Lukács József (Nagykanizsa, 1937. december 23. – Budapest, 2025. február 3.) Aase-díjas magyar színész, író.
Életpályája 1958-ban Közgazdasági Technikumban érettségizett Zalaegerszegen. 1961-ben színészként végzett Rózsahegyi Kálmán Színészképző Iskolájában.
Pályáját a kecskeméti Katona József Színházban kezdte. 1963-tól az Állami Déryné Színházhoz szerződött. 1970-től egy évadot a szolnoki Szigligeti Színházban töltött. 1971-től a Békés Megyei Jókai Színház, 1977-től a Pécsi Nemzeti Színház társulatának volt tagja. 1983-tól 2011-ig Veszprémben játszott, a Veszprémi Petőfi Színház és a Pannon Várszínház művészeként.
Csonka délibáb című regénye folytatásokban az Országhatár című határőr magazinban jelent meg 1992-ben és 1993-ban. 2010-ben könyvalakban is kiadták (Csonka délibáb címmel). A mű a hortobágyi munkatáborokról szól. 2015-ben film is készült belőle, melyben Bandi bácsi szerepét alakította. 2001-ben Aase-díjat kapott.
Fontosabb színházi szerepeiből
Díjak, elismerések Nívódíjak Városunkért Nívódíj (Békéscsaba) (1975) Várszínházért díj – Gyula városának művészeti díja (1980) Szocialista Kultúráért (1987) Aase-díj (2001)
Önálló estek Örkény-egypercesek Déry Tibor-est
Filmek, tv
Művei Csonka délibáb I–IV.; in: Országhatár, 1993/16–29. sz.http://www.kommunizmusbunei.hu/images/gellert_konferenciak_2.pdf Útleírások Erdélyről (in: Országhatár, 1994) Csonka délibáb. Élet rendőrök, fegyverek és kutyák árnyékában. Dokumentumregény; Alterra, Budapest, 2007 Csonka délibáb. Kényszerutazás Tófej állomástól a debreceni Déri Múzeumig. Dokumentumregény; Hungarovox, Budapest, 2010
Jegyzetek
Források Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
Magyar Színházművészeti Lexikon: Lukács József
További információk
VESZPRÉM MEGYEI KORTÁRS LEXIKON: Lukács József
Kategória:Magyar színészek Kategória:1937-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Aase-díjasok Kategória:Nagykanizsaiak