A Campona bevásárlóközpont egy bevásárlóközpont Budatétényben, Budapest XXII. kerületében. 1999-ben adták át. Nevét a Campona ókori római erődről kapta, amelynek romjai a Nagytétényi Kastélymúzeum nyugati oldalán tekinthetők meg.Szávoszt-Vass Dániel - A császár elkerülő útja Nagytétényben (Dunai Szigetek blog, 2012.03.03.)Szávoszt-Vass Dániel - Érd három szigete (Dunai Szigetek blog, 2020.12.22.)
Története
A Belvárostól 12 km távolságra elhelyezkedő komplexum a Budatétényi Rózsakert - Nagytétényi út, Klauzál Gábor Művelődési Központ, és a Nővény utca által határolt - egykori kertészeti ültetvényeinek helyén épült. Az alépítményi munkálatok 1995-ben kezdődtek el. Az építkezés 1997-ben nagyjából fél évre leállt. Az átadással is csúsztak, így végül 1999. szeptember 15-én nyitott meg.CAMPONA-NYITÁS – Húszmilliárdos beruházással (24.hu, 1999.09.15.) Ezt követően másfél évig Budapest legnagyobb bevásárlóközpontja volt.
Üzletek
160 üzlet üzemel benne. Ezeken kívül étterem, a Cinema City mozihálózat egyik egysége, továbbá a közismert Tropicarium nevű magánállatkert is.Tropicarium 2012-2017 között a tudományos különlegességeket felvonultató Csodák Palotája is itt működött.
Közlekedés Jó közlekedési adottságokkal rendelkezik: a kiszélesített Nagytétényi úton a Jókai Mór utca és a Lépcsős utca nevű buszmegállók érintik. A délnyugati kijáratnál buszállomás is épült, illetve az áruházhoz kapcsolódik a mellette húzódó vasútvonal Budatétény megállóhelye is. A közelben kanyarodik fel a hárosi Deák Ferenc hídról a Tétényi-fennsíkra az M0 autóút, amelyről a 6-os főút csomópontjánál lehet letérni a Camponához.
Megközelítése közösségi közlekedéssel Helyi buszok: Elővárosi buszok: Vasút:
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest 20. századi építményei Kategória:Nagytétény Kategória:Budapest bevásárlóközpontjai