos betörések és hódítások következtében azonban Scampis legkésőbb a 9. századra fokozatosan elnéptelenedett, regionális szerepkörét a közeli Shijon vette át. A nagy hatalmú közép-albániai Topia család feje, Karl Topia 1380–1381 körül itt, Shijonban építette újjá a Szent János Vladimír-kolostort, majd 1388-ban ide is temették a fejedelmet.

bélyeg|jobbra|250px|Az oszmán kori elbasani vár délkeleti bástyája A Nyugat-Balkánon terjeszkedő Oszmán Birodalom és Kasztrióta György vagy ismertebb nevén Szkander bég küzdelmeinek idején, 1466-ban II. Mehmed parancsot adott az ókori scampisi romok megerősítésére. A vár és a környékén kialakult település az Ilbaszan (modern török İlbasan) vagy Ilibaszan nevet kapta, amelynek jelentése ’erős v. erődített hely; erődítés’. A Ruméliai ejálet hét szandzsákjának egyike az Ilbaszani szandzsák, annak székhelye Ilbaszan lett. A török hódoltság alatt a város erőteljes iszlám kultúrával rendelkező fontos kereskedelmi és kézműipari központ, az albán területek egyik legjelentősebb települése lett. Az 1670-ben itt járt Evlija Cselebi beszámolója szerint negyvenhat mecset és egy hatalmas halveti tekke (derviskolostor) működött a városban, valamivel később pedig albán földön itt jelentek meg először a bektásik. Ilbaszan híres nagybazárjában a 17. század végén 900 kézműves és kereskedő kínálta portékáit, különösen nevezetesek voltak az ilbaszani aranyművesek és fegyverkovácsok. Az 1770-es években az iskodrai pasa, Mehmed Bushatlliu vonta fennhatósága alá az Ilbaszani szandzsákot, 1811-től 1822-ig pedig a Portával szembeszegülő Ali Tepeleni uralma alatt állt a vidék. 1832-ben a település várát részben lerombolták, ezzel katonai jelentőségét elveszítette. Dacára annak, hogy Ilbaszan a konzervatív, a Portához hű földesurak fellegvára volt, a 19. század végén kibontakozó albán függetlenségi mozgalomból a környék lakossága is kivette a részét. 1909 szeptemberében itt rendezték meg azt a közművelődési kongresszust, amelynek eredményeként még az év decemberében Elbasanban megnyílt az első albán tanítóképző intézet, a Shkolla Normale.

bélyeg|jobbra|250px|Elbasani utcarészlet az első világháború éveiben Elbasan vezetői már az Albánia függetlenségét kikiáltó vlorai nemzetgyűlés előtt három nappal, 1912. november 25-én kikiáltották Albánia önállóságát. Ekkor azonban már javában zajlott az első Balkán-háború, és november 28-án a szerb hadsereg vonult be a területre, akik csak 1913 áprilisában vonultak ki Elbasan vidékéről. 1913–1914 fordulóján Godolesh a Qemali-kormány és a Toptani-ellenkormány fegyveres összetűzéseinek helyszíne, Elbasan pedig 1914 júniusától a Vilmos fejedelem ellen kitört közép-albániai felkelés egyik bázisa volt. Az első világháborúban 1915 júniusától szerb, 1916 januárjától bolgár, majd márciustól osztrák–magyar megszállás alatt állt a terület. Időközben Aqif Elbasani vezetésével 1914 februárja és áprilisa között ideiglenes kormány működött Elbasanban. A második világháború során az országot megszállt olaszok elleni küzdelem egyik centruma volt Elbasan vidéke: a Pezai-dombvidéken tevékenykedő Myslim Peza gerillái mellett 1942-től a labinoti hegyvidéken volt az Albán Kommunista Párt vezetőinek főhadiszállása, itt került sor az ország jövőjét meghatározó labinoti konferenciákra. A kommunista partizánok 1944. november 11-én foglalták el Elbasant. Ezt követően, a pártállami korszakban indult be Elbasan nagy léptékű iparosítása. Könnyűipari üzemek mellett Bradashesh határában 1978-ban kezdte meg a termelést A Párt Acélja Kohászati Kombinát, az ország leggigantikusabb nehézipari fejlesztése, amely 10-12 ezer embernek adott munkát, emellett az 1980-as évekig teljes hosszában felépült a Durrës–)Peqin–Elbasan–Pogradec-vasútvonal. Az 1991-es rendszerváltást követően a termelőüzemek nagy része bezárt, a magas munkanélküliség és az elvándorlás mellett a községnek a kommunista nagyipar után maradt elszennyezett környezettel is meg kellett küzdenie.

Közigazgatása Az albán függetlenség elnyerése után, az Albán Fejedelemség 1914-es alkotmánya hét prefektúrára osztotta az ország területét, ezek egyike az Elbasani prefektúra lett. A második világháború után a prefektúrákat megyékké (qark) alakították át, a korábbi negyven alprefektúrát pedig fokozatosan huszonhat kerületbe (rreth) vonták össze. Az így létrehozott Elbasan kerület helyét a 2015 júniusában érvénybe lépett 115/2014. számú közigazgatási törvény alapján három községre (bashki/bashkia) – Elbasan, Belsh és Cërrik –, azokat pedig alközségekre (njës/njësi bashkiak) osztották. 2015 óta Elbasan megyeszékhelyi rangja mellett Elbasan község központja is, amely tizenhárom további alközségre oszlik, ezek voltaképpen Elbasan agglomerációját alkotják. A községi önkormányzat vezetője a polgármester (kryetar), a beosztott alközségek élén egy-egy beosztott főhivatalnok (administrator) áll. A községi önkormányzat munkáját segíti és ellenőrzi a közvetlenül választott ötvenegy tagból álló községi tanács (Këshilli Bashkiak). Elbasan község alközségei és településeiKözségszékhely: Elbasan Alközség Terület Népesség (2011) Népsűrűség Alközségi központ További települések Bradashesh 191 fő/km² Bradashesh Balëz-Lart, Balëz-Poshta, Fikas, Gurabardh, Karakullak, Katund i Ri, Kozan, Kusarth, Letan, Petresh, Reçan, Rrila, Shëmhill, Shijon, Shtëmaj, Ulën Elbasan 3545 fő/km² Elbasan Funar 28 fő/km² Branesh Bicella, Ceruja, Korra, Krraba e Vogël, Mollagjesh, Preça e Poshtme, Preça e Sipërme, Stafaj Gjergjan 184 fő/km² Gjergjan Bujaras, Gjonme, Kështjella, Kodër Bujaras, Muriqan, Thana Gjinar 39 fő/km² Gjinar Derstila, Kaferr, Lleshan, Lukan, Maskarth, Pashtresh, Pobrat, Sterstan, Valesh, Xibresh Gracen 39 fő/km² Gracen Bodina, Dopaj, Gjorma, Mamël, Pajenga, Plangarica, Shëngjin, Tërbaç Labinot-Fusha 144 fő/km² Labinot-Fusha Godolesh, Griqan i Poshtëm, Griqan i Sipërm, Mengël, Xibraka Labinot-Mal 50 fő/km² Labinot-Mal Bena, Dritas, Gur i Zi, Lamolla, Lugaxhia, Qafa, Qerret, Serica, Shmil Papër 62 fő/km² Papër Balldren, Bizhuta, Broshka, Jalesh, Lugaj, Murras, Pajun, Papër-Sallak, Ullishtas, Valas, Vidhas, Vidhas-Hasgjel Shirgjan 338 fő/km² Shirgjan Bathës, Bujqës, Jagodina, Kryezjarr, Kuqan, Mjekës Shushica 82 fő/km² Shushica Fushë-Buall, Hajdaran, Mliza, Polis i Vogël, Polis Vale, Shelcan, Vasjan, Vreshtaj Tregan 53 fő/km² Tregan Bizhdan, Blerimas, Çikallesh, Gurisht, Kaçivel, Kyçyk, Muçan, Shilbatra, Shinavlash, Trepsenisht, Tudan Zavalina 16 fő/km² Zavalina Burrishta, Jeronisht, Kamiçan, Nezhan, Selta

Nevezetességei Ókori emlékek