Serdicai zsinat

A serdicai zsinat vagy szardikai zsinat a 4. század közepén, Serdicában, a mai Szófia területén tartott egyházi gyűlés volt. A zsinatot Constans nyugati és II. Constantius keleti császár egyetértésével hívták össze, hogy rendezze az első nikaiai zsinat utáni egyházi és teológiai vitákat, különösen Alexandriai Szent Atanáz, Ankürai Markellosz és Aszklépasz gázai püspök ügyét.Hamilton Hess: The Early Development of Canon Law and the Council of Serdica. Oxford University Press, Oxford, 2002, 93–130. o.R. P. C. Hanson: The Search for the Christian Doctrine of God: The Arian Controversy 318–381. T&T Clark, Edinburgh, 1988, 293–301. o.

A zsinat időpontját a szakirodalom nem teljesen egységesen adja meg: régebbi és újabb munkákban 342, 343, illetve ritkábban 344 is előfordul. A mai kutatásban gyakori a 343. évi, különösen a 343 őszére tett datálás, de a 342-es keltezés sem tűnt el teljesen a szakirodalomból.Hess 2002, viii–ix. o.; Timothy D. Barnes: Athanasius and Constantius: Theology and Politics in the Constantinian Empire. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts, 1993, 71. o. A zsinatot eredetileg birodalmi, azaz Keletet és Nyugatot egyaránt képviselő tanácskozásnak szánták, de a résztvevők rövid időn belül két csoportra szakadtak. Emiatt a keresztény egyházak nem sorolják az egyetemes zsinatok közé, noha kánonjai a nyugati és a keleti kánonjogi hagyományban is jelentős szerepet kaptak.Heinz Ohme: „Sources of the Greek canon law to the Quinisext Council (691/2): councils and church fathers”. In: Wilfried Hartmann – Kenneth Pennington (szerk.): The History of Byzantine and Eastern Canon Law to 1500. Catholic University of America Press, Washington, D.C., 2012, 66–74. o.

Elnevezése és helyszíne

A forrásokban a város neve több alakban szerepel: Serdica, Sardica, Serdika vagy Szardika. A település a késő római közigazgatásban a Balkán egyik fontos városa volt, a mai Bulgária fővárosának, Szófiának elődje. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen: Serdica a birodalom nyugati és keleti felének érintkezési övezetéhez közel feküdt, ezért alkalmasnak tűnt olyan gyűlés megtartására, amelyen mindkét birodalomrész püspökei részt vehettek.

A magyar szakirodalomban és egyházi szóhasználatban a „serdicai” és a „szardikai” alak is előfordul. A latin Sardica alak alapján a nyugat-európai szakirodalomban gyakori a „Council of Sardica”, míg a görög és keleti hagyományban a Serdica/Szerdika alakváltozatok is használatosak.

Történeti háttér

A zsinat közvetlen hátterét az arianizmus körüli 4. századi viták adták. A 325-ös első nikaiai zsinat kimondta, hogy a Fiú „egylényegű” az Atyával. Ez a tanítás a niceai hitvallás központi eleme lett, de a zsinat után hosszú ideig vitatott maradt, hogyan kell pontosan érteni a Szentháromságon belüli viszonyokat. A korszak vitái nem egyszerűsíthetők le arra, hogy minden keleti püspök ariánus, minden nyugati püspök pedig következetesen niceai lett volna. A forrásokban gyakran „euszebiánusnak” nevezett keleti irányzat tagjai közül sokan nem Arius szélsőséges tanítását akarták védeni, hanem a niceai homousziosz kifejezéstől tartottak, mert azt egyesek a személyek közötti különbségek elmosásaként értelmezték.

A keleti és nyugati teológiai nyelv különbsége is növelte a félreértéseket. A görög ouszia és hüposztaszisz kifejezések használata a 4. század közepén még nem volt egységes. Egyes szerzők az „egy hüposztaszisz” kifejezést az isteni lényeg egységének hangsúlyozására használták, mások viszont ebben szabelliánus veszélyt láttak, vagyis attól tartottak, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek valóságos különbsége elhomályosul. Ezért vált különösen vitatott személlyé Ankürai Markellosz, aki erősen antiariánus volt, de ellenfelei szerint a szabellianizmushoz közelítő megfogalmazásokat használt.J. N. D. Kelly: Early Christian Creeds. 3. kiadás, Longman, London, 1972, 272–280. o.

Atanáz és Markellosz ügye

Alexandriai Szent Atanáz a niceai hitvallás egyik legismertebb védelmezője volt. Ellenfelei a 335-ös türoszi zsinaton elérték elítélését, majd száműzetésbe került. Bár később visszatért Alexandriába, 339-ben ismét elűzték, és Rómába ment. I. Gyula pápa 341-ben római zsinatot tartott, amely Atanázt, Ankürai Markelloszt és Aszklépasz gázai püspököt is ártatlannak nyilvánította, illetve egyházi közösségbe fogadta.

A keleti püspökök jelentős része ezt nem fogadta el. Álláspontjuk szerint Atanázt és Markelloszt korábbi zsinatok már elítélték, ezért nem vehettek volna részt bíróként vagy rendes tagként egy újabb zsinaton. A római és nyugati püspökök viszont úgy érveltek, hogy éppen ezeknek az ítéleteknek a felülvizsgálata a tanácskozás célja. A serdicai vita egyik legfontosabb eljárásjogi kérdése így az lett, hogy egy korábbi zsinati ítéletet felülvizsgálhat-e egy újabb, szélesebb körű egyházi gyűlés.Hess 2002, 179–206. o.

Összehívása és résztvevői

A zsinat összehívását a nyugati császár, Constans támogatta erőteljesebben. Ebben szerepet játszott az is, hogy Atanáz és társai Rómában találtak menedéket, a nyugati püspökök pedig véglegesebb rendezést szerettek volna. II. Constantius, aki a birodalom keleti részét kormányozta, hozzájárult a tanácskozáshoz, részben a testvérével való politikai együttműködés fenntartása miatt.

A zsinaton körülbelül 170 püspök jelenlétével szoktak számolni, de a számadatok a forrásokban eltérnek. A nyugati püspökök többségben voltak; a keleti csoportot körülbelül 70–80 püspökre teszik. A tanácskozás elnöke a nagy tekintélyű Hosius cordubai püspök volt, aki már a nikaiai zsinaton is fontos szerepet játszott. A római püspököt, I. Gyulát presbiterei és diakónusa képviselték.Patrick Healy: „Council of Sardica”. In: The Catholic Encyclopedia, 13. kötet. Robert Appleton Company, New York, 1912.

A résztvevőket nem lehet pusztán földrajzi alapon két egységes táborra osztani. Voltak keleti püspökök, akik Atanázzal és a nyugatiakkal tartottak, és voltak nyugati püspökök is, például Ursacius és Valens, akik az Atanáz-ellenes irányzathoz kötődtek. A „keleti” és „nyugati” megjelölés ezért hasznos rövidítés, de nem teljesen pontos teológiai kategória.

A zsinat kettészakadása

A zsinat hamar működésképtelenné vált. A keleti püspökök azt követelték, hogy Atanáz, Markellosz és Aszklépasz ne vehessen részt a tanácskozáson, mivel őket korábban már letett püspököknek tekintették. A nyugati püspökök viszont nem fogadták el ezt az előfeltételt, mert szerintük a zsinatot éppen azért hívták össze, hogy ezeknek az ítéleteknek a jogosságát vizsgálja meg.

Hosius megpróbált kompromisszumot kialakítani. A források szerint felajánlotta, hogy a keleti püspökök terjesszék elő vádjaikat, és az ügyeket szabályos vizsgálatnak vessék alá. A keleti csoport azonban nem bízott a többségben lévő nyugati püspökök pártatlanságában, és végül megtagadta a közös ülésezést. A későbbi hagyomány szerint a keleti püspökök Philippopoliszba távoztak, és ott külön ellenzsinatot tartottak. A modern kutatás árnyaltabban fogalmaz: valószínű, hogy a keleti püspökök Philippopoliszban is gyülekeztek, de saját körlevelük szerint zsinatukat Serdicában tartották, és csak utóbb távoztak onnan.Hess 2002, 108–110. o.

A két csoport kölcsönösen elítélte egymást. A keleti ellenzsinat elítélte Atanázt, Markelloszt, Aszklépaszt, valamint azokat, akik őket közösségbe fogadták, köztük I. Gyula pápát, Hosiust és Protogenész serdicai püspököt. A nyugati többség ezzel szemben Atanázt és társait ártatlannak nyilvánította, a keleti vezetők közül pedig többeket letett vagy kiközösített.

Döntések és hitbeli állásfoglalás

A nyugati többség megvizsgálta Atanáz, Markellosz és Aszklépasz ügyét, és mindhármukat rehabilitálta. Atanáz esetében úgy ítélték meg, hogy a korábbi vádakat már kellően cáfolták, Markellosz és Aszklépasz esetében pedig elfogadták a védelmükben előterjesztett iratokat. A zsinat leveleket küldött Alexandriába, Egyiptom és Líbia püspökeihez, valamint I. Gyula pápához, és ezekben Atanázt törvényes püspöknek ismerte el.Hess 2002, 106–107. o.

A zsinaton felmerült egy új vagy magyarázó hitvallási formula megfogalmazása is. A fennmaradt hagyomány szerint ebben a formula az Atya és a Fiú egy isteni valóságát hangsúlyozta. Atanáz azonban ellenezte, hogy a niceai hitvalláshoz új meghatározást adjanak, mert attól tartott, hogy ez azt a benyomást keltené: a nikaiai zsinat nem fogalmazott elég világosan. A serdicai zsinat végül nem alkotott új, egyetemes dogmatikai hitvallást, hanem a niceai hitvallás tekintélyét erősítette meg.

Ez a döntés fontos volt, mert a 4. század közepén több egymással versengő hitformulát is használtak. A serdicai nyugati többség célja nem egy új tan megalkotása, hanem annak kimondása volt, hogy az Atanáz elleni ítéletek nem jogosak, és hogy a niceai hit keretében kell maradni. A zsinat ugyanakkor nem oldotta fel a Markellosz személye körüli bizonytalanságot: Markelloszt Serdicában felmentették, de teológiája később továbbra is vitatott maradt.

A kánonok

A zsinat legmaradandóbb hatása nem a sikertelen békéltetésben, hanem kánonjaiban mutatkozott meg. A serdicai kánonok a püspöki fegyelem, az egyházmegyék közötti joghatóság, az egyházi perek és a fellebbezések rendjével foglalkoztak. A latin hagyomány általában 21, a görög hagyomány 20 kánont tart számon; a számozás a különböző kéziratokban nem teljesen azonos.Hess 2002, 210–253. o.

A kánonok görögül és latinul is fennmaradtak. A két változat között vannak kisebb eltérések, de ezek a rendelkezések alapvető tartalmát általában nem változtatják meg. A modern kutatás a kánonokat hiteles serdicai eredetűnek tekinti, jóllehet a 19–20. század fordulóján voltak viták arról, hogy a fellebbezési kánonok nem későbbi betoldások-e.Cuthbert H. Turner: „The Genuineness of the Sardican Canons”. The Journal of Theological Studies, old series 3/11, 1902. április, 370–397. o.Hess 2002, 114–116. o.

A legfontosabb rendelkezések a következők voltak:

megtiltották, hogy egy püspök saját városából egy nagyobb vagy tekintélyesebb város püspöki székére törekedjen, mert ezt a kánonok a hatalomvágy és az egyházi rend megbontásának jeleként értelmezték; elítélték azt a gyakorlatot, amikor egy püspökjelölt népi támogatásra hivatkozik, de a támogatást valójában megvesztegetett vagy megszervezett csoportok keltik; kimondták, hogy püspökök ne avatkozzanak más tartományok ügyeibe, kivéve, ha oda kifejezetten meghívják őket; szabályozták a püspökök elleni eljárásokat, és korlátozták, hogy egy tartomány püspökei külső bírókat hívjanak be saját vitáik eldöntésére; különösen fontos módon szabályozták a püspökök fellebbezési lehetőségét Róma püspökéhez; korlátozták az uralkodói udvarhoz való egyházi ügyintézést, hogy a püspökök ne világi hatalmi eszközökkel próbálják megoldani egyházi pereiket; előírták, hogy püspökké ne szenteljenek tapasztalatlan jelöltet, hanem a jelölt előbb alacsonyabb egyházi szolgálatokban bizonyítsa alkalmasságát; tiltották, hogy egy püspök más egyházmegyéhez tartozó klerikust saját joghatósága alá vonjon és saját területén felszenteljen az illetékes püspök beleegyezése nélkül.

A római fellebbezési kánonok

A serdicai zsinat legismertebb rendelkezései a római fellebbezésre vonatkozó kánonok. Ezek szerint ha egy püspököt saját tartományának püspökei elítéltek, de ő igazságtalannak tartotta az ítéletet, akkor az ügyet Róma püspöke elé lehetett vinni. A kánonok nem egyszerűen azt mondták ki, hogy minden ügyet Rómában kell újratárgyalni. Inkább azt szabályozták, hogy Róma püspöke eldöntheti: szükséges-e új vizsgálat, és ha igen, kik járjanak el bíróként.