Hajdú Endre névvariáns: Hajdu Endre (Budapest, 1925. április 11. – Budapest, 1982. január 24.) Jászai Mari-díjas magyar színész.

Életpályája Nem színészként kezdte felnőtt életét, volt kifutófiú, hivatali díjnok, majd végül tisztviselő. Amatőr színjátszócsoportokban szerepelt, egy ilyen fellépés alkalmával figyelt fel rá Simon Zsuzsa. Az előadás után magához hívatta, hosszan elbeszélgetett vele s biztatta, bátorította: jelentkezzen a Színművészeti Főiskolára. Megfogadta a jótanácsot – igaz, csak hosszas töprengés után. Önmagában kételkedett, a tehetségében, a rátermettségében. Mindig valami nagy, szent dolognak álmodta a színházat. Felvették. Várkonyi Zoltán lett az osztályfőnöke s tanára egyben. 1954-ben kapta meg diplomáját és az Állami Déryné Színháznál kezdte a színész mesterséget. Tiborc szerepében – amelyet több mint százszor eljátszott – figyelt fel rá a kritika, és utána kapta jelentősebb szerepeit. 1978-tól haláláig a Népszínház társulatának volt tagja. Művészetét, alakításait 1966-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el. Kiváló karakter- és jellemábrázoló színész volt. 1982. január 24-én hunyt el.

Fontosabb színházi szerepei

Filmek, tv

Források Színházi lexikon, Gondolat kiadó, Budapest 1969.

Pest Megyei Hírlap 24. évfolyam 81. szám. 1966. április 6.

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:1925-ben született személyek Kategória:1982-ben elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek